gate_Bannergate_Banner
Vecsei H. MiklósBarta ÁgnesMészáros MartinRainer-Micsinyei Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. június 21., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „Ki tud az ember merészkedni a határain kívülre” – Interjú Pál Andrással

    2023. november 21., kedd 08:19

    A Reggeli kávézás című Petri-vers egyik sora a Kezdhetek folytatódni, ezzel a címmel korszakos jelentőségű színházi estet varázsol a Pál András-Rozs Tamás páros a Radnóti, vagy az éppen aktuális helyszín, fesztivál színpadára. A költő fájó, kíméletlen, önironikus szövegei és a cselló hangja folytatnak egymással izgalmas párbeszédet. Az előadás olyan, mint egy mozaikokból összeálló kép, amelyben a mindennapok apró töredékei, füstös presszók, albérleti szobák, női arcok mögött kirajzolódik a múlt század végének hangulata. A produkció most az eSzínház oldalán, tehát online is megtekinthető november 27-ig! Ennek kapcsán kérdeztük Pál Andrást.

    Valcz Péter rendező évfolyamtársad volt a Kaposvári Egyetemen, Rozs Tamás csellista pedig a tanárod. Ott teremtődött meg a közös nyelv, ami a Petri-esthez vezetett?

    Ebben Valcz Péter édesapja, Vallai Péter is közrejátszik, róla Petri úgy beszélt mint a saját hangjáról. Az én édesapám is valahol részese az estnek, ugyanis őáltala ismertem meg Petri költészetét. A közös nyelv pedig úgy teremtődött meg, hogy egymásnak olvastuk föl a költő verseit Péterrel az albérletünkben Kaposváron. A Rozs Tamással együtt alkotás gondolata akkor merült fel, amikor már több közös színházi munka állt mögöttünk. Éppen a Radnótiban dolgoztunk újra, amikor nekem eszembe jutott Petri, és egyértelmű volt, hogy Valcz Pétert is be kell vonni a folyamatba. Az estet amúgy Vallai Péternek dedikáljuk.  

    Az eredmény egy teljes értékű színházi est, közösségi élmény intim térben. Hogyan sikerült elkerülni a csapdát, hogy ne a költő szerepét öltsd magadra, hanem a verseket éld meg?

    Ebben maguk a versek segítenek sokat, Petri kerülte a szigorú formákat, prózahatású költeményeket írt. A témaválasztásai, ahogy egy-egy életmozzanatot megelevenít, igazán közel áll hozzám, így elég személyes hangvételt tudok megütni. Valcz Péterrel szoktuk mondani, hogy mi másodgenerációs Petri-rajongók vagyunk. Kiskamaszként találkoztunk a szövegeivel: tűpontosan megfogalmazott gondolatai bennünk voltak, vannak, bár akkoriban még inkább érzetekként kavarogtak a fejünkben.

    Petrinél alapélmény az undor, az unalom a Kádár-korszak poshadt légkörében, az önvizsgálat, a saját testi leépülése. Milyen érzetek rokonítanak ezzel a világgal?

    Ami engem nagyon megfog a költészetében, az az öniróniát soha nem nélkülöző fanyar humor, az önmagamon keresztül vezetett társadalomkritika. Mélyen tudok vele azonosulni. Az életemnek voltak olyan korszakai, amikor szélsőséges helyzetekbe hoztam magam némileg az önsorsrontás vagy a konvenciókkal teli életből való kiszakadás igényéből kifolyólag. Ahogy gyerekként, kamaszként az ember lázad a szülei ellen, később a mesterei ellen, hasonló alkati tulajdonság bennem az elvágyódás a valóságból. Van ennek egy fájdalmas gyönyöre.

    A Radnóti Színház Keres Emil próbatermétől a New York-i, Los Angeles-i vendégjátékokig nagy utat tett meg a Petri-est. Milyen meghatározó élmények fűződnek a különböző helyszínekhez, közönséghez? 

