gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Készül az Abigél a Szegedi Pinceszínházban

    2020. augusztus 14., péntek 22:05

    A Szegedi Pinceszínház fesztiválját, a 18 éves Várjátékokat – a járványhelyzet miatt – ősz elején tartják meg, a rendezvénysorozat Szegedi Vízi Színház néven a Tisza-partra költözik. Ennek keretében Szabó Magda ifjúsági darabját, az Abigélt állítják színpadra, melynek próbafolyamata már javában zajlik.

    A pandémiás helyzet a szereplőválogatást az online térbe helyezte, így rövid videókkal neveztek a fiatalok a megmérettetésre. „Ugyanis az előadásunk érdekessége az, hogy nem csak felnőtt színészekkel, hanem a műben eredetileg is szereplő 13-16 éves fiatalokkal állítjuk színpadra a Pozsgai Zsolt-féle prózai darabot” – fogalmazott Kancsár Orsolya, a Szegedi Pinceszínház igazgatója.

    „Több, mint 40-en jelentkeztek az online castingra, amely kiválóan működik egészen addig, amíg nem válik nélkülözhetetlenné az interakció. A rendezői instrukciókra való reakciókészség elég fontos alapja egy színész kiválasztásának” – kezdte Janik László, az előadás rendezője.

    Majd leszögezte: „Nem csupán tehetséges és ügyes lányokat kerestünk, hanem egymáshoz illő, mégis különböző karaktereket, akik mind a rendezői instrukciókhoz, mind a partnerek reakcióihoz tudnak igazodni. Megfelelő technikai háttérrel talán még ez is tesztelhető lett volna az online térben, és nem is tehettünk volna mást, ha nem szűnik meg a vészhelyzet. Így azonban szerencsésebbnek találtuk a válogatás utolsó fordulóját egy “élő” tréning keretében lebonyolítani.”

    Janik László gondolatait az igazgatónő még azzal egészítette ki, hogy a válogatás szempontjai között fontos volt az is, hogy együtt a lányok hogyan néznek ki, hiszen a nyolc lány, nyolc különböző karakter.

    Így a szeptember 11-i vízi színházi bemutatóra már a kialakult csapattal próbál a teátrum:

    VITAY GINA – Hackler Lili
    VITAY TÁBORNOK, az apja – Rácz László
    ZSUZSANNA TESTVÉR – Kálmán Zsófia
    KŐNIG TANÁR ÚR – Janik László
    KALMÁR PÉTER, osztályfőnök – Gargya Balázs
    TORMA GEDEON , igazgató – Farkas László
    TRUITH GERTRÚD, tornatanár – Vajda Józsa
    HAJDÚ TANÁRNŐ, énektanár – Üllei Kovács Gizella Anna
    HORN MICI, városi előkelőség – Büky Beáta
    KUNCZ FERI, Gina régi szerelme – Biri Gábor
    MIMÓ NÉNI, Vitay tábornok nővére – Kis Kata
    MARSZELL, Gina nevelőnője – Kancsár Orsolya
    KIS MARI – Borovics Anna
    TORMA PIROSKA – Tóth-Abonyi Milla
    BÁNKI ANNA – Fodor Zsófia
    MURAI TÜNDE – Farkas Eunika
    SZABÓ ANNA – Szabó Szonja
    SALM GIZELLA – Janó-Szegi Eszter Luca
    VARGA EDIT – Kancsár Mirjam

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram