Hatalmas sikerrel játszotta Akszentyij Ivanovics Popriscsint Gogol művében, az Egy őrült naplójában, Pinokkiót rendez a Vígszínházban, szinte mindent elért, amit az ő korában színész elérhetett. Azt mondja, néha olyan dimenzióba kerül a színpadi léte, amely talán túl is mutat valamiféle szakmunkásságon. Színjátszásról, dadogásról és diszlexiáról, rossz reflexekről és a közéletről is beszélgetett Keresztes Tamással a Jelen. Lapszemle.
A teljes interjú itt olvasható jelképes összeg fejében.
A kérdésre, nem szeret-e nyilatkozni, Keresztes Tamás elmondta: „Annyira kusza mostanában a világ. (…) Sebezhetővé válik az ember manapság, amikor megnyilvánul.”
A felvetésre, miszerint a színház történetében mindig voltak olyan események, gyakorta háborús helyzetek, amelyek mellett a szakmai kérdések eltörpültek, úgy reagált:
„De rég volt ennek ekkora tétje. Rég fenyegetőztek ilyen súlyú mondatokkal. Most még szerencsésnek érezhetjük magunkat, hogy egyelőre játszhatunk színházban. Január-februárban számos színház be fog zárni. A kérdés az, hogy lesz-e néző, aki tud majd pénzt félretenni színházra. Borús kérdésfelvetések ezek, de amióta az eszemet tudom, ennyire sosem volt súlyos a helyzet. Ám nem akarom ilyen búskomor felütéssel kezdeni ezt a beszélgetést. Benne vagyok egy izgalmas próbafolyamat előkészítésében, igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni, és hagyni, hogy a fantáziám minél szabadabban garázdálkodjon.”
Arról szólva, ilyen időszakokban nem lesz-e fontosabb szerepe a színháznak, úgy vélekedett: „Mikor a mindennapi történések nagy mértékben érintenek közösen mindenkit, olyankor a színház is sokkal elevenebbé válik. És ez persze a jó színdarabokra jellemző, mert azok mindig egyetemesen aktuális problémákról beszélnek, olyanokról, amelyek nem kopnak el, hiszen az emberi természetről nyilvánulnak meg, nagyon pontosan. Sokszor éltem át azt, hogy egy színdarab esetén az egyik napról a másikra bizonyos mondatok sokkal élesebbé váltak, mint korábban. A nézőknek lett ugyanis egy-egy mondathoz jelen idejű kapcsolódásuk.
Különleges pillanatok voltak ezek, amikor azt lehetett érezni, hogy az élet bekúszik a színdarab alá. Persze, a színház átlagos hétköznapokon is lehet eleven. Képes rá, hogy a jelent időtlenné tegye. Hogy a pillanatot kitágítsa és olyan nyomot hagyjon a nézőben, amelyre akár hónapokon vagy éveken át is vissza tud emlékezni. Megszabadítja a nézőt saját problémáitól. Megszabadulhat az egyedüllét érzésétől, mert egyszer csak egy közösségben éli meg azt, amit ott sokan mások vele együtt. Én próbálok jelen idejű és minél szabadabb lenni a színpadon. Arról pedig, hogy a színháznak merrefelé kell tartani, beszéljenek a tudósok.”
A legfelkapottabb téma az elmúlt időszakban az volt, hogy Vilmányi Benett visszautasította a Junior Príma-díjat. A Katona József Színház igazgatója, Máté Gábor is beszélt erről. Ennek kapcsán Keresztes Tamás elmondta:
„Van itt egy ügy, amelyről számos véleményt lehetett már olvasni, hallani, miközben nem tudjuk rendesen, hogy miről is vitatkozunk. Ez nekem furcsa. Minek a hitelessége mentén alkotunk véleményt? (…) Olyan terepe lett az internet a véleményformálásnak, akár egy véres csatamező, ahova önként és dalolva járnak az emberek mészárolni egymást. Van természetesen saját véleményem a történtekről, de ez olyan vélemény, amely az innen-onnan hallott információ-foszlányokból állt össze valamivé. Úgy érzem, hogy nem lett jól megfogalmazva a Benettel szemben írt nyílt levél, mert számomra inkább egy személy elleni állásfoglalást sugallt, semmint a díj méltóságát és függetlenségét megőrizni kívánó nyilatkozatot, és ez nekem nagyon nem üzent jót. Egyszerűen rosszul lett megfogalmazva.”