Az ART-RAVALÓ egy, a hátrányos helyzetű, illetve gyermekvédelemben nevelkedett fiatal felnőttek számára létrehozott, szociális-művészeti projekt. Az első fesztiválon lesz színházi premier, film és könyvbemutató is.
A Fesztiválon bemutatásra kerül a Parsifal című előadás. Az idei programban résztvevő fiatalok az ország minden részéről, különböző szociális helyzetből érkeztek. Az előadást többek között Schermann Mártával, Góbi Ritáva és JeliViktóriával hozták létre.
Emellett Bartha Máté Keresők című filmpremierjére és az ART-RAVALÓ kötetbemutatójára is sor kerül.
Programsorozatunk harmadik állomása egy Tudásmegosztó Műhely célzottan szociális munkásoknak és pedagógusoknak.
Bővebben az ART-RAVALÓRÓL:
Az ART-RAVALÓ egy, a hátrányos helyzetű, illetve gyermekvédelemben nevelkedett fiatal felnőttek számára létrehozott, szociális-művészeti projekt, a Szubjektív Értékek Alapítvány és a Faktor Terminál Egyesület gondozásában. A program keretében a fiatalok egy kilenc hónapos művészeti és pályaorientációs képzésben vesznek részt. A cél a fiatalok művészeti tevékenységén keresztül történő személyiségfejlesztése, hosszabb távon pedig a pozitív jövő- és énkép kialakítása, valamint a társadalmi beilleszkedésnek és a sikeres munkavállalásnak az elősegítése. Támogatónk a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács.
Időpont: 2022.március 3-11.
Helyszín: Vígszínház és Kino Cafe Mozi, Budapest
Ízelítő a programból:
Március 3. és 8. – Parsifal (színházi bemutató)
Március 10. – Keresők (filmbemutató)-ingyenes
A Keresők című dokumentumfilm a 2019/20-as ART-RAVALÓ projekt négy résztvevőjét
mutatja be. Bartha Máté filmje betekintést nyújt a fiatalok múltjába és jelenébe. Sokak mellett
ők négyen is azon fiatalok közé tartoznak, akik a projekt elvégzésével új életet kezdtek,
mertek nagyot álmodni és megvalósították önmagukat. Ki az országhatáron belül, ki azon kívül, de mindenki elindult a saját útján. Ők a keresők, az útkeresők.
Március 10. – ART-RAVALÓ (könyvbemutató)-ingyenes
Hogyan lesz belőlünk csapat? Miképp támogassuk a fiatalokat abban, hogy olyan munkát találjanak, ami nekik való? Ha valaki lemorzsolódik, mi a teendő? 2020-ban megjelent, de bemutatásra nem kerülő kiadványunkban gyakorlatiasan meséljük el a történetünket és a módszertanunkat a résztvevő fiatalok és stábtagok személyes beszámolóival, a képzés folyamatait lépésről-lépésre végigkövetve.
Szerzők: Boda Fanni, Gyarmati Katalin, Lőrincz Marcell, Podmaniczky Éva, Romankovics Edit, Schermann Márta, Spéth György, Szák Zsófia
Március 11. – Tudásmegosztó Műhely (képzés)-ingyenes
A programsorozatot olyan szakembereknek találtuk ki, akik a művészeti, pedagógiai és szociális szférában az ART-RAVALÓ módszertanát a saját közegükbe relevánsan, saját paramétereik szerint alakítva tudnák integrálni. Megismerkedhetnek a projekt stábtagjaival, trénereivel és nem utolsó sorban a módszertanával, annak elméleti és gyakorlati vetületeivel együtt.
A programról itt talál további információt: www.artravalo.com/hu/