Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 7., kedd
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Két díjat is nyert Baranyi Benő a berlini Interfilm rövidfilmfesztiválon

    2020. december 9., szerda 14:53

    Szarajevóban mutatkozott be, díjazták a BuShón és Szolnokon, a napokban pedig a berlini Interfilm rövidfilmfesztivál két díját is megnyerteBaranyi Benő rendező és Dobray Máté operatőr Anja című diplomamunkája.

    Baranyi Benő 2017 és 2019 között tanult Gothár Péter és Schwechtje Mihály Filmrendező MA osztályában a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A kiváló munkáival számos díjat elnyert fiatal alkotó idén nagyjátékfilm gyártási támogatást kapott a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában, így hamarosan megrendezheti első nagyjátékfilmjét, a Zanox – kockázatok és mellékhatások című kisrealista sci-fit a Salamandra Film gyártásában.

    Az Anja egy szülészeten dolgozó orvostanhallgatóról szól (Major Erik), aki egy roma lány esete kapcsán szembesül felettese elfogadhatatlan döntésével.

    „Egyrészt az életkoromból adódóan a születés, családalapítás témaköre foglalkoztat, és az egyik legerősebb drámaként éltem meg, mikor olvastam arról a közel száz kelet-európai roma nőről, akikkel hasonlóan bántak az utóbbi 25 évben. Másrészt vidékről származom, így a cigányság helyzete egy olyan témakör számomra, amit nem csak a dokumentumfilmekből ismerek, és ami aktívan foglalkoztat” – mondta egy interjúban arra a kérdésre, hogy miért épp a diszkriminációt választotta témájául.

    „Egyszer hallottam egy beszélgetést jól szituált, intelligens, művelt, köztiszteletnek örvendő, középkorú férfiak és nők között arról, hogy ha fogamzásgátlót lehetne a cigánytelepek ivóvizébe juttatni, az jó megoldás lenne egy csomó problémára. A filmekben a rasszisták általában gonosz, buta, antipatikus emberek, ők pedig ennek az ellenkezői voltak, és a rasszizmusukat észérvek mögé rejtették. Nagyon könnyű egy ilyen súlyos témáról, mint a faji diszkrimináció rossz, hiteltelen, didaktikus filmet készíteni, és én azt a kihívást állítottam magam elé, hogy megmutassam, hogy fel tudok nőni egy ilyen feladathoz, és nem fogom elrontani” – tette hozzá.

    Forrás: film.hu

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram