Keresztes Tamás: „A színészethez és a bűvészethez egyaránt fontos a kisugárzás”
2022. november 12., szombat 06:56
Keresztes Tamás a színészet mellett rendez, zenél, zenét szerez és olykor díszletet is tervez. Most új feladatban próbálhatta ki magát: a Spektrum felkérésére a csatorna saját gyártású, Abrakadabra – titokzatos bűvészettörténet című sorozatát moderálja. A forgatáson közelebb került a bűvészethez, sőt megtanult néhány trükköt is. A Színes RTV-nek nyilatkozott. Lapszemle.
„Amikor gyerek voltam, jobban megérintett Chaplin vagy a bohócok művészete, mint a bűvészet. Viszont a sorozat forgatása alatt ehhez a műfajhoz is közelebb kerültem, találkozhattam bűvészekkel, és különleges élmény volt, hogy a kulisszáik mögé is bekukkanthattam. (…) A legerősebb élményem Kelle Botond – a műsor szerkesztője – személyéhez kötődik, aki kutatója, tudósa és krónikása is a bűvészetnek. Rengeteg relikviája, élménye van, élvezetes volt hallgatni, jó volt látni a megszállottságát, ahogy az elmúlt idők neves bűvészeiről, a bűvészet kialakulásáról mesélt. Nagyon sok személyes története van, és ő maga is bűvész, izgalmas alkotó, érdekes jelenség a színpadon. Az is nagy örömömre szolgált, hogy megismerkedhettem a többszörös világbajnok Hajnóczy Somával. A fiam sokat nézte a videóit, így róla már korábban is hallottam. A felvételek után büszkén dicsekedhettem el a fiamnak, hogy vele is találkoztam” – mesélte a Színes RTV-nek Keresztes Tamás.
A kérdésre, miért szeretünk bűvészműsort nézni, hiszen elég bosszantó, hogy nem értjük a trükköket, és egy egész estén át becsap bennünket a bűvész,a színész úgy vélekedett:
„Úgy gondolom, hogy gyerekszemmel igazán varázslatos, felnőttszemmel pedig inkább szórakoztató a bűvészet. Talán azt az illúziót kelti, hogy vannak még csodák. És az a néző, aki erre fogékony, és belemegy a játékba, azt játssza, hogy elhiszi, hogy vannak csodák, miközben tudja, hogy ezek csak trükkök. A bűvészet az interneten is virágzik mostanában, a tech-korszakban, és új dimenziókat nyitott meg. Persze a bűvészmutatványok alapvetően ősiek, hagyományosak, csak új köntösbe öltöztették őket, és ismét divatba jöttek. (…) Annak a bűvésznek, akinek a személyisége nem magával ragadó, nem kelti fel igazán a közönség figyelmét, talán nem működnek olyan jól a trükkjei sem. Akinek viszont a személyisége karizmatikus, annak a trükkje is felértékelődik. A színpadi színészethez és a bűvészethez egyaránt fontos a kisugárzás, az egyéniség.”
Arról is faggatták, mi foglalkoztatja most, milyen színházi feladatra készül:
„A Pinokkió című darab új adaptációját fogom januárban megrendezni a Vígszínházban, ennek az előkészületei zajlanak éppen. Nagy feladat, mert zenés előadás lesz. Presser Gábor a zenéjét, Sztevanovity Dusán a dalszövegeit, Péterffy Gergely pedig a dialógjait írja. Ha már ilyen mágikus dolgokról beszélgettünk: Pinokkió is egy varázslat révén válik fabábuból kisfiúvá…”
Abrakadabra – titokzatos bűvészettörténet a Spektrum műsorán látható vasárnaponként 17 órától.