“Kimondtuk, hogy igen, őt akarom” – Borbély Alexandra és Nagy Ervin válaszolt

Nagy Ervin és Borbély Alexandra párosa sem véletlenül foglalkoztatja a közönséget, ráadásul bármikor látjuk őket együtt nyilvánosan, szikrázik körülöttük a levegő. Az Éva Magazin készített interjút az alkotókkal iker kislányaik érkezése előtt.

“Megláttuk egymást, és nem tudtunk a szerelem ellen tenni. Hiába küzdöttünk, hogy ne jöjjünk össze. (…) Amikor hivatalosan összejöttünk, kijött a Testről és lélekről című film, Ervinnek pedig a Kincsem. Boldogok voltunk, hogy végre kiállhatunk a nyilvánosság elé, és ez találkozott a szakmai sikerünkkel. Jólesett, hogy Ervin ott van velem Berlinben, a vörös szőnyegen, ahogy az Európai Filmdíj átadóján is. Szüleimnek ekkor jelentettük be, hogy együtt vagyunk” – tette hozzá Alexandra.

A kérdésre, mit jelent számukra a házasság, úgy fogalmazott: “Fordulópontot: a barátaink és családjaink előtt kimondtuk, hogy igen, őt akarom. Mintha megnyugodtunk volna, hogy felvállaljuk a másikat a szeretteink előtt. Szintet lépett a kapcsolatunk.”

Azt is elárulták, mindketten érzékeny, autoriter személyiségek. “Szeretjük, imádjuk egymást, de ugyanolyan fokon tudtunk haragudni is. Világgá mentem néha egy-egy veszekedés miatt, jól megismertem a környékünket (nevet). Ma már sokkal nyugodtabbak vagyunk. (…) Időnként kutya-macska módon viszonyulunk egymáshoz. Egyikünk sem akar engedni. Az a legnehezebb, amikor kritizáljuk a másikat, vagy azt gondolja egyikünk, hogy a másik őt kritizálja. Ebből sok konfliktusunk fakadt az évek során – megfelelési kényszerünk van egymással szemben. Amikor színházban játszunk, nem szeretjük tudni, hogy mikor néz minket a másik. Amikor kilép szerepéből a színész, és egy pillanatra kívülről látja, miként játszik aznap este, onnan már nehéz visszarángatnia magát. Ha ott van Ervin, amikor színpadon vagyok, és elképzelem, hogy így vagy úgy néz engem, onnantól bukta, már nem vagyok benne a szerepben. Nem mintha keresnénk egymásban a rosszat, azt akarjuk, hogy a másik nagyon jónak lásson. A legjobbnak! Komplikált a néző-színész párosunk” – mesélte Alexandra.

“A lazaság a mi szakmánkban elképesztően fontos. Kívülről nem mindig látszik, de mi, szakmán belül pontosan tudjuk, ki van épp flow-ban. Tetszeni akarunk a másiknak. Magasan van a léc: Szandra Európa legjobb színésznője, van elvárása magával szemben. Nekem is magammal szemben. És minél több mindent elérünk a pályán, annál nehezebb megugrani a szintet” – nyilatkozta Nagy Ervin.

A teljes interjú az Éva Magazinban olvasható.