gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Képzőművészet és színház Alsóörsön – Tárlatvezetést tart Szarvas József

    2021. augusztus 9., hétfő 09:43

    Augusztus 13-án nyílik az első kortárs kiállítás, ezzel megkezdődik a 360°– Képzőművészet és színház Alsóörsön elnevezésű programsorozat.

    Alsóörs domboldalának emblematikus műemléképületében, a Török-házban állítják ki a Covid-reflexiókból épült, Standby nevű tárlat néhány darabját, kortárs fotókat és festményeket, amelyek valamiképp a pandémia időszakának várakozó állapotát tükrözik. Huszonhat jelenkori festő és fotós alkotásait tekinthetik meg a látogatók. A fotószekció több új alkotóval bővült, de a festők között is akad, aki új képpel jelentkezik.

    A kiállított munkák több darabja bemutatkozott már Budapest néhány közterén szabadtéri kiállításokon. Az 1600-as évekből itt maradt Török-ház és Alsóörs Ófalu lélegzetelállító panorámája, a Balaton-felvidék páratlan pontja miatt választották a művek eredetijeinek bemutatásához ezt a helyszínt.

    A kiállítás szeptember végéig lesz látható, augusztus 22-ig pedig rendszeres tárlatvezetéssel és a helyi értékek bemutatásával várják látogatóikat.

    Tárlatvezetést tart Szarvas József Kossuth-díjas színész, Bojár Iván András művészettörténész és Bánkuti András fotóriporter. A lokális értékek, hagyományok és építészet kérdéseibe Both Gábor, a helyi szobrásztábor alapítója, valamint Korompay Katalin építész, műemlékvédő avatja be a látogatókat. 

    A programsorozat a historikus Török-ház kulturális eseményeit és a hegyoldalban szeptemberben újranyíló amfiteátrumot kapcsolja össze. Szeptember utolsó hétvégéjén az Aktor Produkció színházi előadása színesíti a nyárutót.

    Az augusztust 13-i kiállítást Hebling Zsolt polgármester köszöntője után Can Togay János, a Veszprém–Balaton Európa kulturális fővárosa 2023 művészeti főtanácsadója nyitja meg. A megnyitón Másik János zenél.

    Kiállító fotóművészek: Bach Máté, Balogh Zoltán, Cedric af Geijersstam, Dobos Tamás, Esteban Sanchez, Gálos Viktória, Gordon Eszter, Gömör Tamás, Hegedüs Róbert, Horváth Katalin Fanni, Iliás-Nagy Katalin, Mónus Márton, Sághy Tímea és Somorjai Balázs. Festőművészek: Ázbej Kristóf, Baksai József, Fehér László, Gesztelyi Nagy Zsuzsa, Naomi Devil, Péterfy Ábel, Szabó Ábel, Szikra Ágnes, Verebics Ágnes, Verebics Kati, Zászkaliczky Ágnes és Weiler Péter.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram