Keleti Éva: “A lényeg, hogy nagyon kell szeretni az embereket”

A Papageno karácsonyi ajándéka egy kis olvasnivaló – nosztalgia és időutazás a színházi fotográfia emblematikus alakjával, Keleti Évával.

A teljes interjú ITT olvasható.

Arról szólva, hogyan került a fotográfia bűvkörébe, kifejtette: „Olyannyira távol állt tőlem ez a dolog, hogy jóformán még fényképezőgép sem volt a kezemben, mielőtt másodéves kémia-fizika szakos egyetemistaként egy fotográfiai műhelybe nem kerültem. Így volt megírva. (…)  Az édesapám eleinte teljesen ellenezte a fotografálást mint hivatást. Több mint egy évig nem is beszéltünk. Az ötvenes évek elején elképesztően fontos volt, hogy olyan szakmád legyen, ami stabil és biztonságos megélhetést nyújt.”

Keleti Éva
Keleti Éva / Fotó: Urbán Ádám

A felvetésre, miszerint saját életművével Vadas Ernő és Langer Klára szellemiségét is továbbörökítette, úgy fogalmazott: „Humanista gondolkodást, emberséget minden körülmények között, ezt tanultam tőlük. Azt, hogy az egyes témákkal csak komolyan, elmélyülten és fegyelmezetten érdemes dolgozni. A lényeg pedig, hogy nagyon kell szeretni az embereket és mindent el kell követni annak érdekében, hogy a fotóink által másokat is erre késztessünk. (…) Volt egy mondata Vadasnak, ami rendkívüli: Fiam, ha egy évben csak egyetlen kiállítási képet csinálsz, akkor boldog ember vagy. (…) Őszinte ráhangolódás nélkül egyszerűen nincs igazi fotózás.”

Keleti Éva szerint akkor több a portré egy reprodukciónál, ha a lelket és a belső tartalmat mutatja meg: “Ha elérem azt, hogy rezonáljunk egymásra, akkor pompás alkotói közösség jön létre, amely több szimpla munkánál. Ezen felül meg kell jegyeznem azt a tényt is, hogy minden egyes portrénak a kíváncsiság az alapja. Valamire kíváncsi vagyok az alanyommal kapcsolatban és a rezdüléseiből próbálom megtalálni a választ. Szerintem ez a jó portré lényege, kiindulópontja. A feltett kérdéseimre viszont már nem közvetlenül én kapom meg a választ, hanem minden esetben a befogadó, aki ezáltal alkotótárssá válik” – nyilatkozta Keleti Éva.

A teljes interjú ITT olvasható.