“Amikor olvastam a könyvet, azt éreztem, hogy ez egy remek anyag arra, hogy bemutassunk egy generációban zajló szélesebb problémakört, sokféle karaktert, sokféle drámai helyzetet. A lelki folyamatok megmutatása kifejezetten fontos volt, és arra törekedtem, hogy ezeket minél gazdagabban és hitelesebben tudjuk megmutatni” – fogalmaz Kerékgyártó Yvonne, az Együtt kezdtük című film rendezője.
Az új magyar generációs vígjáték egy felnövéstörténet, amelyben kulcsszerepet kapott a Balaton-felvidék és a balatoni borkultúra. Hogy miért tartották ezt fontosnak, kiderül a nullahategy.hu interjújából.
“Ez egy olyan forgatókönyv, amelyben kilenc szereplő van, ilyenkor mindig nagy kérdés az alkotói oldalon, hogy tud-e a néző ennyiféle karakterre figyelni, főleg úgy, hogy az elején van egy exponáló, tizenpár perc, csak utána indulnak el a kis történetek. Deák Gerit a gimnáziumban mindenki csúfolja, majd orvos lesz, és tíz év múlva úgy jön vissza az osztálytalálkozóra, hogy ő már egzisztenciálisan előrelépett. Mégis, amint elkezdenek újra gúnyolódni vele, visszazuhan a régi állapotba. A közönségnél azt látom, hogy nagyon érzékenyen érinti őket ez a karakter, és látják azokat a részleteket, amelyekre olyan nagyon odafigyeltünk a színészekkel, a jelmeztervezővel, vagy akár a sminkessel. Például, hogy az átváltozás, a tíz év különbség látható legyen, de megmaradjanak azok a jegyek, amelyek a sajátos karaktereikből jönnek” – mesélte Kerékgyártó Yvonne.
Azt is hozzátette: “Amikor filmet nézek, azt szeretem, ha meg tud lepni, ha gondolatokat ébreszt bennem, és kérdéseket tesz föl.”
Arról szólva, szerinte melyek az Y-generáció legfőbb küzdelmei, problémái, úgy vélekedett: “Valószínűleg mindannyiukban közös, hogy mióta beléptünk a felnőtt életbe, elég sok minden történt anélkül, hogy kézzel foghatóan rá tudtunk volna mutatni egy válság okára. Mégis folyamatos készenléti helyzetben kell lennünk, készen kell állnunk arra, hogy körülöttünk időről időre minden gyökeresen megváltozik. Elég csak arra gondolnunk, hogy amikor mi érettségiztünk, akkor már volt egy gazdasági világválság, amit utólag már meg tudok fogni a saját életemben. Az én generációmnak a gimnázium, egyetem, főiskola mellett dolgozni kellett, akár ingyen, például a filmszakmában. Ez bevett dolog volt, enélkül nem tudtunk volna előremenni. Volt egy nagyon nagy technikai forradalom: látható a filmben is, hogy a gimnazisták kezében még nem okostelefonok vannak. Azóta már minden pillanatunkat rögzítjük, bizonyítanunk kell a virtuális világban is, hogy létezünk. Ez a munkában, de ugyanúgy a párkapcsolatokban is jelen van. A mi generációnk számára nagyon fontosak a támogató közösségek, ezek nélkül elképzelhetetlen, hogy újra meg újra átvészeljük a nehéz időszakokat, megtartva saját értékeinket.”