    Az egész országot keresztül-kasul jártuk vele, reméljük, még sokáig játszani fogjuk. Annak idején az Ördögkatlan Fesztiválon mutattuk be, akkor még negyven perc körüli volt az est. Az ottani fogadtatás meghatározó élménye vitt minket tovább. Majd egy szobaszínházban játszottuk, ahol megnézte a Radnóti igazgatósága és bekerült a színház repertoárjába. Folyamatosan bővült a műsor, hoztunk újabb verseket, Rozs Tamás megzenésítette őket, és valahogy egyre jobban kezdett saját életet élni, mi meg igazából csak mentünk utána. Akik már sokadszorra nézték meg, azt mondják, mindig teljesen másnak látják. Mindig más és más, attól függően, hogy milyen az aktuális állapotunk, milyen a közönség, hogy mi fontos éppen az életünkben, milyen érzetekkel tudjuk még megtölteni.

    Petri György „intim korrajzából” erőteljesen kihallani a kelet-európai megrekedtséget, mintha mi sem változott volna a hazai viszonyainkban…

    Petri egy nagyon különleges, végtelenül művelt intellektus volt. A kortalansága miatt is bekategorizálhatatlan, mint ahogy ez a megrekedtség, néplélek is, nevezhetjük bárminek, kortalan. Nagyon régóta ugyanaz a közhangulat nálunk, kisebb hullámokat leszámítva. 

    A szocialista korszak ingerszegénysége mellett Petrinél az önpusztítás a társadalmi normák elleni lázadás része. Mit gondolsz, a művészértelmiség számára megkerülhetetlen az önpusztítás? 

    Egyáltalán nem gondolom így, se nem szükségszerű, se nem nemzetspecifikus. Az viszont tény, hogy egy művészember a teljes idegrendszerével dolgozik, nagyon nehéz kordában tartani. Abnormális mennyiségeket vagyunk képesek dolgozni, ez is egy formája a függőségnek. Mostanában találkoztam edzésfüggőkkel, ami ugyanúgy önpusztítás, hiszen a túlzott testmozgás tönkreteszi az ízületeket. Azt látom, hogy bármely területen rendkívül nehéz megtalálni az arányokat.

    Hogy állsz függőségek dolgában?

    Alapvetően függő alkat vagyok, ami inkább áldás, mint átok. Ha valamit csinálok, azt nagyon csinálom, ha meg nem csinálom, akkor nagyon nem csinálom. Az életmódváltásaimra is igaz ez. Vagy több pohár bort iszom, vagy egyáltalán nem iszom. Mostanában az érdi termelői piacra járok, szent dologgá vált, hogy minden szombatomat ott kezdem, nagyon rákattantam. 

    A Kezdhetek folytatódninak terápiajellege is van számodra?

    Mindenképpen. Nem tudom, hogy korábban foglalkoztam-e olyan anyaggal, kerültem-e olyan helyzetbe, ahol ennyire személyes lehettem, vagy mertem lenni. Nyilván fontos összetevője ennek a szabadság. Rozs Tamás a barátom, Valcz Péter szintén az, ezáltal nagyon biztonságos a közeg, ki tud az ember merészkedni a határain kívülre.

    Önkifejezésben, szabadságban olyasmit léptél meg, ami új távlatokat nyitott?

    Nagy segítség, hogy van ez a kis kincsünk, a Petri-est. Mindig örömet okoz, nagy izgalom előzi meg, soha nem esik nehezünkre, soha nem úgy fáradunk el benne, mint más előadásokban. Mindig valami tisztulás a vége. A színházban jó ideje felértékelődött a látvány, mintha versenyeznünk kellene a filmekkel, minden színes, szagos, „szélesvásznú”. A Kezdhetek folytatódninál nincs más, mint két szék, egy asztal, két szereplő, ilyen szempontból megerősíti a hitemet abban, hogy egyszerűséggel is lehet hatást gyakorolni és teljes élményt adni. 

    Változtatnál valamit az eddigi színészi működéseden a Petri-est hatására, esetleg   ezt a vonalat folytatnád? 

    Régóta mocorog bennem valamiféle változtatás igénye. Rozs Tamással el is készült egy kortárs, még élő költők verseiből álló koncertszínházi előadásunk. Félkész állapotban megmutattuk a tavalyi Ördögkatlan Fesztiválon, szerencsére azóta volt alkalmunk dolgozni rajta, a Kőszegi Várszínház nyitottságának köszönhetően idén már egy készebb verzióját láthatta a közönség, reméljük lesz folytatása. Alapvetően szeretek a műfajok között mászkálni, lehetőségem adódik rá a Radnótiban, de azt a fajta intimitást és személyességet keresem azóta is, amit a Kezdhetek folytatódniban átélhetek.

