Május utolsó napjaiban megkezdődött a Ma este gyilkolunk című krimi-komédia forgatása a legnagyobb hazai színészlegendák közreműködésével. A film egy izgalmas gyilkossági rejtély történetét meséli el Kern Andrással a főszerepben, akivel a munkálatoknak helyt adó ráckeresztúri Brauch-kastélyban beszélgetett a Femcafé a készülő alkotás kapcsán. Lapszemle.

Rejtélyes haláleset egy színészotthonban – ez az alaptémája a Ma este gyilkolunk című krimikomédiának, melyben ő alakítja a főszereplőt. A kérdésre, mi volt meg legelőször a forgatókönyvben és a szerepben, ami annyira erős volt, hogy eldöntötte, igent mond a munkára, elárulta:

„Az, hogy ez egy nagy szerep – önző módon hangozhat, de a színészet önző. Amikor elolvasol egy forgatókönyvet, aminek látod, hogy te vagy a főszereplője, szinte nem is gondolkodsz azon, hogy ezt elvállald-e, vagy azon, hogy megfog-e vagy sem. Manapság óriási dolog eljátszani egy film főszerepét, mert nem is készül annyi film. Aztán ott van a történet is, ami nagyon kedves, tele van izgalommal és humorral; persze egy forgatás közepén még nem lehet tudni, hogy milyen lesz a végeredmény, de reméljük jó. És persze ott vannak még a társak, akik szintén játszanak ebben a filmben – Jordán Tamás, Koltai Róbert, Bálint András, Pogány Judit, Takács Katalin, és még sokan. Mindegyikkel különösen szeretek együtt dolgozni.”

Kern András arról is beszélt, hogy meglátása szerint mitől lesz igazán jó egy krimi:

„Szerintem a művészetben egyáltalán nem lehet megmondani, hogy mitől jó valami – vagy legalábbis nagyon nehéz. Nem tudom megmondani, hogy mitől jó a Beethoven hegedűverseny, mitől jó egy Mozart-mű vagy egy Van Gogh-kép – ahhoz tudás, műveltség, és pont annak a szakmának a megtanulása kell. Egy filmes krimi valószínűleg akkor jó, ha izgalmas, hiteles és igaznak látszik – olyan, mintha valóban megtörtént volna, és kicsit társasjátékszerű.”

Évtizedek óta a Vígszínház társulatának a tagja. Ennek kapcsán kifejtette: „Egyszerűen nem volt kedvem elszerződni onnan. A másik pedig az, hogy annyi minden történt a Vígszínházban, amióta ott vagyok. Annyi rendező fordult ott meg vendégként vagy tagként, annyi színész, ugyancsak vendégként vagy tagként. Úgy gondolok erre az 50 évre, mintha nyolc másik színházban is lettem volna. „