A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült Szemenyei János, aki immár egy évtizede a Kecskeméti Nemzeti Színház társulati tagja.

Mi volt az első reakciód, amikor megtudtad, hogy Magyar Arany Érdemkereszttel tüntetnek ki?

Nem számítottam rá. A Kecskeméti Nemzetiben rendre érnek meglepetések az utóbbi években: a múlt évad legjobb epizodistája lettem, ezt megelőzően pedig “a város kedvence”, s az évad legjobb színésze díjat is megszavazta nekem a közönség. Az Érdemkereszt indoklásában az áll, hogy a drámai szereptől a táncos-komikus alakításig terjedő színészi játékommal érdemeltem ki az elismerést, ami különösen azért esett jól, mert zenés színész szakon végezve sokan éreztük anno az osztálytársaimmal úgy, hogy skatulyába kerülhetünk, és azt gondolják rólunk, hogy csak musicalekben és operettekben álljuk meg a helyünket. 

Mennyiben más érzés szakmai kitüntetést és közönségdíjat átvenni?

Örök kérdés, kinek csináljuk a színházat: a közönségnek vagy a szakmának? Természetesen, elsősorban a közönségnek, az pedig már a mi bocsánatos „sznobizmusunk”, hogy meg akarunk felelni a szakma nagyjainak is. Minden színháznak van egy profilja, a vezetőség ehhez igazítja az előadásokat, nekünk pedig ezekben kell helytállnunk. Egy jó színházban magasak az elvárások, aminek megfelelve rendkívül értékes a szakmai díj. De legalább ennyire fontosak a nézők visszajelzései, hiszen végső soron ők döntik el, hogy tetszik-e, amit a színpadon nyújtunk. 

Hogyan ünnepeltél?

Itthon, egy pohár fehérborral. Talán majd a járvány csendesedésével ünnepelhetünk egy nagyobbat. 

Mit szólt a családod?

A feleségem, Lotti, büszke rám. Janka, a kislányom pedig megkérdezte, miért kaptam a díjat. Nagycsoportos óvodásként már pedzegeti, milyen az, amikor valakit megjutalmaznak. Ábel, a kisfiam még kevésbé értette, mi történt, de örült, hogy egy csokival többet ehet aznap. 

Ha visszagondolsz az eddigi munkádra, mi lehetett az az átütő szerep, ami ezt a kitüntetést eredményezte?

Azt tudom, melyek jelentettek nekem meghatározó sikereket. Vegyük csak Kecskemétet: A pályám mérföldköve volt az első találkozásom az itteni közönséggel, Mozartként, az Amadeusban. Ugyancsak kiemelkedő állomásként tartom számon a Macska a forró bádogtetőn előadását, amelyben olyan szerepet kaptam – egy kiégett, alkoholista sportolót –, ami nem feltétlenül illik a karakteremhez. A Csárdáskirálynő Bónija szintén sokat nyomhatott a latban. Kiváló szerepek találnak meg Kecskeméten, nehéz egyet-egyet kiemelnem. Azt gondolom, hogy maga a díj hosszú évek lenyomatát mutatja. S alighanem számított az a munka is, amit más színházakban végeztem. 

Hány gratulációnál jársz?

Nem számoltam, de az első napokban igencsak sűrűn kellett a telefonomat felvennem. 

Nehéz időszakot élünk meg mindannyian. Biztosan segít ez az elismerés némi pozitív lendületet hozni a színházmentes hétköznapokba.

Nagyon motivál. Az újranyitást kiéhezve várom, de az Érdemkereszt arra sarkall, hogy még erősebben mozgósítsam az energiáimat, és így vessem bele magam a feladatokba. Mindig száz százalékot igyekszem nyújtani, a próbákon és az előadásokon egyaránt, de most felértékelődött a lehetőség, hogy estéről estére a színpadon állhassunk. S ez a járványhelyzet el is gondolkodtatott: hasznos-e, amit a színházban csinálunk? Mások életeket mentenek, mi pedig csak „szórakoztatunk”. Bízom abban, hogy valamelyest hozzájárulhatunk az emberek mentális egészségéhez, illetve hitet és reményt adhatunk. 

Az interjút készítette: Sárdi Barbara

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház