gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Nyakon szúrták a színpadon Salman Rushdie írót

    2022. augusztus 12., péntek 18:19

    Megtámadták Salman Rushdie indiai születésű brit írót New York államban, egy irodalmi fesztiválon. Rushdie előadást tartott volna a Chautauqua Intézetben – jelentette az AP.

    A hírügynökség helyszínen lévő riportere szerint egy férfi felrohant a színpadra és egy késsel megámadta az írót, amint épp bemutatták a közönségnek.

    A helyszínen készült fotón az látszik, hogy az író a földön fekszik, többen körülötte állnak, lábait pedig a magasba emelik.

    Daily Beastnek egy szemtanú azt mondta, hogy a támadás akkor történt, amikor Rushdie éppen leült. A támadóról annyi tudni, hogy feketében volt.

    „Először azt hittem, hogy ütlegeli, de aztán rájöttem, hogy késelés történik” – mondta a férfi, aki szerint azonnal többen is a színpadra rohantak. Néhányan a támadóra ugrottak, mások pedig Rushdie-t kezdték ápolni. 

    A new yorki rendőrség közleményben erősítette meg: nyakon szúrták Salman Rushdie-t, akit helikopterrel szállítottak kórházba, de az állapotáról egyelőre nincs hír. A támadót letartóztatták.

    Rushdie 1988-ban megjelent Sátáni versek című regénye miatt több halálos fenyegetést is kapott muszlim közösségekből, mert a műben az iszlám vallás több konzervatív hívője szerint tiszteletlenül ábrázolta Mohamed prófétát. A könyv ellen Indiában és Pakisztánban tüntettek is, nagy-britanniai muszlim vezetők pedig istenkáromlónak nevezték az írást. Megjelenése után 1 évvel Homeini ajatollah, Irán vezetője fetvát hirdetett Rushdie-ra, és Iránban 3 millió dolláros vérdíjat tűztek ki az író fejére.

    Forrás: Telex, Hvg, Ap

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram