Tenki Réka előadásában 2015. október 21-én mutatta be az Orlai Produkciós Iroda a Füge Produkcióval együttműködésben az Egyasszony című monodrámát. A 2019-20-as évad a színésznő terhessége miatt kimaradt, de 2020. október 1-jén újra a Jurányi színpadán láthatjuk, méghozzá 142. alkalommal. Tenki Rékával beszélgetett az előadás kapcsán visszatérésről és meghatározó pillanatokról Bordás Katinka a Jurányi Latte sorozatában.

Több mint egy évig nem játszottad az Egyasszonyt a kisbabád születése miatt. Hiányzott neked az előadás ezalatt az idő alatt?

Őszintén szólva sokáig nem hiányzott, mert a terhesség, a szülés, a kisfiam teljesen lekötötte minden energiámat és nem igazán jutott eszembe az előadás. Viszont most, hogy egyre nagyobb, elkezdett hiányozni a színház és az Egyasszony, és ahogy közeledik az előadás időpontja, egyre jobban várom. De a karantén alatt is volt kapcsolatom a darabbal, hiszen Péterfy-Novák Éva megkeresett, hogy videóban olvassam fel a könyvet, amiből a monodráma készült. Örültem neki, hogy naponta két órát foglalkozhattam egy- egy fejezettel és leköthettem a kreatív energiáimat. 

Október 1-jén játszod a Jurányiban, de előtte Óbudán vendégszerepel az előadás. Szerinted milyen lesz a visszatérés?

Nem tudom, milyen érzés úgy játszani, hogy már két gyerekem van. A bemutató idején egyéves volt a lányom, most van egy hatévesem és egy kilenc hónapos gyerekem. Persze ez közvetlenül nem ad hozzá az előadáshoz, de az igen, hogy a második gyerekem születésével újabb élményt szereztem a szülésről, és már két gyerekért aggódhatok. Sokat változtam időközben. Egyes történetekből megtalálnak minket olyan mondatok, amik akkor éppen aktuálisak az életünkben, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok, hogy most, mikor először játszom hosszú idő után az Egyasszonyt, mik lesznek ezek a mondatok, amik „betalálnak”. 

Ki tudnál emelni emlékezetes vagy számodra fontos pillanatokat az eddigi előadásokból?

Szerencsére nagyon sok van. Hirtelen az jutott eszembe, amikor a premieren odajött hozzám egy fiatalember kezében virágcsokorral, és azt mondta nekem: „Én vagyok Zsombor.” Aki ismeri a történetet, az tudja, hogy Zsombor a “fiam” a darabban. Olyan fura és megható volt, hogy egy órával azelőtt azt mondtam a színpadon, hogy megszületett a fiam, akit mindennél jobban szeretek, és nagyon vártam, és aztán ott áll előttem a maga huszonéves valójában. Az is nagyon meghatározó volt, hogy eljött a bemutatóra Éva egész családja, és az anyukája csak annyit mondott, hogy velünk ez tényleg megtörtént. Hálás vagyok, amiért beavattak az életükbe, és hogy egy ilyen ügy mellé állhattam. Egyszer előadás után azt láttam, hogy a folyosón negyven nő sír, és nem értettem, mert persze meg szoktak hatódni a nézők, de látszott, hogy ez más, és odajött hozzám egy gyógypedagógus, kiderült, hogy terápiára hozta ezeket az anyukákat, akik ugyanazon mentek keresztül, mint amiről a darab szól. Vagy amikor Svédországban jártunk, és a közönségtalálkozón – mintha kinyitnál egy csapot – mindenki elmeséli a saját szüléstörténetét neked. Kezdetben zavarban voltam ezektől a helyzetektől, mert nem tudtam, mit reagálni rá, de aztán rájöttem, hogy elég, ha csak meghallgatom őket. Volt olyan, hogy egy házaspár előadás után megkeresett és elmondták, hogy elvesztették a gyereküket, és hogy mennyire kellenek az olyan előadások, amik terápiaként szolgálnak, mert nincs lehetőségük máshol feldolgozni a tragédiát. 

Mondtad, hogy az előadás sokaknak szolgál terápiaként. Ez fordítva is igaz, vagyis neked is terápia?

Olyan értelemben igen, hogy másképp reagálok helyzetekre. Korábban, ha szembe jött velem egy fogyatékkal élő ember, akkor persze segítettem neki, ahogy tudtam, de ilyenkor valahogy az emberből sugárzik a részvét. De rájöttem Éva által, hogy ilyen esetekben a praktikusság sokkal jobb tanácsadó. Amikor ellátogattam az egri gyermekotthonba, ahol Éva kislánya élt, az a jókedv, humor, szeretet, amit ott tapasztaltam a nővérek részéről, lenyűgöző volt, és megmaradt bennem egy életre. Így kell mindenhez, a legnehezebb dolgokhoz is hozzáállni. Előadás közben nekem nem terápia, hanem úgy élem meg, hogy én adok az előadás által. Sokan kérdezik, hogy nem megyek-e tönkre ebben a történetben. De ez az egész nem arról szól, hogy egy nővel megtörtént a legrosszabb és öngyilkos lett, vagy drogfüggő, vagy alkoholista, hanem felrakta ezt a felejthetetlen terhet a vállára, továbbment, és szült két egészséges gyereket és él, mert az életben maradás egy hihetetlenül erős ösztön és ő ezt választotta. Szerintem ez egy nagyon fontos üzenet. 

Szerző: Bordás Katinka