gate_Bannergate_Banner
Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 20., hétfő
    banner_bigBanner4

    Kié lesz az Ódry-szobor? – Az örökös kérése ellenére megtartanák Szarka Gáborék

    2021. január 31., vasárnap 11:55

    Ódry Árpád örököse nemrég azt kérte, adják át dédapja szobrát a tiltakozó diákoknak, de Szarka Gábor kancellár közölte: továbbviszik azt az új campusra.

    A következő időszakban, az új campus fejlesztésekor ezt az örökséget szeretnénk továbbvinni

    – nyilatkozta a Mandinernek Szarka Gábor, az SZFE kancellárja.

    A szoborról az egyetemi színpad névadója, az egyetem korábbi igazgatójának dédunokája, Fischer Gábor filmrendező juttatott el nemrég nyílt levelet a hvg.hu-hoz, amelyben felszólította az SZFE új vezetését, hogy adják át Ódry Árpád mellszobrát Ódry „valódi örököseinek”, azaz „a szabad művészeknek, azoknak a bátor oktatóknak és diákoknak, akik ma Magyarországon ébren tartják a szabadság lángját”, és „bátran és elszántan védelmezik az egyetemet”.

    Szarka minderről azt mondta: „Azt mindenképp fontosnak tartom kiemelni, hogy nem az Ódry-hagyaték vagy Ódry Árpád öröksége ellen vagyunk. Semmiképpen sem szeretnénk azt eldugni vagy eltüntetni. A következő időszakban, az új campus fejlesztésekor ezt az örökséget szeretnénk továbbvinni, és az Ódry név használatára több elképzelésünk is van.”

    Forrás: HVG, Mandiner

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram