Tóth Zsófia negyedéves a Színművészeti Egyetemen, és bár másodszorra vették fel Pelsőczy Réka és Rába Roland osztályába, ezt nem bánja. Jó helyre került. Karácsony Nikolett kérdezte.
A teljes interjút ITT olvashatja.
A kérdésre, hogyan jött, hogy színésznő szeretne lenni, azt válaszolta: „Sok minden szóba került. Sokáig korcsolyáztam, ebből szerettem volna megélni, talán olimpikon lettem volna vagy edző.(…) Benne voltam a magyar válogatottban, de valójában csak a szorgalmam tett igazán jóvá, még inkább a játékosságom, és hogy imádok előadni, játszani. Így gimnazista koromban végül szögre akasztottam a korcsolyákat és két opció volt a fejemben: pszichológia vagy színház. De abszolút a színészet volt az A, B, C és minden egyéb opció, a cél. Minden más pedig ideiglenes tapasztalatgyűjtés.”
A felvételiről szólva kifejtette: „Elmentem mosdóba és pont akkor hívtak be. Rohantam, kapkodtam, majd hirtelen megnyugodtam. Éreztem, hogy nyitottak és kedvesek, érdeklem őket. Persze közben féltem, kételkedtem magamban. De nem volt mese, sikerülnie kellett, sikerült is. Azért babonából biztos, ami biztos alapon, mindig ugyanazt a ruhaösszeállítást vettem fel. Harmadrostán jött is a kérdés, hogy nem tudták nem észrevenni, hogy mindig ugyanabban a szettben vagyok, csak ez az egy ruhám van? Mondtam, hogy nem, de kell a szerencse. (…) Érdekes, az elején nem hittem volna, hogy ilyen jó közösség leszünk. (…) Mindenkinek voltak nehezebb pillanatai az évek során és ilyenkor mindig ott voltunk egymásnak, támogattuk a másikat. Kísértük egymást kórházba, segítettünk költözni egy szakítás után. Mondhatom azt, hogy egy család lettünk? Vagy ez nagyon giccses?” – vetette fel Tóth Zsófia.
Arról szólva, melyik szerepe volt eddig a legemlékezetesebb, úgy nyilatkozott: „Ió a Leláncolt Prométheuszból, amit Tarnóczi Jakab rendezett a Katona József Színház Sufnijában. (..). Kedves nekem ez a szerep, mert egyszerre lehetek benne csúnya és szép is. Valamint van abban valami nagy kaland, ha az ember egy olyan szerepet kap, ahol egy tehén lelkivilágát kell megformálnia. Miközben játszom, azt érzem, szabad vagyok, nagyban játszhatok és bármi történhet (történik is), azt meg kell oldanunk ott helyben a többiekkel, ami mindig nagyon izgalmas. Mindenkit jólesik figyelni előadás közben, mindenki meg tud lepni. Sőt, kívülről is volt szerencsém látni az előadást, ugyanis Józsa Bettivel váltásban játsszuk Ió szerepét és nagyon érdekes volt látni, mennyire máshogy fogjuk meg. És mennyire érvényes értelmezés mind a kettő. (…) Érdekes volt ráeszmélni arra, hogy igenis lesz olyan az életben, hogy nem minden klappol, és megtapasztaltam, hogy ez milyen hatással van rám” – fejtette ki Tóth Zsófia.