Kihirdették a Budapest Ballet Grand Prix győzteseit


November 23-án a Nemzeti Táncszínházban, teltház előtt került sor az első Budapest Ballet Grand Prix döntőjére. A fináléba a 23 országból érkező 89 fős mezőny kevesebb mint egyharmada, 30 induló jutott, összesen hét országból.

Andrea P. Merlo – Budapest Ballet Grand Prix

November 23-án csütörtökön a Nemzeti Táncszínházban, teltház előtt került sor az első Budapest Ballet Grand Prix döntőjére. A fináléba a 23 országból érkező 89 fős mezőny kevesebb mint egyharmada, 30 induló jutott, összesen hét országból.

Az esti programban Nagy Tamás, a BBGP versenyigazgatója a döntő nyitányaként magyar nyelven üdvözölte a nézőket és megköszönte az érdeklődést.

A junior kategóriát a 105-ös rajtszámú versenyző kezdte, majd további tizennégy produkciót láthatott a közönség.

A döntő a Pas de Deux kategóriával folytatódott, ahol három páros bizonyíthatta tudását. A kategória képviselői komoly taps kíséretében vonultak le a színpadról, műsoruk elnyerte a közönség tetszését.

Végül, rövid szünetet követően a szenior kategória tizenkét döntőse következett, a fináléba paraguayi, portugál, japán, koreai és magyar versenyzők léptek színpadra.

A zsűri döntése értelmében a Budapest Ballet Grand Prix első kiírásának győztesei:

Junior kategória

  • Núria Fernandes – Conservatório Internacional de Ballet e Dança Annarella Sanchez
  • Eloy Gil Vicente – Conservatorio Profesional de Danza Fortea
  • Németh Lili – Magyar Táncművészeti Egyetem

Szenior kategória

  • Porkoláb Cecília – Magyar Nemzeti Balettintézet
  • Eunseo Kim – Kyunghee University
  • Ezgi Toydemir– Magyar Táncművészeti Egyetem

Pas de Deux kategória

  • Rio Nakata és Wisse Scheele – Bolshoi Ballet Academy
  • Saito Hiraku és Yu-Rou Chiang – Magyar Táncművészeti Egyetem
  • Kökény-Hámori Kamill és Dobra Janka – Magyar Táncművészeti Egyetem

További díjazottak: Nagy Gvendolin, Valeria González Maidana, Balog Márton, Dobra Janka, Kökény-Hámori Kamill, Benedetta Maria Carrara, Nakos Míra Evanthia.

A Budapest Ballet Grand Prix-t záró Gálára pénteken 19 órai kezdettel a Müpában kerül sor,

amelyen a Győri Balett is fellép. Az eseményre minden jegy elkelt.