Józsa BettinaKováts AdélGyabronka JózsefTrafóSzinetár Miklós
  • facebook
  • instagram
  • 2021. december 4., szombat
    banner_bigBanner3

    Kern András: “Csinálni kell, ameddig csak bírja az ember”

    2021. szeptember 22., szerda 08:32

    Legújabb szerepe szerint, az Orlai Produkció Válaszfalak című előadásában Hernádi Judit a felesége, és többek között a hűség kérdését járják körül. Erről is kérdezte Kern Andrást a Kultúra.hu.

    A felvetésre, miszerint nemcsak a magánéletben, hanem a munkája terén is hűséges embernek tartják, Kern András elmondta: “Fontos számomra a bázis. A Válaszfalakat egyébként jó darabnak tartottam, amint rájöttem, hogy Bill nem beszél annyit, nem olyan, állandóan jelen lévő szerep, amilyeneket mostanában szoktam játszani. (…) Hogy miért kedvelek egy szerepet? Nem tudom. Ha megtapasztalom, hogy működik, akkor megjön hozzá a kedvem, ami a próbák előtt általában még nincs. Persze néha ha arra gondolok is, hogy nem kéne színpadra menni vagy abba kéne hagyni az egészet – hiszen ez is fel-felmerül az emberben, egyszerűen csak az életkora miatt –, akkor megijedek, és azt érzem: ezt csinálni kell, ameddig csak bírja az ember.”

    Kern András azt is elárulta, nehezen áll rá az ember esténként, de aztán amikor jól sikerül a darab, és taps van, akkor úgy érzi, jó volt ezt átnyújtani a közönségnek: “élményt okozni, nevettetni vagy ríkatni, hatni az emberekre”.

    “Apám mindig érdeklődött a színészszakma iránt, anyám pedig fantasztikusan tudott parodizálni, ezt tőle örököltem. (…) Legalább tízszer elmesélte, így most én is elmesélem önnek egyszer, hogy a humor mit jelent. Latin szó és orvosi szakkifejezés. Azt jelenti: nedvesség. Humornak hívják a vér bizonyos részeit, gyakorlatilag az összes testnedvet. Minden, ami nem száraz, az humoros, nedves. Akinek nincs humora – ahogy apám mondta –, az nem humortalan, hanem száraz. A száraz emberekkel sosem tudtam mit kezdeni, velük nem találok hangot” – számolt be Kern András.

    Gáti Katalin Teodóra teljes interjúját a Kultúra.hu oldalán érhetik el.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2021 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka