Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Képzőműhelyet indít négy magyar filmrendező

    2021. február 12., péntek 20:33

    Szeptembertől Castorp Filmes Képzőműhely néven mentorálási programot indít négy író-rendező, Szőcs Petra (Déva), Kárpáti György Mór (Guerilla), Szilágyi Zsófia (Egy nap), Moll Zoltán (Engedetlen) és a fiatal producer Kereszty Róza.

    Az egyéves gyakorlati képzésben hét fiatal író-rendező vehet részt. Az alapítók célja, hogy felfedezésre ösztönző műhelymunkában segítsék őket egyéni alkotói hangjuk megtalálásában. A műhely egy hamarosan nyíló budapesti összművészeti térben működik majd, ahol a többi alkotóközösséggel is lehetőség nyílik a közös munkára.

    A műhely heti két nap elfoglaltságot jelent. Emellett hetente egy kortárs kulturális workshop is lesz, ahol zeneszerzők, képzőművészek, elméleti kutatók munkáját lehet megismerni, velük együttműködni. Nyitott filmklubot is terveznek az összművészeti helyszínnel együttműködve.

    Az év során minden résztvevő szakmai gyakorlaton vesz részt a műhelyt támogató producerek készülő filmjeiben. A részvételi díj 150.000 Ft/ félév, és az év során összesen 15 nap szakmai gyakorlat, amelynek díjazása a műhely költségvetését támogatja. A Castorp Filmes Képzőműhely szolidaritást vállal a FreeSZFE Egyesülettel.

    A felvételi időpontjáról és menetéről később adnak tájékoztatást a Castorp Facebook- és Instagram-oldalán.

    Email cím: castorpbudapest@gmail.com.

    Forrás: Film.hu, Castorp

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram