eSzínház FesztiválDicső DánielBorbély AlexandraTenki Réka
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 1., kedd
    banner_bigBanner3

    Készül Brasch Bence első rendezése az Átriumban

    2022. május 4., szerda 06:12

    Május 1-jén tartja az Átrium zenés, gyermekeknek szóló Varázsnagymama című produkciójának premierjét, amelynek főbb szereplői Bánsági Ildikó, Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar.

    A színház a május 7-i előadásra negyven jegyet ajánlott fel az ukrajnai háború elől menekült gyermekek számára a Kultúra és Segélyegylet Alapítványon keresztül.

    „Sanyarú és szorongatott magánszínházi létünk ellenére úgy érezzük, lehetőségeinkhez mérten segítenünk kell. Ha már éppen egy gyerekeknek szóló előadást készítünk, úgy döntöttünk, hogy ezt a leginkább rászorulókkal, az otthonukat, jövőjüket vesztett gyerekekkel osztjuk meg. Végtelenül elkeserítő a szomszédban kialakult helyzet, és a felnőttelőadásainkban annyit beszélünk arról a pusztító közegről, ami ide vezet, hogy számunkra is felüdülés egy olyan produkciót játszani kisgyerekek számára, ami arról szól, hogy – a Varázsnagymamát idézve – csodákra akkor is szükség van, ha nem hiszünk bennük. Egy ilyen időszakban olyan nehéz bízni a csodában, mégis: enélkül nem lehet élni. Bízunk benne, hogy az előadással legalább néhány kisgyermek napját szebbé tudjuk tenni” – fogalmaz Studniczky László, az Átrium operatív menedzsere, aki a Tintanyúl zenekar tagjaként, basszusgitáron játszva szereplője is az előadásnak.

    Kiemeli: ez nem csupán a színház segítsége, hanem az annak működését lehetővé tevő magánszemélyeké és önkormányzatoké is. „Ez a legkevesebb, amit ilyenkor tehetünk: szolidárisak vagyunk. Apró gesztus ugyan, de a sok apró gesztus képes valódi segítséggé válni.”

    Májusban új közönségtalálkozó programsorozatot indít a teátrum Harmadik Felvonás címmel. A programsorozat célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a szórakoztatás és a társadalmi párbeszéd élénkítése egyaránt a színház feladata, ezért alkotók, újságírók és a közönség beszélgethet egymással az esemény keretein belül.

    Az Átrium legutóbbi premierje, a Budapesten és Szabadkán is nagy sikerrel bemutatott A trianoni csata már témaválasztásában is vékony jégre merészkedik, így első alkalommal ezen izgalmas előadás kapcsán többek között Alföldi Róbert, Péterfy Bori és a rendező, Urbán András beszélget Kovács Bálint újságíróval május 7-én a délután 5 órakor kezdődő előadás után, este fél 8-kor.

    Ezek mellett megkezdődtek az Átriumban a következő évad első bemutatója, a Bálna próbái. Az előadás szereplői: Kovács Máté, Ágoston Katalin, Szinetár Dóra, Debreczeny Csaba, Tornyi Ildikó, Sas Zoltán e.h. A zeneszerző Mester Dávid, a díszletet és a jelmezt Tihanyi Ildi, a világítást Czibor Attila tervezi. A darab írója és az előadás rendezője Brasch Bence

    Május 13-án, pénteken délután 5 órakor az Átrium Staff zenekar újra fellép a KirakART fesztiválon, egy kiváló kirakatkoncerttel.

    A nagy érdeklődésre tekintettel a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Béres Márta One Girl Show című előadása májustól immár a színház repertoárjának részeként újra látható lesz az Átrium színpadán. Béres Márta estje egy csodálatos vajdasági színésznő életének részleteit meséli el, a női lét sokszínűségét, viszontagságait lebilincselő humorral és sodró energiával tárja elénk. 

    A nyári szünet előtt visszatér a színpadra az Igenis, miniszterelnök úr! és A félelem megeszi a lelket című előadás is. A kőszínházi évadot az Isteni végjáték című produkció zárja az Átriumban július 15-én. A színház két elsősorban ifjúsági közönségnek szánt előadása – a Holtverseny és A bogyósgyümölcskertész fia – meghívást kapott az idei szegedi THEALTER Fesztiválra, illetve Az Őrült Nők Ketrece című, júliusban a színre kerülésének nyolcadik évfordulóját ünneplő produkcióval augusztusban a veresegyházi Mézesvölgyi Nyár rendezvényen vendégeskednek. 

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram