Egy szlovák kisvárosban született, ma már három országban húzónév. Kerekes Vica karrierjét bármelyik hazai színésznő megirigyelhetne, ő mégsem azért él, hogy dolgozzon, hanem azért dolgozik, hogy éljen. Az ELLE kérdezte. Lapszemle.

A teljes interjú az ELLE-ben olvasható.

ELLE 2023.07.07 – 48,49,50,51,52,53,54,55,56. oldal 

A kérdésre, mikor érezted először, hogy húzónév, Kerekes Vica elárulta:
„Amikor az első filmszerepem csináltam egy szlovák filmet, vonattal utaztam a forgatásokra és ott sminkeltem, illetve öltöztem át, mert kezdő színésznőként nem kaptam rá lehetőséget, hogy ezt a helyszínen, egy öltözőben tegyem meg. Amikor kijött a film, hirtelen fotósok és újságírók hada vett körbe mondhatni rám cuppant a sajtó, ami robbanásszerű változás volt az életemben, nem lehetett nem észrevenni, hogy itt most valami történik. Pedig nem törvényszerű, hogy ha szerepelsz egy filmben, akkor foglalkoztatni fogja a személyed az újságírókat, van, akinél nem történik meg ez az áttörés. Sok rajtunk, színészeken kívül álló tényező függvénye, hogy a tenyerére vesz-e bennünket a média, vagy sem. (…) Ezt meg is kellett tanulnom a helyén kezelni az évek során, hogy ne nyomjon agyon: tudatosítanom kellett magamban, hogy ha én a tőlem telhető legtöbbet megtettem, akkor a többi már nem az én dolgom, nem az én felelősségem.”

Arról szólva, előfordult-e, hogy elszállt, kifejtette: „Annak, hogy állandóan figyelem magam, és ez már régen is így volt. A befelé figyelés révén mindig azonnal észrevettem, ha akár csak kicsit is vissza kellett vennem valamilyen téren, mert esetleg elszánhattam volna. Mindig feltettem magamnak a legfontosabb kérdéseket, amik a helyes úton tartanak: hogy hogy érzem magam, mit üzen a testem-lelkem, és hogy abba az irányba tartok-e, amerre tartani szeretnék.”

Kerekes Vica arról is beszélt, hogy gimnazistaként is kifejezetten jól érezte magát a bőrében, de aztán a főiskolán elbizonytalanították magában:
„Amikor például Szlovákiától átjöttünk a magyar színművészetire, óraadó tanárként tanított engem egy neves koreográfus, aki később, amikor egy projekt kapcsán találkoztam vele, azt mondta, hogy tök jó mindaz, ami vagyok – csak le kéne fogynom. (…) De nőtől is kaptam hasonló megjegyzést: amikor Normandiában fotóztuk a Pirelli-naptárat, a fotózás szünetében beleharaptam egy croissant-ba gondoltam, ha már Franciaországban vagyok, miért ne tenném mire a fotóslány közölte velem, hogy egy francia színésznő ezt biztos nem engedné meg magának…
Meg is lett a következménye annak az időszaknak: volt, amikor csak bő nadrágokat hordtam, mert féltem farmert húzni, mivel az kiadja az alakot. Hosszú idő volt, mire eljutottam fejben odáig, hogy vagyok, amilyen vagyok: egy izmos alkat nőies proporciókkal, combbal, fenékkel és akinek a lényéhez az is hozzátartozik, hogy élvezettel fogyasztja az ételeket. Úgyhogy ha megkívánok egy vajas-lekváros croissant-t, akkor azt el fogom fogyasztani. (…) Ma már egyáltalán nem fáj, ki mit mond rólam. Az évek alatt rájöttem, hogy a testem munkaeszköz: vigyáznom kell rá, hogy minél tovább használhassam, de ez nem jelenti azt, hogy nekünk, színésznőknek úgy kellene kinéznünk, mintha a gyártósorról jöttünk volna le. Különféle nőket alakítunk, amihez különféle alkatok kellenek. Az enyém is egy.
Aztán arra is rájöttem, hogy akár segíthetek is más nőknek azzal, ha meg merem mutatni magam. Egy-két filmet például kifejezetten önterápiás jelleggel is vállaltam: gondoltam, a vetkőzés azt a célt is szolgálhatja, hogy megmutassam magamnak és másoknak, hogy bármilyen testben lehet jó életet élni, ha képesek vagyunk elfogadni magunkat, és büszkék vagyunk arra, amivel rendelkezünk. (…) Sokkal természetesebbnek kellene lennie a meztelenségnek és ezért mi, színésznők sokat tudunk tenni. Sokkal többféle nőt és sokkal több idős nőt kellene a médiának megmutatnia! Persze, hogy kétségbeesünk az első ráncaink láttán, és persze, hogy frusztrál minket az öregedés, ha azt érezteti velünk a média, hogy kifuthatunk az időből…”

„Sokkal fontosabbnak tartom a játékosságot és azt, hogy meg merjük mutatni a személyiségünk minden oldalát azt is, amelyik a legtávolabb esik a tökéletesnek gondolt képtől. Három elem van mindannyiunkban: a gyerek, a nő és a férfi. Szerintem az az ideális, ha mindhárom verziónkat meg merjük élni és mutatni. Jó érzés nőnek lenni például végigvonulni a vörös szőnyegen egy premieren , de ugyanilyen jó érzés, amikor levethetjük az eleganciánkat és például meztelenül csobbanhatunk egyet egy tóban, vagy amikor elővehetjük a férfiasabb oldalunkat, és, mondjuk, vagányak lehetünk egy helyzetben. Olyan jó lenne, ha nem félnénk önmagunk különféle változataitól, hanem meg mernénk mutatni minden árnyalatunkat és ezzel együtt a hibáinkat is” – fejtette ki Kerekes Vica.

A teljes interjú az ELLE-ben olvasható.

ELLE 2023.07.07 – 48,49,50,51,52,53,54,55,56. oldal