Szervét Tibor 2014-től a Thália Színház tagja, aki pályáján végignézve a sors kegyeltjének tartja magát. Az idei évadban Poirot alakját követően egy boltvezető szerepét ölti magára. Megcsalásról, vérbosszúról, szerepépítésről, a varázs veszélyeiről és a nézők iránt érzett háláról is mesélt.
Honnan érkezel?
László Miklós: Illatszertár című darabját próbálom a Tháliában, igazi békebeli történet fiatalokról, idősebbekről, félelmekről, megcsalásról, kompromisszumokról.
Ahogy ezen a bársonyos hangodon mondod, hogy békebeli Illatszertár, szinte látlak a pult mögött állni és kínálni a portékákat, mint boltvezető.
Valóban én játszom a boltvezetőt. Túl azon, hogy ő a bolt tulajdonosa és az ott dolgozó hat ember főnöke, azon kívül családapa és férj, akinek azzal kell szembesülnie, hogy a nála sokkal fiatalabb felesége megcsalja. Ez a tény és ennek a következményei az én Hammerschmidt Miklósom drámája: hogy mit kezd ezzel, hogyan próbálja rendbe rakni, újraindítani az életét, hogyan megy tovább. Nem a megcsalás a vezérmotívuma a színdarabnak, de elég jelentős, érvényes mellékszál, sokan ismerjük ezt az érzelmi-lelkiállapotot.
És a figurád hogyan dönt? Hogyan tovább?
Nem mondom el, mert az a történet része, nem spoilerezünk.
Te hogyan döntenél?
Nem tudok általános érvényű választ adni, mert annyi mindentől függ. Ebben a hajlott korban egy ilyen elhatározáshoz az együtt eltöltött sok évtized is hozzáadódik, ami máshogy súlyozza a dolgot, mint egy fiatalkori másféléves kapcsolat esetében, ami ugyancsak drámai tud lenni. Az Illatszertárban mindenkinek a maga módján és a szerepétől függően van megírva a drámája.
Bár vígjáték, komoly mélységei lehetnek ennek a szerepnek…
Nem én képviselem a vicces szálat. Shakeaspeare vígjátékaiban is fellelhetők szép és azonosulható mély érzelmi vonalak, pillanatok, a tragédiáiban pedig ott vannak a bohókás alakok, akiket egyébiránt nehéz eljátszani, nagy szerepek: a Hamletben a Sírásó, vagy a Lear-ben a Bolond. Nekem eddig az a benyomásom, hogy az Illatszertárban nem a megcsalt Hammerschmidt Miklós a humoros szál. Vannak benne mulatságos dolgok bőven, szerintem az enyém kevésbé az.
Hogyan nyúlsz hozzá egy karakterhez?
Mint amikor kapsz egy lapra szerelt IKEA szekrényt, amihez van egy leírás, és ha értesz hozzá, akkor ez alapján elkülöníted a csavarokat, az imbuszkulcsokat, az alátéteket, a hátlapot, a szögeket, a kalapácsot és szépen mindent kipakolsz magad elé. Azután megnézed, mi az első művelet. Ugyanezt a használati utasítást jelenti a példány.
Az Illatszertár szövegkönyvében irtó jó, hogy végigolvasva elég jól lehet látni, ahogyan kirajzolódik benne a sors. Mindenféle belső tartalmakra utaló mondatok, kifejezések szerepelnek benne, hiszen ez egy békebeli színdarab. Jól fel lehet ismerni benne a viszonyokat. Megengedi a szerző, hogy a színész kifejtse, hogy ebben, vagy abban a helyzetben hol tévedett az alakja, hol érzete magát rosszul, mit akar megbánni, mi fáj neki, mi nem fáj, hogyan dönt. Nagyon klassz dolog, ha egy színdarab ezeket engedi kimondani
Azért ez valahol egy varázslat.
Nem, ez egy szakmunka.
Mégis minden alakításodban ott van a Szervét-féle varázs.
Általában szeretem misztifikálni a világot, de a színházat igyekszem minél kevésbé. Rettenetes veszélye van a varázslatra való törekvésnek, azt illetően, hogy rengeteg dilettantizmus keveredhet bele. Mindig hangsúlyozom, hogy ez egy szakma, amelyhez lehet érteni, főleg bizonyos fizetések fölött kellene is. Kevesen gondoljuk így és általában az úgynevezett tehetségre és ösztönműködésre hangolódunk, ami kétségkívül szenzációs dolog, de akkor is kell tudni játszani, ha mindez nincs.
Hogyan sikerült a Gyilkosság az Orient Expresszen című legutóbbi bemutatód a Tháliában?
Több olyan együttható volt ennél az előadásnál, ami általában nincs. Az egyik ilyen a történet hihetetlen ismertsége, elvégre nagyon népszerű Agatha Christie-regényről van szó, számos film készült belőle, rengetegen olvasták. A másik Poirot alakja, a David Suchet-féle ikonikus megformálás, amely miatt mindenkinek van egy elvárása, hogy a figura „úgy” megy, „így áll” a bajsza, „ilyen” a pocakja és a nézése. A harmadik együttható az elképesztő technika, amit a Thália Színház felvonultatott ennek a darabnak a megvalósításához, és ami szerintem egyedülálló. Egy hatalmas led-szoba maga a díszlet, amelyben az jelenik meg, amit a számítógépes grafikusok Szirtes Tamás rendező álmai szerint odavarázsolnak. És a negyedik, ami szintén nem elhanyagolható együttható: a koronavírus. Az emberek érthető módon nem nagyon mernek színházba jönni, vagy ha igen, akkor maszkban nézik végig az előadást, ami nem tudom, mennyire csökkenti az adott est élményfaktorát. Úgy tűnik, – azért mondom óvatosan, mert kevés emberrel beszéltem személyesen- hogy elnyerte a tetszést a Gyilkosság az Orient Expresszen, hogy magával ragadja az embereket. Úgy tűnik, hogy elfogadják az általam szinte teljesen másmilyennek ábrázolt Poirot, hitelesnek tekintik, még ha nem is olyan, mint a megszokott, mégis megtestesíti a történetet.
Milyen a te Poirot alakod?
Szándékaink szerint – és erre főleg a történet befejezése ad lehetőséget- egy olyan magánnyomozó, aki morálisan és érzelmileg jobban belevonódik az esetbe, mint a magándetektívek többsége. Nem egy hidegfejű ember, aki gyorsan mindet megold és összerakja a képrejtvényeket, ő egyszerűen nem tud úrrá lenni az óhatatlanul megjelenő indulatain és erkölcsi ítéletein. A végső elszámolás pillanata az, ami ebben az előadásban Poirot figuráját leginkább meghatározza. Itt ugyanis tényleg megöltek egy embert, aki azonban valóban bűnöző, gyilkos volt. A kérdés, hogy hitelesíthető-e a vérbosszú, ha elég motiváció áll mögötte.
Futó darabjaid közül melyik áll legközelebb a szívedhez, melyik műfajban érzed magad a legkomfortosabban?
Általában szeretem a színházat, szeretem a bohóckodást és a humor működését. A Tháliában például nagyon élvezem a Bolha a fülbe című produkciónkat. De ugyanígy az erős színdarabokat is. Pár évvel ezelőtt bemutattuk a Virágot Algernonnak című történetet a Játékszínben. Egy sérült fickóról szól, aki egy orvosi kísérlet során eléri az átlagos intelligenciaszintet, sőt később messze meg is haladja. Valamiért megfogott ez a történet, megírtam az én verziómat, aminek az lett a vége, hogy én játszom magát Charlie-t. Azt érzem, hogy a darab olyan érzelmi síkon hat a nézőkre, ahol szerintem nagyon jó hatni a színház által.
Elég sokszor látom megjelenni a túlintellektualizáltságot az előadásokban. Számomra a színház nem okos, hanem szenvedélyes és erotikus műfaj. Ezt ritkán élem át a nézőtéren és azt remélem, hogy az Algernon nézőinek ez sikerül, hiszen a visszajelzések és maga az a tény, hogy már majdnem százszor eljátszottuk- jóllehet nem egy Broadway-vígjáték- ezt igazolják.
A nézők igénylik a katarzisnak ezt a fajta lehetőségét.
Szeretsz a Tháliában játszani?
Nagyon! Rendkívül önazonos színház. Intézményeknek is van identitásuk, amelyet megpróbálnak képviselni a külvilág felé és ez néha mellémegy, ugyanúgy, ahogy egy ember is képes önazonossági tévedésekre és válságokra. A Thália azonban önazonos. Büszkén lehet mondani, hogy az elmúlt években – az azt megelőző időszakot felülmúlva- szépen visszadolgozza magát az érvényes színházak palettájára.
Ha választhatnál, mit játszanál el szívesen?
Vannak filmes megkereséseim, de ezek mindaddig teljes bizonytalanságban vannak, amíg egyszer csak valaki rá nem bólint, hogy oké és odaadja a pénzt, amire a produkciónak szüksége van. A filmezés alapjáraton is kiszámíthatatlan dolog, de most ez a vírusos időszak a hétköznapok állapotává teszi a bizonytalanságot. Van egy tervem: megpróbálok megírni egy hasonló adaptációt, mint az Algernon volt. Egy regény színpadra való felgyömöszölése nagyon érdekel, iszonyatos nehéz munka, kicsit fogcsikorgatva beszélek róla, de hiszek benne.
Elmondod mi ez?
Még egészen közeli barátoknak sem, mert elkiabálásnak számítana. Biztos van olyan szerep egyébként, amit szívesen eljátszanék, de
azt kell mondanom, nagyon kegyesen bánt velem a színház fortunája, illetve Thália. Amennyiben bármi kívánságom lenne, az már hívságnak minősülne.
Nagyon szeretem az eddig eljátszott szerepeimet és a most futóakat is.
Akkor nem bántad meg, hogy jogász helyett színész lettél?
Most válaszolhatnám, hogy nem, de nem tudom, akkor hogyan alakult volna az életem.
Szerintem jogásznak is kiváló lettél volna. Mondjuk, veled szemben nem szívesen ülnék a bíróságon, csakis melletted.
Nem tudjuk, hogy van, mert annyira bonyolultak a sors örvényei, hogy senki sem látja át. Ami van, az most nagyon jó.
Zavar játék közben a maszkok látványa a nézőtéren?
Abból a furcsa, nehezen megfogalmazható adásból, jelenlétből táplálkozunk, ami így is áramlik a nézőtérről.
A nézőknek rossz, hogy maszkot viselnek, nem nekünk, előadóknak. Bennünk hála van, hogy így is eljönnek. Nagyon megtisztelő! Le a kalappal a nézők előtt!
Szerző: GKT