    A Pesti Magyar Színiakadémián tanítasz évek óta. Mennyi részét teszi ki az életednek a tanítás? 

    Nagyon sokat, azt is teljes odaadással csinálom. Most harmadéves az osztályom, tizenvalahányból hárman maradtak, a többieket felvették az egyetemekre. Perényi Balázs másodikos osztályával cseréltünk fél évre, kurzusszerűen tanítjuk egymás növendékeit. Szeretem, hogy itt nincs „eleve elrendeltség”, mint a szakmánkban, hogy ki-kit tart jónak. Őszinte kíváncsiság van, ami tud hiányozni a magyar színházi életből. 

    A Nemzeti Színházi baleset sokkolta az egész szakmát. Mennyire tudod felkészíteni a növendékeidet a fizikai, pszichés, egyéb megpróbáltatásokra? 

    Ez azért nehéz kérdés, mert abban szocializálódtam, hogy a fáradt színész a jó színész. Arra neveltek minket, hogy éjjel-nappal dolgozzunk, mindent feláldozzunk. A világban van egy paradigmaváltás a tekintetben is, hogy nem lehet fontosabb egy szerep az egészségnél, az életnél. Ezt mi itthon még csak tanulgatjuk. 

    A legsúlyosabb hazai színpadi baleset következményeként elképzelhetőnek tartod, hogy szigorítják a színházi munkavégzés szabályait, hogy a színészeket bebiztosítják?

    Nagyon bízom benne. Egyszer nekem is volt színpadi balesetem, a pontos részletekre nem emlékszem, de tudom, hogy azt követően a színház sokkal jobban odafigyelt a biztosításra. A színészek nagyon kiszolgáltatott helyzetben vannak, egyszerűen nincs egy erős érdekvédelmi szervezet, ahová fordulhatnánk. Létre kellene hozni.

    Hogyan állsz a nemet mondással, amikor egy rendező olyasmit kér tőled, amitől veszélyeztetve érzed magad? 

    Egy kollégám nagyon igazat mondott azzal, hogy olyan érdekvédelmi szervezetre lenne szükség, amelyik önmagunktól véd meg minket. Ha egy rendező azt kéri tőlünk, hogy „gyere, csináld ezt meg”, úgy reagálunk, mint a gyerek a játszótéren: „meg tudom csinálni”. Mindent meg tudok csinálni, a legjobb akarok lenni. Az „ide nekem az oroszlánt is” hozzáálláson túl azonban fontos a biztonság és a megélhetés. Pár éve tudatosan elkezdtem nemet mondani. Nehezen megy, mindig ott motoszkál bennem a gondolat, hogy egy kis ’nem’ a másik oldalon egy végérvényes ’nem’ lehet. El kellene engednem, hogy tartsak ettől. 

    Petri a társadalmi normák, kötelességek elől menekült. Te mit tartasz a leginkább zavarónak a mai létezésben?

    A közösségi média túlzott térnyerésétől, attól, hogy minden a nyilvánosság előtt zajlik kimondottan zavarban vagyok, szerintem ettől fókuszvesztetté és általánossá tud válni minden. Mindenki, mindenki előtt, mindenről és mindenhogyan véleményt formál – ez akár károsan befolyásolhatja azokat, akik bizonytalanok, lassabbak, introvertáltabbak. Problémásnak tartom, hogy a közösségi média ennyire befurakszik a szakmai életünkbe, magyarán, hogy akár a színészetben is szempont lehet, hogy kit hányan követnek, ez frusztráló. Persze, jól is lehet használni a közösségi médiát és nem lehetetlen változtatni a rossz berögzültségeken. Ahogy a színházi szakma, úgy a társadalom is akkor tud változni, ha a szereplői kicsiben, a maguk kis társadalmában megteremtik azt, amire vágynak, hogy aztán nagyként is működjön az egész.

    Szerző: Szentgyörgyi Rita

    A Kezdhetek folytatódni című estet itt tekinthetik meg.

    Fotó: Dömölky Dániel

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram