Tenki RékaZoltán ÁronThuróczy SzabolcsPataki Ági
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 10., csütörtök
    banner_bigBanner4

    Keller András fenyegetések miatt visszalépett, eredménytelenül zárult a Zeneakadémia rektori pályázata

    2023. október 15., vasárnap 09:46

    Csák János kulturális és innovációs miniszternek írt levelében vonta vissza a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektori pozíciójára benyújtott, korábban nagy vitákat kiváltó pályázatát Keller András.

    A hegedűművész-karmester azt írta, a napokban a Zeneakadémia egyik vezetője megfenyegette, hogy ha rektorrá választják, világméretű lejáratókampányt indítanak és tüntetést szerveznek ellene, a pályázatát pedig ebben a légkörben nem tartja megvalósíthatónak. A minisztérium tájékoztatása szerint a pályázat így eredménytelen, felsőoktatási intézmény vezetését pedig az erre jogosult rektorhelyettes veszi át.

    Keller levelében számos újdonság olvasható, e szerint a korábbi rektor biztatta arra, hogy pályázzon: „Március 12-én Vigh Andrea rektor asszony meglátogatott az otthonomban, és elmondta nekem, hogy egyedül engem tudna elképzelni a következő rektornak, és ehhez felajánlotta a segítségét.” Azt is írja, hogy az elmúlt három évben minden lehetséges segítséget megadott a Zeneakadémiának, közreműködésével komoly kiegészítő forrásokhoz jutott az intézmény, és tagja volt Vigh Andrea tanácsadó testületének. Ami furcsa, hiszen korábban épp Vigh Andreával való konfliktusai miatt kényszerült távozni az intézményből Keller, aki sokszor bírálta az intézmény vezetést.

    Keller arról is írt, hogy azért jelentkezett a pályázatra, mert a magyar zeneélet kiemelkedő személyiségei kérték arra, hogy a vezetésével és közös szerepvállalásukkal megújulhasson a Zeneakadémia, és újra a világ vezető zenei egyetemei közé kerülhessen. De mint hangsúlyozta: „Pályázatom megvalósításához béke és konstruktív együttműködés szükséges. Mérlegelve a körülményeket, ebben a légkörben jelenleg nem megvalósítható a pályázatom, ezért azt a mai napon visszavonom.”

    Keller András indulásával kapcsolatban hónapok óta folyik vita a nyilvánosságban. A pályázat azért keltett feltűnést, mert sokak szerint azt Keller személyére írhatta ki a kulturális minisztérium. A Zeneakadémia 171 oktatója közös levélben tiltakozott a súlyosan diszkriminatív rektori pályázati kiírás ellen, mivel az elzárta a pályázás lehetőségétől az egyetem oktatóinak jelentős részét. Zenészkörökben visszatetszést keltettek a Keller András agresszív vezetői stílusával kapcsolatos vádak is. A pályázatot végül visszavonták, és új kiírást jelentettek meg, amellyel viszont úgy tűnt, hogy továbbra is kizárták annak a jelöltnek az indulását, akit a Zeneakadémia szeretne rektornak, míg Keller Andrásét nem.

    Forrás: TELEX, HVG

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram