Georgita Máté Dezső első rendezését mutatja be a Manna és a Trafó közösen szeptember 12-én este Kereki címmel. A történet ihletése a színész-rendező saját élményeiből fakadt, a darabban találkozó apa és fia a nagypapa halála okán hosszú idő után először állnak szemben egymással. A pályakezdő rendezővel az elmúlásról és a szürrealitásról beszélgettünk.

Ajánló a darab elé:

Kereki egy Somogy megyei falu, a Balatontól mintegy 7 km-re fekszik, alig 600-an lakják. A 22 éves Viktor nagypapája, aki itt élt és nagyon fontos szerepet töltött be a fiú életében, meghal. A fiú ellátogat a nyaralóba, hogy rendbe tegye, kidobja, amit kell és átalakítsa magának. Ám a semmiből egyszer csak feltűnik Viktor édesapja, akivel utoljára tíz éves korában találkozott. Történetünk egy délutánt, egy estét és egy hajnalt foglal magába. De a cselekmény folyását néha megszakítják múltbeli történések különböző színházi megjelenései.

A színdarab valójában három generáció találkozásáról szól, mert a nagypapa bár fizikailag nincsen jelen, az ő halála és az emléke mindkét férfi életében fontos szervezőerő. Ahogy apa és fia elkezdik együtt szortírozni a dolgokat, beszélgetés indul felelősségvállalásról, szülői mintákról, felnövésről, életről, halálról. A fiú közben pedig – akármennyire is küzdött ellene egész életében – elkezdi saját magán felismerni apja vonásait. Az apa – bár nem szeretné, ha a fia az ő példáját követné – elkezdi felismerni Viktorban a fiatal önmagát, saját hibáit és saját szerepét abban, hogy ez így van…

Interjú:

Mi motivált, hogy beülj a rendezői székbe?

Nincs bennem olthatatlan rendezői vágy, de úgy éreztem, hogy ehhez a témához így tudok a legközelebb kerülni. A személyes érintettségem miatt színészként kevésbé tudnék felszabadultan működni, viszont rendezőként kellő távolságra vagyok a történettől, máshonnan nézem. Intuitív ember vagyok, hallgatok a megérzéseimre: szerettem volna valahogy foglalkozni ezzel a személyes történetemmel és rögtön a darabírás és a rendezés felől közelítettem. Viktor és Zola korábban nem ismerték egymást, de megláttam bennük egyfajta hasonlóságot, amiről egy apa-fiú kapcsolat jutott eszembe. 

A darab ötlete is a tiéd, sőt az írásban is aktívan részt vettél Zsigó Anna mellett. Ez is egy új kaland számodra?

A munkát egy intenzív improvizációs időszakkal kezdtük, aminek a csúcspontja egy három napos szinte folyamatos impró volt Kerekiben. Korábban, amikor előadást írtam, akkor főleg az improvizációkból született szövegtörzset formáltuk. A Kereki esetében a nulláról indultunk, nem az imprók felvételeit használtuk, ami eleinte ijesztő volt. Annával először azt találtuk ki, hogy az apa-fia témára hozunk jelenet ötleteket és ezekkel a szövegekkel dolgozunk – ez számomra nagyon izgalmas folyamat volt. Az előzetes elképzeléseimből helyzeteket hoztunk létre, az így kialakult benyomásaink segítették az írási folyamatot. 

Az alaphelyzetben egy apa és fia 12 év után először állnak egymással szemben, mi volt a legfontosabb számodra ebben a fiktív találkozásban, amit bele akartál fogalmazni a Kerekibe?

Édesapámmal alapvetően nagyon jó kapcsolatom volt, de kamaszkoromban eléggé eltávolodtunk egymástól. Ez egy természetes folyamat, az ember feszegeti a határait, amibe a szülő-gyerek kapcsolat is beleszámít. Amikor Kerekiben, nagypapám halála után apukámmal összepakoltuk a házat, akkor valahogy újra közelebb kerültünk egymáshoz, megláttam, már felnőtt fejjel, hogy ki ő, milyen ember lett belőle, és milyen vagyok én. 

A veszteség és az újrakezdés alapélménye is mozgatja a szereplőket, korábban elmondtad a darabbal kapcsolatban, hogy az utóbbi időben nagyon foglalkoztat az elmúlás. Ezek a gondolatok vélhetően mindenkit megérintettek az elmúlt másfél évben. Hogyan hatottak a világ eseményei a próbafolyamatra, esetleg áthangolták az előadás mondanivalóját közben?

Nem hangolták át az előadást. A vírushelyzet, mint külső körülmény érintette a próbafolyamatot, de az előadás egy covidon kívüli térben játszodik, így arra nem volt hatással.

Csizmás András zenészt is belekomponáltad ebbe a zárt kettősbe, miért? Mi az ő szerepe?

Az előadásban egy ponton a képzelet és a valóság keveredik, Csizmás András zenéje és színpadi jelenléte is ezt a szürrealitást erősíti, kapocs a nézők és a játszók között. A zene a darab egyik fontos témája, előfordul, hogy a színészek is énekelnek az előadásban, ezért szerettem volna láthatóvá tenni azt az embert is, aki ebben közreműködik.

Melyik korosztályhoz szól leginkább az előadás?

Apáknak és fiúknak, anyáknak és lányoknak és mindenkinek, hiszen az előadás témája, a halál, lássuk be, mindannyiunkat érint…

Fotó: Kállai-Tóth Anett

Jegyet itt tudnak váltani az előadásra.