Dohy Balázs végzős dramaturg hallgató második rendezése egy Wolfram Lotz hangjátékán alapuló előadás, melyet július 6-án mutatnak be a Szentedrei Teátrum nyári programjában A nevetséges sötétség címmel. Az alkalmi társulat legtöbbje végzős egyetemista, a színpadon állók és a háttérben alkotók egyaránt. A Manna és a Szentedrei Teátrum és a MASZK összefogásával a Művészet Malom színpadán kerül bemutatásra az a Nevetséges sötétség előadás, melyet az alkotók annak idején még az Ódryra terveztek.
Az ifjú rendező és a német író szinte ugyanaz a korosztály, talán nem véletlen, hogy épp ez az anyag ihlette meg Dohy Balázst. Lotz nyilatkozta egy interjújában, hogy „nincsenek formai elvárásaim, amikor egy szöveg megrendezéséről van szó: a résztvevők azt csinálnak, amit akarnak, amíg az írott anyagot kiindulópontnak tekintik és megküzdenek vele.” Az SZFE hallgatóiból összeverbuválódott társulat így is tett, majd’ két évet dolgoztak a darabon, amit végül nagy küzdelmek árán sikerült végül színre vinniük.
Az alkalmi társulathoz csatlakozott Fekete Ádám a független színházi szférában jól ismert dramaturg és előadó, és Fekete Ernő, a Katona József Színház színművésze. Az előadás zenéjét Weil András szerezte, a látványt Juhász Nóra alkotta meg.
A produkciót Szentendrén mutatják be, majd ősszel Szegeden kerül a nézők elé. A próbafolyamatról a rendezőt, Dohy Balázst kérdeztük.
Több éve dolgozol a Nevetséges sötétség előadás létrehozásán? Most így a finisben, hogy látod ezt a folyamatot?
Amikor Komán Attilával és Juhász Nórával elkezdtük kidolgozni A nevetséges sötétség koncepcióját, ez egy szépreményű, klasszikus SZFE projekt volt. Túl voltam az első rendezésemen, amivel kivívtam annyira az egyetem vezetőségének a bizalmát, hogy dramaturghallgatóként az egyetem legnagyobb játszóhelyén, az Ódry Színpadon dolgozhassak. Először aztán a járvány miatt csúszni kényszerültünk, majd az egyetemfoglalás miatt az Ódry Színpad terét az egyetem közössége a szerveződés és a legendás fórumok megtartására kezdte használni.
Az egyetemfoglalás hónapjai alatt, más helyszínen, teljes bizonytalanságban elkezdtünk ugyan próbálni, de mivel a csapat egy része az egyetemfoglalásban is részt vett, gyorsan egyértelművé vált, hogy ez az időszak nem az önfeledt színházcsinálásra való.
Majd újra hosszú lezárás következett. Azt próbáltam megérezni, hogy milyen íze, relevanciája van Lotz szövegének mindazon kataklizma után, ami az egyetemünkkel, az országunkkal és a világgal történt.
Erre a kérdésre nincs frappáns válaszom, de van ebben a projektben valami, ami miatt végig kell csinálni. A darab arról szól, hogy két katona megy felfelé a folyón, hogy megtaláljanak valakit. Akkor is továbbmennek, ha teljes a sötétség, ha már semmit sem látnak, ha már a hajó, a folyó is eltűnt. Ebben a szellemiségben dolgozunk.
Amikor teljesen elérhetetlennek tűnt a bemutató, időnként azzal vigasztaltam magam, hogy Coppola is majdnem beleőrült, amíg megcsinálta az Apokalipszis most-ot.
Ő öngyilkossággal fenyegette a producereit, ha nem adnak pénzt a film befejezésére. Pedig neki azért a körülményeket tekintve könnyebb volt, mint most nekünk. Büszkeséggel jelentem, hogy nálunk még senki sem tartott igazi pisztolyt senkinek a fejéhez, de tessék ezt nem magától értetődőnek venni. Rengeteg a megható gesztus, az önzetlen, sőt, önkizsákmányolásig fajuló segítség és elvégzett ingyenmunka ami ebben a produkcióban benne van, de világos, hogy ez a fajta működésmód hosszútávon fenntarthatatlan.
Dramaturgként diplomázol az egyetemen, miért indultál el a rendezés felé?
Lehetőséget kaptam kipróbálni ezt is, azt is. Úgy éreztem, bírnám, sőt inspirálna az a típusú terhelés, amit a rendezéssel járó felelősség jelent.
Szerintem a megérzésem nem volt alaptalan, mert a rendezés folyamata eddig mindig valódi örömöt okozott, okoz most is.
Számomra a jövőben az lenne az ideális, ha évi egy, maximum két előadást rendezhetnék, a fennmaradó időben pedig dramaturgként dolgozhatnék. Úgy képzelem, így talán elkerülhető a sok rendezőt sújtó kiégés, dramaturgként pedig az embernek amellett, hogy konstruktív alkotópartner, folyamatosan lehetősége adódik tanulni a színházat, miközben nem nyomasztja az állandó döntéskényszerrel elkerülhetetlenül együtt járó feszültség.
Mi a legfontosabb számodra ebben az anyagban, amiért színpadra akartad vinni?
A cím árulkodó, mert valóban egyszerre, egyaránt lényeges jellemzője a nevetségesség és sötétség. Azokhoz a típusú problémákhoz, a szorongáshoz, az egzisztenciális félelmekhez, a két ember közti áthidalhatatlan távolság miatt érzet bánathoz, ami
k a darab második felét tematizálják, sok hülyéskedésen, groteszk sületlenségen, feltartott ujjal kimondott társadalmi tanulságon át vezet az út.
Mondhatnám, hogy a hülyéskedve szorongás, ami árad a szövegből, az igazán izgalmas a számomra, de ez így csak egy hangzatos mondat marad. A történetet elmesélni úgy, hogy mások azt értsék, amit én értek: ez egyrészt jelenleg a gyakorlati ügy, amivel küzdök, másrészt a darab visszatérő, igazi nagy témája.
Szerző: Gáspár Anna
Próbafotók: Kállai-Tóth Anett
Dohy Balázzsal a Revizoron is olvashatnak friss interjút, amelyet itt érhetnek el.
A nevetséges sötétség c. előadásra ITT válthatnak online jegyet.