Kern István nem lehetett színész, ezt az utat lezárta előtte a történelem, ezért inkább írni kezdett, és azt remélte, a fia ebben majd többre viszi nála. Nem vitte, viszont belőle lett Magyarország egyik legkedveltebb színésze. Lapszemle Szegő András interjújából.
A Nők Lapja interjújából:
„A mienk igazán jó család volt. Amolyan igazi kispolgári, lipótvárosi család. Hogy zsidók vagyunk, azt csak hatévesen tudtam meg. Hazamentem az iskolából, és meséltem, hogy a suliban egy osztálytársam azt mondta, hogy mi azok vagyunk. Apám rám nézett, sóhajtott egyet, és mondta, hogy igen. Erről addig előttem soha nem esett szó. Erről valahogy nem szokott volt szó esni akkoriban” – mesélte Kern András.
A kérdésre, hogy ebben a derék polgári családban okozott-e ribilliót aaz ő különcsége, korán megmutatkozó vonzódása mindenféle művészetekhez, elmondta: „Igazából apám vette észre bennem azokat a képességeket, amelyek az úgynevezett művészi pálya felé vonzhattak. Bábszínházat csináltam például otthon, és magam rajzoltam a díszleteket. Mániákusan szerettem rajzolni és festegetni, az egyik szobánk falát például majdnem a plafonig telefirkáltam. (…) Színházi újságban látott fénykép alapján lerajzoltam Gábor Miklóst és Várkonyi Zoltánt is, ezeket aztán később oda is adtam nekik. Úgy tűnt, hogy tetszett nekik. Szóval apám nagy örömmel figyelte ezeket a szárnybontogatásaimat. Ötéves voltam, amikor felolvasta nekem A Pál utcai fiúkat, majd amikor már megtanultam olvasni, kérte, hogy a füvészkerti részt adjam elő neki. Azt mondta, szeretné hallani, én hogyan mondom, közben meg olykor megállított, és elmondta, hogyan is kéne, így voltaképpen apámat tekinthetem első rendezőmnek.”
Egyszer mesélte, hogy édesapja tízéves fejjel részt vett azon a legendás előadáson, amikor Csortos Gyula játszotta a Liliom főszerepét, elindítva a darabot a világhír felé.
„Mutatta is nekem, hogy hol állt akkor, 1919-ben. A legfelső sorban, a legolcsóbb állóhelyen. Ő mesélte, hogy a darabot tíz évvel azelőtt mutatták be, de pár előadás után levették műsorról, mert nem lett sikere. 1919-ben aztán valamiért előkapták, és Csortosra bízták a főszerepet, akinek volt bátorsága nem hősként, hanem ellenszenves figuraként eljátszani a szerepet, és csak a végén felfedni, hogy valójában egy érző szívű fickó. Ez indította el Molnár Ferenc klasszikusát a világhír felé. Egyébként ők ezen a környéken éltek, apám a régi Sziget utcai iskolába járt, délutánonként pedig a Szent István parkba mentek focizni. Volt egy srác közöttük, Glatter Miki, aki nagyon ügyesen játszott, nagy jövőt is jósoltak neki, ami nem bizonyult egészen alaptalannak, hiszen Radnóti Miklós néven lett a legnagyobb költők egyike. Kérdeztem apámat, lehetett-e érezni valamit abból, mekkora zseni is valójában, de azt mondta, hogy a világon semmit, csak nagyon jól bánt a labdával” – emlékezett Kern András.
Arról miért nem lett színész a papája, ha rajongott a színházért, azt válaszolta: “Az az érzésem, hogy apámat az írás inkább vonzotta, mint a színészet. Nagy élvezettel írt például egy ifjúsági regényt Csata a hóban címmel, amit a hozzánk feljáró haverjaim ihlettek. Kiadtak egy Úttörő dolog című antológiát, amibe például Mándy Iván is írt, és ebben is megjelent egy novellája. A legnagyobb irodalmi siker azonban kacifántosabban talált rá. Az ötvenes években átesett egy csúnya gyomorműtéten, és a kórházban sok olyan dolgot tapasztalt, ami egy ilyen erős igazságérzetű embert, mint amilyen ő volt, mélyen felháborított. Mesélte utána mindenkinek, míg egyszer felhívta őt a kor ismert írója, Méray Tibor, és kérte, meséljen erről részletesebben, mert ők erről filmet szeretnének készíteni Makk Károllyal. Fent is jártak nálunk többször, aprólékosan kikérdezték, és ez alapján készült A 9-es kórterem című film. (…) Apám neve ugyan nem szerepel sehol, de kaptunk érte az akkori körülmények között tisztes összeget, és ebből egy ideig flottabbul éltünk” – árulta el Kern András.
A teljes riport a NŐK Lapjában olvasható.
(Nők Lapja 2020.06.03 – 32,33,34. oldal)