gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Karsai György az SZFE ügyéről: „Azt kéne mondani, hogy bocsánat vissza az egész!”

    2020. december 15., kedd 09:22

    Karsai György klasszika-filológus, egyetemi tanár, az SZFE Doktori Iskolájának vezetője a Népszavának nyilatkozott arról, mit látna a legjobbnak az egyetem körül kialakult helyzetben.

    A teljes interjút itt olvashatja.

    A Színház-és Filmművészeti Egyetemen a Doktori Iskola az egyetlen szervezeti egység, ahol eddig nem történt vezető váltás. Arról szólva, hogy ő miért nem állt fel, Karsai György elmondta: „A Doktori Iskola minden egyetemen a képzés legfelső szintje, amely oktatási rendszerében, tanmenetében és vizsgarendjében is eltér a reguláris képzésben résztvevőktől. Felépítését, mivel külön egységként működik, a Doktori Tanács határozza meg. Az egésznek egy bonyolult feltételrendszernek kell megfelelnie, ezért sem lehet csak úgy leállítani, másrészt komoly felelősség az irányítása, hiszen szakmai előmeneteleket, ily módon emberi sorsokat érint, ezért sem állhattam fel és nem választhattam a kapcsolatmegszakításnak ezt a módját az erőszakosan nyomuló új hatalommal szemben. De eljöhet az a pillanat, ha a hatalom olyan mértékben avatkozik be az SZFE életébe, amikor már az erkölcsi érzékem az előbbi érvek ellenére lehetetlenné teszi az együttműködést és amely az említett felelősségérzetet is felülírhatja.”

    Karsai György / Fotó: Lázár Todoroff

    Arról is beszélt, akkor állna fel posztjáról, ha az oktatási rendszerükbe szeretnének erőszakosan beavatkozni, vagy az egyetemen belül személyi változást akarnának végrehajtani, például oktatót távolítanának el nem szakmai okokból.

    Azt is hozzátette: „Egy ideje elindult egy rendkívül álnok, borzalmas folyamat. Igyekeznek egyénenként behívni az osztályfőnököket, a tanárokat, próbálnak minket leszalámizni. Jó lenne, ha megszűnne ez a rémálom, amit játszanak velünk.”

    Karsai György szerint, ha ez nem történik meg, akkor ki kell mondani, hogy ma Magyarországon egy értelmetlen rombolás keretében a hatalmi önkény tönkretehet egy 155 éves intézményt, amelynek értékei, akár mit csinálnak, örökre jelen vannak a magyar kultúrában.

    „El kellene jutni végre minden résztvevőnek a rációhoz, amikor egyszer csak a változtatni akarók a homlokukra csapnak és azt mondják, hogy bocsánat vissza az egész!” – véli az egyetem oktatója.

    A teljes interjút itt olvashatja.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram