Kijárási korlátozást vezet be Magyarország egész területére március 28 április 11 között – közölte Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott pénteki interjújában.
Csak munkavégzés és az alapvető szükségletek céljából hagyhatók el a lakóhelyek.
Nyilvános helyeken másfél méteres távolságot kell tartani, a 65 év felettiek csak 9 és 12 óra között vásárolhatnak be.
„Az eddigi korlátozások eredményesek voltak. A járvány kitörése előtt a kontaktusszám félmillió felett volt, ez leesett a tizedére. A magyarok fegyelmezetten a társalmi érintkezések méretét tizedére csökentették” – mondta Orbán Viktor. Ez most megállt, ezért a csökkentés további előmozdítására lépett életbe a kijárási korlátozás, ami azonban hangsúlyozottan nem kijárási tilalom, amikor „egy légy sem repülhet ki”.
A kijárást lehetővé tévő alapos okok között van, hogy a gyerekeket be lehet vinni az iskolák ügyeleteire, ahol ötfős csoportokban vigyáznak rájuk. Az önkormányzatok is kijelöltek ilyen célra óvodákat, ezekhez is ki lehet menni. Ki lehet menni a szabadba, de távolságot kell tartani egymástól – mondta Orbán Viktor.
Megjegyezte, hogy szabálysértés, ha nem tartják e a szabályozást, de „nem az a feladat, hogy dresszírozzuk az embereket azt kell elérnünk, hogy meglegyen az együttműködés. A rendőröknek segíteniük kell az embereket, hogy betartsák a szabályokat” – mondta a miniszterelnök.
Szükség esetén azonban ötezer feletti akár 50 ezer forintos büntetés is kiszabható.