Kénytelenek voltak elállni Székely Csaba darabjának bemutatásától – A Vígszínház közleménye

Az alábbiakban a Vígszínház közleményét publikáljuk, amelyben arra reagál, hogy Székely Csaba író-, drámaíró a napokban közösségi oldalán közölte, elmarad az általa írt mű bemutatója Pesti Színházban. A darabot ősszel mutatták volna be Kincses Réka rendezésében.

“Szeretném itt tisztázni, hogy bármi is lesz majd a hivatalos kommunikációban, a valódi ok nem más, mint a gyávaság. Réka nagyszerű dolgot talált ki, és rengeteg jó ötlettel inspirált engem is és a színészeket is nap mint nap. Elképesztően jó próbafolyamat volt. Tíz fantasztikusan odaadó, lelkes színésszel dolgoztunk együtt, akikkel öröm volt minden perc. De ugyanilyen lelkes volt a súgótól az ügyelőn át az asszisztensig mindenki. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy ez az előadás nem akarta mélyíteni az árkokat. Sőt. Hogy szókimondó volt? Naná. Ilyen a stílusom. Azt hittem, pont ezért kértek fel engem. Jó volt egy rövid ideig elhinni, hogy egy ilyen bátor, szabad, szókimondó előadás megvalósulhat a mai Magyarországon, egy polgári színházban. Szeretettel fogok gondolni mindenkire, aki részt vett benne. (A Kalandfilm szövege – ami eddig elkészült belőle – nem nyilvános. Kérlek, NE kérjétek elolvasásra!)” – írta Székely Csaba.

A Vígszínház az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz:

“A Vígszínház 2023/24-es évadának a Pesti Színházba meghirdetett Kalandfilm – magyar történelmi alámerülés című előadása nem kerül műsorra.

Az alábbi okok vezettek oda, hogy a színház nem tudja bemutatni az előadást.

Az előadás a Vígszínház ötlete volt, a színház által meghatározott koncepcióval, amely alapján felkérte az alkotókat a darab megvalósítására. Az előadás előkészületei márciusban kezdődtek el, amikor a Vígszínház által kiválasztott színészek egy workshop keretében, az alkotók jelenlétében, a darab koncepciójához kapcsolódó személyes történeteikkel dolgoztak. A szövegkönyv első változatának leadási határideje május 1-je volt. Május 9-én volt az olvasópróba, amelyen a színművészek nem tudták a színházi szokásoknak megfelelően a darabot végigolvasni, ugyanis a szövegkönyv nem készült el, csupán az első felvonás szövegkönyvének első tervezete. Ezután folyamatos egyeztetések zajlottak a Vígszínház és a szövegkönyv készítője között, amelyek során a Vígszínház közölte a szerzői jognak és szakmai szokásoknak megfelelően a kijavítási igényeit. Ezek a kijavítási igények nem tudtak az egész szövegkönyvre vonatkozni, csak az első felvonásra. 

A végleges, a Vígszínház által kért kijavítási igényeknek megfelelően átdolgozott szövegkönyv leadási határideje 2023.06.01. napja volt. A színház a második próbaidőszak kezdetéig (2023. június 5-ig) nem kapott kijavított, teljes szövegkönyvet. A Kalandfilm belsős munkabemutatója június 16-ra volt kitűzve. 

Ezeket a tényeket mérlegelve döntött úgy a Vígszínház vezetése, hogy a színház üzemmenetét és teljesítendő műsortervét figyelembe véve kénytelen elállni az előadás bemutatásától. A Pesti Színház első bemutatójáról a színház a későbbiekben ad tájékoztatást.”