SZFEKirály LeventeKecskemétVenczel VeraRétfalvi TamásJózsef Attila SzínházTatabánya
  • facebook
  • instagram
  • 2021. március 8., hétfő

    “Kell a lelkemnek a mélység” – Nagy-Kálózy Eszter 55 éves

    2021. január 25., hétfő 12:47

    1966. január 25-én született Nagy-Kálózy Eszter Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész. Múltidéző összeállításunkkal köszöntjük a művészt.

    Nagy-Kálózy Eszter pályájáról néhány sorban:

    Gyöngyösön született 1966-ban. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát Kerényi Imre osztályában végezte el, de már hallgatóként fontos szerepeket kapott, 1986-tól a Madách Színházban játszott.

    Diplomáját 1988-ban szerezte meg, ebben az évben a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött. 1990 és 1993 között a budapesti Radnóti Színházban, 1993 és 1996 között a Művész Színházban és a Thália Színházban szerepelt. 1997-től egy évig a Kelemen László Színkör, 2000-2002 között az Új Színház tagja volt. 2002-ben a fővárosi Nemzeti Színházban, 2003-tól egy évtizeden át Veszprémben és Sopronban játszott, 2013-tól a budapesti Nemzeti Színház művésze.

    Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter / Fotó: Stekovics Gáspár

    Eleinte naivaszerepeket kapott, majd érettebb karakteralakításaival aratott sikereket. Az érzékeny nőiességű szerepektől a komikus figurákig mindenben kiváló. Legfontosabb alakításai: Csehov Cseresznyéskertjében Ánya, a Bánk bán Melindája, Ibsen Nórája, Ariel Shakespeare Viharjában, Miller Lujza Schiller Ármány és szerelem című darabjában, emellett számtalan klasszikus és mai hősnőt formált meg. A Nemzeti Színházban többek között a Szindbádban és a Szentivánéji álomban játszik.

    Számos tévé- és játékfilmben szerepelt, mint az Eszterkönyv, Édes Anna, Boldog ünnepeink, Vigyázók, A kert, A fáklya, Üvegtigris és Üvegtigris 2, Hamvadó cigarettavég, Egy hét Pesten és Budán, Eszter hagyatéka, Intim fejlövés, Na végre, itt a nyár (tévésorozat), Presszó (tévésorozat), Így, ahogy vagytok.

    Mártay László, Nagy-Kálózy Eszter / Nemzeti Színház – Szindbád / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

    Férjével, Rudolf Péter Kossuth-díjas színész-rendezővel a színpadon, a tévében és filmen is gyakran dolgoznak együtt, És Rómeó és Júlia című kétszemélyes produkciójuk húsz évig műsoron volt.

    Nagy-Kálózy Eszter 1987-ben elnyerte a Veszprémi tévétalálkozó legjobb női alakítás díját, 1994-ben a filmszemle díját Sára Sándor Vigyázók című filmjének főszerepéért. 1992-ben Jászai Mari-díjat, 1993-ban Magyar Művészetért díjat, 1997-ben Kelemen László-díjat, 2000-ben érdemes művész címet és Don Quijote-díjat, 2006-ban Prima-díjat kapott. 2014-ben kiváló művész címmel tüntették ki.

    Nagy-Kálózy Eszter és Jordán Tamás

    A színésznőről saját szavaival:

    Kezdet: Édesanyám színésznő akart lenni, és ez belém íródott. Már háromévesen tudtam, hogy az leszek. Nagyon szerettem zenélni is; három évig hegedültem, három évig fuvoláztam. Néha ma is előveszem a fuvolát.

    Kaposvártól a Művész Színházig: Sokat filmeztem, és azt gondoltam, hogy nekem rengeteg tanulnivalóm van a színházról, és ezt leginkább vidéken tehetem meg. Így mentem Kaposvárra. Akkor már egyedül voltam Flórával, elváltam, hiányzott Pest, a szüleim, nem akartam a színházi büfében élni az életemet. Annak ellenére, hogy a főiskola után nemet mondtam, Bálint András újra felhívott, és leszerződtem a Radnótihoz. Kerestem azt, ahol minden együtt van: az emberek, a gondolatok, a lelkesedés, az energia, a tettvágy, a színház szeretete… Ezt igazán a Művész Színházban találtam meg. Ez, sajnos, négy év után megszűnt, de a legfontosabb volt a művészi életemben. Ott találkoztam Taub Jánossal, akit mesteremnek tekintek, és mindig csodáltam.

    Film és színpad: Színházban más volt az utam, mint filmen. Ott sokáig nehezebben ment minden. Ánya, Takáts Alice, Antigoné, Desdemona, Miller Lujza… évekbe telt, míg a színpadon is magamra találtam. Az ösztönt, ami elsőre megjelenik az agyamban, iszonyatosan fontosnak tartom ma is, de a figurát akkor is meg kell alkotni, tudatosan meg kell kreálni. Színházban meg végképp. Ott estéről estére teljes biztonsággal kell lejátszani a szerepet. Filmben ott a korrigálás lehetősége. Ha valami nem sikerül, megpróbálhatod még egyszer. A színházban nincs ilyen. Ha nem úgy mentek a dolgok, ahogy szeretted volna, rosszkedvűen mész haza, és megpróbálod összeszedni magad, hogy legközelebb jobb legyél.

    New York-i komédia – Centrál Színház / Fotó: Horváth Judit

    Mélység: A döntés, hogy a Nemzetihez szerződtem – amikor Vidnyánszky Attila hívott 2013-ban -, azért született meg, mert hiányoztak az akkori színészi létezésemből a drámai szerepek. Valójában mindig az ilyen szerepekben érzem magam otthon. Kell a lelkemnek, hogy ilyen mélységekben is megmártózzam.

    Szerepek: Mindig elsősorban az a szerep izgat, melyet épp akkor játszok el. De azért vannak olyan szerepek, melyek nagyon izgalmasnak tűnnek a számomra. Ilyen például Ibsen Nórája, s bár úgy érzem, hogy gondolatilag, filozófiailag már érett vagyok rá, eddig még nem került rá sor. És mivel mennek az évek, lehet, hogy ki is lépek lassan abból a korból, hogy azt eljátszhassam.

    Nagy-Kálózy Eszter a Csinszka című filmben

    Színész: A színész nagyon pontosan érzékel előadás közben. Néha azt gondolom, hogy ez szinte skizofrén állapot. Egyszerre tudsz minden idegszáladdal a színpadon lenni, és egyszerre “veszed” a nézők figyelmét. Minél inkább koncentrált a színész, annál inkább figyel a néző.

    Egy jó előadás: Egy jó előadás  egy színészből nagyon sok feszültséget kivisz, olyan, mint egy stresszoldás, méregtelenítés. Egy jó előadásban megtisztul a színész lelke. Remélhetőleg a nézőé is.

    Kész: Ha kész az előadás, az nálam sosem jelenti a munka végét, folyamatosan újrafogalmazom a szerepet. És persze vannak jobb, és vannak rosszabb napok…

    Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter / És Rómeó és Júlia

    Bizsergető: A próbákon valami olyasmi létrehozásán dolgozunk ugyanis, ami – ha sikerül – a maga teljességében válik katartikussá. A szavak, mozdulatok, gesztusok, amelyek az átélést segítik a nézőknek, vagyis a katarzis kisebb alkatrészei viszont tapasztalataim szerint mindnyájunknál máshogyan lépnek működésbe. Az örök kérdés ezért számomra inkább az, hogy vajon a dráma szerzője is átéli-e azt a hullámzást, mialatt alkot, amit mi, színészek, a közönségünk vagy akár az olvasók? Meg kell-e merítkeznie a katarzisban egy színmű szerzőjének ahhoz, hogy sikeres darabot írjon, vagy elegendő, ha racionálisan átgondolja a dialógusai által életre hívott helyzet lehetséges hatását? Az írók vajon pontosan tudják-e, hogy melyek azok a jelenetek, hogy mik azok a mondatok, amelyek magukban foglalják az érzelmi elragadottságot? Ezen már gondolkozni is bizsergető érzés.

    Lényeg: Sok külföldi rendezővel dolgoztam, számos külföldi fesztiválon voltam már, de mindig úgy éreztem, hogy a színház a közös nyelvünk. Akár németül, oroszul, románul beszélnek is a színészek a színpadon, a lényeg nem változik. Mi mind ugyanazokból a közös gyökerekből táplálkozunk, emberi történetet mesélünk el, értjük egymás szavát.

    Nagy-Kálózy Eszter és Mácsai Pál

    Külső és belső: Szeretem, ha a karakternek megfelelő külsőt találunk. A színházban is figyelek arra, hogy a külső és belső összhangban legyen. Játék közben nem foglalkozom ezzel. Ott már arra összpontosítok, hogy jó legyen, elfogadják, amit csinálok.

    Közös munka Péterrel: Péter akár rendező, akár színésztárs, nekem mindig megnyugtató a jelenléte. Mikor játszunk, jó belenézni a szemébe, mert tudom, hogy azt kapom tőle, amit a jelenettől kell: száz százalékig ott van, támaszt és biztonságot nyújt. Amikor rendez, nagyon sok minden van a fejében, és olyankor fontos, hogy én értem őt. Nem kell hozzám hosszan beszélnie, mert pontosan tudom abból a fél mondatból is, hogy mit akar nekem mondani.

    Segítség: Valóban szociálisan érzékeny vagyok, mint nyilvánvalóan nagyon sokan, akik esetleg nem tudnak egy ügyhöz embereket, segítőket találni. A mi dolgunk az, hogy ilyen ügyek mellet felsorakozzunk. Nemcsak annak, azoknak az embereknek nyújtunk ezzel segítséget, akik rászorulnak, de érintettekké válnak a segítők is, és ez talán egy öngerjesztő folyamat is lehet, sokkal empatikusabbakká válunk, és más ügyek mellé is hamarabb csatlakozunk. Amerikában egy sztár anyagi értelemben sokkal inkább tud segítséget nyújtani. Nekünk össze kell fognunk. Akikkel én kapcsolatban vagyok, az a Csodalámpa Alapítvány – már sok-sok éve működik, és rászoruló beteg gyerekek rengeteg kívánságát teljesítették ez idő alatt. Hol az előadásunkat ajánlottuk fel, hol a kapcsolatainkkal tudtunk segíteni, amikor arról szólt a kívánság, hogy a gyerekek a film vagy a színház köréből szerettek volna találkozni valakivel. A Tűzoltó utcába a Gyermekonkológiára évek óta járnak a színészek mesét olvasni. Ez is egyfajta segítség.

    Szentivánéji álom – Nemzeti Színház / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

    A legnagyobb teljesítmény: A három gyermekem. Érdekes, hogy az idő múlásával egyre jobban kitöltik az életem. Még a korábbi ambícióimat is kezdik betölteni. Persze amikor elkezdek dolgozni, akkor a munka nagyon fontos, nagyon koncentráltan dolgozom, de egyébként egyértelműen a gyerekeim a legnagyobb büszkeségeim. (…) Flóra Montréalban végzett, színészdiplomával keresi magát; nagyon sok képessége van, és így nehéz dönteni. Olivér zenét tanult, aztán hazajött Londonból, és filmrendező szakra vették fel. Szonja színész szakra jár. Néha látom azt a kis ekhós szekeret, amivel az egész család járhatna…

    50. születésnapi ajándék: Képzeld, Rudolf Péter elrabolt. Fantasztikus volt! Beültetett az autóba, elvitt Ausztriába. Salzburgban és környékén sétáltunk hatalmasakat a hóban, napsütésben. Elképesztő tájakon jártunk, folyamatosan az járt a fejemben, milyen kár, hogy a három gyönyörű gyerekünk nincs velünk. Aztán egyszer csak bementünk egy étterembe és ott vártak minket, óriási csokor virággal. És ez nem minden. Péter összegyűjtött vagy harminc óra felvételt a közös életünkből, amit soha nem láttunk, mert ellopták a filmfelvevőnket, nem tudtuk min lejátszani. Családi, színházi pillanatok, amelyekről nem is tudtam, hogy még megvannak. Csodálatos volt nézegetni a felvételeket, jó volt látni magunkat, a boldogságunkat.

    Nagy-Kálózy Eszter / Fotó: Stekovics Gáspár

    Mit jelentett a Kossuth-díj?: Mondhatnám viccesen, hogy azt: megöregedtem. De valójában nem ezt éreztem. Ez tényleg a legnagyobb elismerése a pályámnak, mely arra késztetett, hogy nagyon sok mindent végiggondoljak.

    Felismerni: Azt hiszem, a szerepek segítenek megvilágítani a magánéletünkben felmerülő szépet is. Ha délután besüt a szobába a nap, ha az erdőben, kutyasétáltatás közben megérzem magam körül a természet erejét, vagy ha egy templom díszes belseje nyűgöz le. Vagy ha sírunk, vagy annyira nevetünk, hogy abba sem tudjuk szinte hagyni. Ilyenkor kiesünk az időből és azon vagyunk, hogy elraktározzunk magunkban valamit ezekből a pillanatokból. A lelkünknek szüksége van rájuk, hiszen átmosnak, kitisztítanak, megvilágosítanak bennünket. Tudnunk kell felismerni és átélni őket a mindennapokban is, hiszen ezek a pillanatok meghosszabbítják az életet.

    Nagy-Kálózy Eszter átveszi a Kossuth-díjat / Fotó – Illyés Tibor / MTI)

    Keresem: Nem tudom, hogy ez csupán elkötelezettség és hivatástudat dolga-e, de számomra egyszerűen nehéz a színház nélkül létezni. Emiatt keresem azokat az embereket, akikkel jó érzés színházat csinálni, mert akkor a nehézségek és a fáradság dacára is magától értetődő minden.

    Forrás: Színház Online, Színház.org, nlcafe.hu, Papageno, Képmás, Ifi magazin, Szimpatika, Nők Lapja, Origo, Index, Nemzeti Színház

    - Színházi pillanatok az Instagramon -