Vecsei H. MiklósBarta ÁgnesMészáros MartinRainer-Micsinyei Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. július 15., hétfő
    banner_bigBanner3

    Kiemelkedő színvonalú műhelyek tűnhetnek el – A Színházi Társaság elnökségének közleménye

    2022. július 1., péntek 18:37

    Az alábbiakban a Magyar Színházi Társaság Elnökségének közleményét olvashatják.

    A tegnapi napon két magánszínház is a működésüket veszélyeztető pénzügyi nehézségeket érintő közlemény kiadására kényszerült.

    Az Átrium és a Centrál Színház példája fájó erővel hívja fel a figyelmet a magánszínházi vállalkozások kiszámítható támogatási konstrukciójának hiányára. Hiszen amikor a magánszínházi konstrukció létrejött, teljesítmény alapú állami forrásként jogosan számíthattak a tao-ra, ugyanis ők is közfeladatot látnak el.

    Azóta ez kiesett a rendszerből, a helyére kerülő többlettámogatás elosztásának feltételrendszere pedig nem átlátható. Hasonló nehézségeket jelzett már korábban Pintér Béla és Társulata is.

    Az idei évre szóló előadó-művészeti többlettámogatási pályázatok november óta „elbírálás alatt” státuszúak mindazoknál, akik eddig nem kaptak pozitív értesítést. Bár teljesítményük alapján számíthatnának rá, ezek a színházak joggal feltételezhetik, hogy már nem is fognak támogatást kapni, hiszen több helyről elhangzott, hogy „kiürült a kassza”.

    Sérelmezzük, hogy ily hosszan elhúzódtak az adminisztratív munkák, s hogy még azok is csak későn tudták meg, hogy mennyi támogatást kapnak, akik végül részesültek ebből a „kalapból”. A döntések ilyen késői ismertetése hátráltatja a művészi munkát, illetve késlelteti más lépések megtételét.

    A fent említett színházak és társulatok fontos színfoltjai a főváros és az ország kulturális palettájának. Esetleges megszűnésükkel kiemelkedő színvonalú műhelyek tűnnének el. Csak remélni tudjuk, hogy erre mégsem kerül sor.

    Budapest, 2022. 07. 01.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram