gate_Bannergate_Banner
Göttinger PálHerczog NoémiMoldova GyörgyPatkós Mártonpeller anna
  • facebook
  • instagram
  • 2022. június 27., hétfő

    “Kevesen merünk beállni egyetlen ember mögé” – Interjú Páder Petrával és Chován Gáborral

    2022. március 23., szerda 06:00

    Február utolsó szombat estéjén mutatták be David Farr Vadászat c. darabját Pelsőczy Réka rendezésében a Budaörsi Latinovits Színházban. Az előadás két szereplőjével, a Mikalát alakító Páder Petrával és a Lucast játszó Chován Gáborral beszélgetett tartalmi partnerünk, a Pótszékfoglaló elszenvedett erőszakról, a tehetetlenségről, a legjobb védekezés a támadás mentalitásáról, a kiállás helyetti tömegben megbújásról, a vélt igazságainkról, egy gyerekre nem figyelés minden lavinát elindító hatásáról, a másik igazának megértéséről, egy közösséget, társadalmat szétziláló vádaskodásról, a prekoncepcióktól való szabadságról és az élő mementóként ott maradó sebről…

    A PÓTSZÉKFOGLALÓ-t ITT érhetik el:

    Az erőszak elszenvedéséről mi jut elsőre eszetekbe?

    Petra: A tehetetlenség. Ha ilyenfajta sérelem ér, vagy körülöttem bárkit, akkor az első reakcióm a döbbenet. Ez miért történhetett, történhet meg? Mi lehet annak az oka, hogy valaki megengedi, hogy másokkal szemben így viselkedjen? Azután több út lehetséges, akár egy ledermedt állapot, vagy heves válasz reakció. De jó lenne úgy megvédeni magam, hogy a reakciómmal a legkevésbé bántsak meg másokat.

    Gábor: Valamiért elsőre az iskola jutott eszembe. De nyilván mehetünk korábbra is, akár vissza az óvodába… Egyszer csak elkezdődik velünk az élet, és kénytelenek vagyunk kipróbálni magunkat ezekben a kényszerítő helyzetekben. Így áttételesen jutott eszembe az erőszak kapcsán mindez.

    A Vadászatban mi lehet az, ami miatt a szereplők feljogosítva érezhetik magukat a másikkal szembeni erőszakra?

    Petra: A kislányom mondja a darabban: “Én azt csak úgy mondtam.” Nagyon sok erős mondat elhangzik ebben az előadásban, de valamiért most nekem mégis ez élesedett ki a főpróbahéten. Felelőtlenül bánunk a szavakkal. Olyan könnyen mondjuk: azt nem úgy értettem, azt csak úgy mondtam… Utólag elhárítjuk a felelősséget, mondván, hogy azok “csak” szavak voltak, elfelejtve milyen sebző, romboló hatásuk van! Aztán mint a vadat, nagyon könnyű befogni a sérült személyt, és utána már nem is nehéz őt megfosztani minden erejétől, méltóságától. Ott marad egyedül,  vele szemben egy hangos, erőt demonstráló tömeg, amelyik egyre csak növekszik. Ez a tömeg  álbiztonságot jelent tagjainak, velük szemben Lucas ott áll egyedül. Kevesen merünk beállni egyetlen ember mögé, mert sokkal nagyobb biztonságot ad a tömeggel együtt lélegezni. Senki sem szeret nyílt céltábla lenni. A tömegben könnyű elbújni, míg egyetlen ember mögé odaállva ez lehetetlen. Végül lesz egy eszköztelen, megnyomorított ember, aki aztán idővel a hangját se képes hallatni, míg vele szemben egyre nő a szemellenzős, megsüketült tömeg, amely nem tud utat adni az igazságnak.

    Gábor: Ha bizonyosak vagyunk benne, hogy igazunk van, nem is tudunk elképzelni más forgatókönyvet. És minél hosszabban húzódik egy ügy, annál biztosabb és stabilabb lesz ez a ragaszkodás a vélt igazunkhoz. És egyre nagyobb meggyőződéssel lovalhatjuk bele magunkat a támadásba. Sokkal nagyobb lenne a baj, ha sérülne a komfortzónánk, a felépített identitásunk, ezért aztán kritikátlanul megyünk előre, mert az még mindig kényelmesebb és önmagunk számára is könnyebben értelmezhető helyzet.

    A ma embere a másik megtámadásában a biztonságának létszükségletét látja?

    Petra: ….pedig biztonságot ez sem ad, hiszen így az is céltáblává lesz, aki vádol, rágalmaz. Talán annyira félünk a sérüléstől, hogy azt gondoljuk, hogy ha mi támadunk, akkor minket kevésbé fognak mások támadni… Ez persze így nagyon visszássá válhat, mert így az igaz történetek folyamatos megkérdőjelezés tárgyává lesznek, sajnos. Ez aztán el is torzítja a valós problémákkal való szembenézni tudást. Nagyon sok hasznát nem látom az ilyen folyamatnak, most már könnyen lelepleződhet az, aki csak blöffölve vádol.

    Gábor: Ebben a történetben szinte mindenki Lucast vádolja, és ahogy megpróbálják elképzelni az ártatlanságát, rögtön egy olyan verzió bontakozik ki a gondolataikban, amikben felmerül a saját gondatlanságuk és az esetleges hibák, amiket ők is elkövethettek. Például az ötéves Clarára való figyelem hiánya, ami részben oda vezet, hogy a kislány megsértődik Lucasra, akit egyébként nagyon kedvel az óvodában. A tragédiának ez az apró baleset a kiindulópontja.

    Petra: Az én karakterem pont ebben a gondolati libikókában őrlődik.

    Gábor: Igen, de mégsem tud átbillenni, hisz közben védi a saját gyerekét, családját…

    Petra: Miért ne hinnék a saját gyerekemnek…?

    Gábor: Persze, nyilván. Teljesen érthető, hogy Mikala a gyermekét védi…

    Petra: Közben pedig a gyermeki fantázia, a sértettség nagyon is valid. Ezért aztán miért ne dobálózna olyan szavakkal, amelyeknek még nem érzi a súlyát?… Felnőttek esetében ez már súlyosabb probléma, ha valaki nem érzi a szavainak, tetteinek a súlyát.

    A Vadászat ezt a fajta folytonos visszakérdezni tudást, akarást helyezi a fókuszba?

    Petra: Avagy mit nem akarunk meglátni? Mi alapján fogalmazzuk meg azt, amit kimondunk? Külső, objektív tények vagy csak a saját igazodni vágyásunk alapján tájékozódunk?

    …avagy igyekszik a vádolás, vádoltatás gondolatkörnek a mélyére menni a Vadászat?

    Gábor: Érezhetjük úgy, hogy az előadás megidézi, feszegeti vagy felveti a mee too kérdéskörét, azonban inkább csak kiindulási pontként helyezi el a történet elején. Aztán ebből egy szövevényesebb, szélesebb spektrumú dráma bontakozik ki egy kisebb közösségen belül. És inkább azokkal a kérdésekkel foglalkozik, hogy hogyan viselkedünk a barátainkkal, kollegáinkkal, szeretteinkkel egy ilyen feszült és kétségbeejtő helyzetben? Képesek vagyunk-e magunknak kérdéseket feltenni, kételkedni és emberségünket megőrízni, akkor, amikor az szinte már lehetetlen.

    Petra: Tudom-e az adott történetet tisztán, prekoncepciók nélkül látni? Ami persze lehet, hogy idealizált elvárás, de közben mégiscsak arról van szó, hogy egy adott helyzetet önmagában kellene vizsgálni, és nem a hiedelmeinket, a rá vetített dolgainkat kiolvasni belőle.

    Azaz a Vadászat arról is szól, hogy a véleményünk valóban a saját véleményünk-e?

    Petra: Igen, de  ezután még hozzá adódik a kérdés, hogy ez a saját véleményünk kellően objektív-e? Mert sok esetben az emócióink elmossák a józan ítélőképességünket…

    Gábor: …vagy megyünk a tömeggel. Ott, ahol mindenki ugyanazt mondja, egy szűk narratívában erősíti egymást, ott  nehéz mást gondolni, egyéni módon viszonyulni az eseményekhez.

    Petra: A karakterem, nyilván a benne kavargó érzelmek, az önvád miatt próbál mélyebbre ásni, hogy mit, hol rontott el? Iszonyú sok érzelem dolgozik ebben a figurában. Olyan, mintha ezek egy nagy darabból széttöredezett súlyos tektonikai lemezek lennének, melyek állandó mozgásban vannak. Folyamatosan változó, hol egymással ütköző, hol egymástól eltartó, vagy akár egymás mellett párhuzamosan haladó érzelmek darabjaira hasonlít, és ezeknek még van egy belső feszültsége is. Egyik pillanatban még képes vagyok kellő távolságból rátekinteni a történetre, ám a következőben már sodor el akár a gyerek, akár a férj… És ezek a hangok képesek sokkal erősebben megszólalni, képesek elnyomni a saját, belső hangot.

    Fel lehet-e dolgozni azt, amikor már te magad is elhiszed azokat a vádakat, melyeket  annyian sütnek rád – bár nem követted el?

    Gábor: …vagy legalábbis Lucas  a végén már azon gondolkodik, hogy mit tehetett volna másként, vagy esetleg viselkedhetett-e volna abban a bizonyos helyzetben a kislánnyal máshogy? Hogy mennyire lehet feldolgozni? Azt nem tudom, de az biztos, hogy semmi nem lesz már olyan, mint előtte. Utána már nem lehet visszafesteni az élet régi színeit. Az újrakezdés talán egy másik városba való költözés lehetne, mindezt egy új közösséggel és egy tiszta lappal lehetne elképzelni, mert ez már mindig egy olyan tüske marad, amit nem lehet kihúzni.

    Petra: A közösség számára is  olyan ez, mint egy élő mementó, amelyik folyamatosan bolygatja a lelküket.

    Szerző: Csatádi Gábor

    A PÓTSZÉKFOGLALÓ-t ITT érhetik el.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2022 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka