„Megrendülten értesültünk arról, hogy Vajda Zoltán — kollégánk, barátunk, színházunk egyik legfontosabb munkatársa —, hegymászás közben tragikus balesetet szenvedett és életét vesztette. Vajda Zoltán nemrég 26. évadját fejezte be a színpad mellett, ahol több mint 20 évig ügyelőként dolgozott. Ötvennyolc éves volt. Mélyen együttérzünk gyermekeivel, családjával, barátaival. Veszteségünk mérhetetlen. Ma még nincsenek szavak” – közölte a Szigligeti Színház. Vajda Zoltánnal pár hete készített interjút a Kisvárdai Fesztivál blogja. Ezzel a beszélgetéssel emlékezünk rá. A szerző: Both Gréta.

Mióta dolgozik a színházban ügyelőként? 

Tavaly ősszel ünnepeltem a 25 éves színrelépésemet. ’96 őszén kerültem a nagyváradi Szigligeti Színházhoz, az első néhány évben díszítőként dolgoztam, azután volt egy üresedés az ügyelői poszton, és körülbelül 2000 óta ügyelőként tevékenykedem. Mai nappal zárom a 26. színházi évadomat. 

Van különbség egy romániai és egy magyar ügyelő munkája között? 

Elég jelentős különbség van a romániai és a magyarországi ügyelői munkakör meghatározásában. Romániában nem létezik a rendezőasszisztensi munkakör, az oda tartozó feladatokat – jobb híján – az ügyelő tölti be. Romániában az ügyelő írja ki a napi próbatáblát, a rendezővel egyeztetve. Ez úgy tudom Magyarországon inkább a rendezőasszisztens dolga, és az ügyelő mezei dolgozóként odajárul a próbatáblához, onnan tudja meg, hogy mi lesz a másnapi dolga. 

Hogyan vonzotta magához a színház? 

Elég prózai módon. Nem mondanék olyanokat, hogy kicsi gyermekkorom óta ügyelő szerettem volna lenni, mert gyerekként nem tudtam, de még a legtöbb felnőtt ismerősömnek sincs fogalma se arról, hogy mit csinál egy ügyelő. Esetleg filmekből látják, hogy ül a pult előtt és színpadra hívja a színészeket, de ez csak egy kicsi töredéke az ügyelői munkának.

Jó sokat kapálgatunk, gyomlálgatunk és aztán eljön az ünnep, amikor szüret van, szüreti bál és tapossuk a mustot. Én az ügyelői munkakörömtől függetlenül is nagyon szeretem a színházat, és meg tudnék lenni anélkül is, hogy tevőlegesen részt vegyek a munkában. Néhány havonta leküzdhetetlen vágyat érzek, hogy elutazzak Budapestre. Ha ott vagyok, és egy estét véletlenül nem színházban töltök, akkor azt úgy érzem, hogy az az estém el volt rontva, de ilyen nem szokott gyakran lenni. 

Szigorú ügyelőnek tartja magát? 

Praktikusan átérzi az ember, hogy ügyelőként van egy ilyen „olajozó” szerepe. Át kell látnia a felmerülő akadályokat, és azokat elhárítani. Pina Bauschnak van egy nagyszerű tánckompozíciója. Egy székekkel telezsúfolt térben egy nő, mintha vakon bolyongana, kiszámíthatatlanul, egy férfi üldözi őt, és mindig épp az útjába kerülő széket elkapja előle. A művész vakon belerepül valamibe, alkot, és ott van mellette az a kis figura, aki ő maga, nem alkot semmit, csak a nő biztonságára vigyáz. A munkám valami ehhez hasonló. Dübörög a gépezet, sokan vagyunk, egymás idegeire megyünk, feszültségek vannak, viszont az ügymenet érdekében kell egy ilyen összefogó erő, hogy ne dőljön össze a rendszer.

Van valamilyen Kisvárdához kapcsolódó kedves emléke? 

Húsz éve lehetett, hogy az akkor még negyedik elemista leánykámat is elhoztam magammal, és végignéztük az összes előadást és szakmai beszélgetést. A szállásunk falára pedig kiragasztottam egy nagy Kárpát-medence térképet és minden este színes rajzszögekkel megjelöltem a helyet, ahonnan az aznapi előadások érkeztek. Aztán néhány évvel ezelőtt egy beszélgetésen hangzott el tőle a mondat, hogy: „Apa, ha te tudnád, hogy én mennyire untam azokat a szakmai beszélgetéseket.” 

Both Gréta