Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Kinek adjunk, kitől kérhetünk? – Így támogathatjuk az előadóművészeket

    2020. március 28., szombat 06:30

    A kormány március 11-ei intézkedéseinek következtében az előadóművészeti szektorban dolgozók többsége kiszolgáltatott helyzetbe került.

    Sokak teljesen elestek minden bevételi forrásuktól, és ami még rosszabb, senki nem látja tisztán, hogy mikor lesz lehetősége a művészeknek újra színpadra lépni.

    A nehéz helyzetben került művészek megsegítésére több szervezet is azonnali intézkedéseket tett, így az EJI és az Artisjus, illetve új kezdeményezések is indultak, hogy saját forrásból és gyűjtésekből befolyt támogatásokból támogassák az előadó-művészeket és a háttérszakmákat.

    Összegyűjtöttük a rendelkezésre álló információkat, hogy segítsük azokat, akik támogatni szeretnék az előadóművészeti szektort illetve azokat a művészeket, akiknek iránymutatásra van szükségük, hogy hova fordulhatnak segítségért.

    Színházi Szolidaritási Alap – a művészek azonnali támogatásáért

    Fb oldal: https://www.facebook.com/szinhaziszolidaritasialap/

    Igényőlap ITT érhető el.

    Elérhetőség: szinhaziszolidaritasialap@gmail.com

    Példaértékű kezdeményezés indult a március 11-ei vészhelyzet kihirdetése után szinte azonnal: két magánszemély létrehozta a Színházi Szolidaritás Alap Alapítványt, melynek célja, hogy olyan művészeknek nyújtson támogatást, akiknek nincs állandó szerződésük kőszínházi vagy egyéb intézménnyel, és az elmaradó előadások miatt minden várt bevételüktől elesnek. Az alapítók: Kálomista Gábor és Schell Judit remélik, hogy az alapítvány hozzá tud járulni ahhoz, hogy ebben a rendkívül nehéz és eddig számunkra ismeretlen helyzetben egymással összefogva segítse azon kollégákat, akik különösen nehéz helyzetbe kerülnek. A két alapító úgy gondolta, hogy a kuratórium művészeti titkárokból álljon, hiszen ők jól ismerik a területen dolgozó alkotókat és körülményeinket. A hétfős kuratórium dönt majd a beérkező kérelmekről, melyeket online űrlapon kell benyújtani az Alapítványhoz. A kérelmezőnek nyilatkoznia kell az elmaradó előadásairól és a szociális helyzetéről is.

    A Színházi Szolidaritási Alap a minimálbérrel nagyságrendileg megegyező 160.000 forintos adómentes támogatásban részesíti a kérelmezőket, melyet két részletben folyósít, két hónap alatt.

    Alapítványt elsőként a Thália Színház támogatta 15 millió forinttal, hogy a most nehéz helyzetbe kerülő – állandó szerződéssel nem rendelkező – művészeknek nyújtson segítséget. Az alapítvány továbbra is várja a felajánlásokat erre a bankszámlaszámra: MKB 10300002-13180023-00014900. 

    FESZ – Segélyalap a háttérszakmáknak

    Elérhetőség: segelyalap@fesz.org

    A Független Előadó-művészeti Szövetség a Színházi Szolidaritási Alap munkájával összehangolva színházi alkotóművészek és valamennyi színházi háttérmunkás, többek között a technikusok, díszítők, adminisztrátorok, súgók, asszisztensek jövedelempótló támogatását szervezi a koronavírus miatt kialakult veszélyhelyzet hatásainak csökkentésére. 

    A FESZ közleményében kiemeli, hogy a független előadó-művészeti terület intézményi háttér és szociális védőháló nélkül kiemelten védtelen a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben. Érdekképviseleti szervezetként mindent megtesznek annak érdekében, hogy felmérjék a terület jelenlegi helyzetét, a keletkező károkat, és megkeressék azokat a döntéshozókat, akik ebben a szélsőséges helyzetben a teljes előadó-művészeti szektor számára segítséget nyújthatnának – akár pályázati módosításokkal, akár forrás átcsoportosításával.

    A most létrehozott támogatási alap azoknak segít, akiknek azonnali pénzbeli támogatásra van szükségük.  A támogatás igénylésének módjáról és feltételeiről 2020 március végéig tájékoztatják az érintetteket, az igénylések benyújtására várhatóan április elejétől kezdődően lesz mód.

    Míg a Szolidaritási Alap a színészeket és a színpadi előadásban foglalkoztatott táncosokat és zenészeket támogatja, a FESZ segélyalapja a többi alkotót: rendezőket, dramaturgokat, írókat, asszisztenseket, tervezőket, művészeti titkárokat, produkciós munkatársakat. A beérkező igényeket várhatóan két kuratórium fogja elbírálni, külön grémium foglalkozik majd a háttérszakmák képviselőinek kérelmeivel, és egy másik a színházi alkotókkal – jelenleg folyik a szakmai egyezetetés a kuratórium tagjainak személyéről. 

    A FESZ támogatási irányelveit – van-e minimum vagy maximum összeg, esetleg egységes egyösszegű támogatás – az is befolyásolja, hogy milyen külső forrásokat tudnak az ügy mellé állítani. A támogató alapok közül a Segélyalap indulótőkéje a legalacsonyabb, annak ellenére, hogy a szakma széles rétegét kívánják segíteni – nem csak a tagjainak biztosítanak segítséget, és a FESZ az, aki az alkotó művészek mellett a „láthatatlan kezeket”, a művészeti intézmények alapjait tartó háttérszakmák képviselőit is támogatják.

    A FESZ a Segélyalapot az Örkény Színház januári adományából 4 millió forintos keretösszeggel indítja. Az Örkény Színház, a magyar kultúra napján megtartott „Nézzünk bizakodva a jövőbe!” című felolvasóest teljes bevételét, illetve a „Csak a madzag tenné?” fotósorozatukból befolyt összegeket a Független Előadó-művészeti Szövetségen keresztül a pályakezdő függetleneknek ajánlotta fel. A felajánlás összege 4,5 millió forint volt, melyet most a FESZ a rendkívüli helyzetre való tekintettel, az Örkény Színházzal egyetértésben a frissen létrehozott Segélyalapba csoportosítja át. A Segélyalap bővítéséhez a FESZ a nézők és művészeteket kedvelő lakosság segítségére is számít. 

    Adományozni az adjukossze.hu oldalon vagy közvetlen banki átutalással lehet. A kampány címe és linkje ITT található.

    Az adományokat közvetlenül az alábbi bankszámlaszámra is lehet utalni: Független Előadó-művészeti Szövetség – 16200106-11660206 – a közlemény rovatba ezt írják: segélyalap.

    Támogatást kérni itt lehet.

    EJI – rendkívüli szociális támogatás előadóművészeknek

    Ismertető:https://eji.hu/cikk/

    Támogatási szabályzat ITT.

    Űrlap letöltése a támogatási kérelem benyújtásához ITT.

    Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület a rendkívüli szociális támogatásra 90 millió forintot különített el. A támogatást az EJI által képviselt előadóművészek kaphatják (akik 2020. március 11. előtt benyújtották a személyi adatlapjukat). A rendkívüli szociális támogatás két hónapra ítélhető meg. Benyújtási határideje 2020. március 31. Az első kifizetésre április 15-ig, a másodikra május 15-ig kerül sor. 

    Az egy személynek folyósítható összeg mértéke az eltartottak számától, az egy háztartáson belüli egyéb jövedelmektől függően havi 24 ezertől 96 ezer forintig terjedhet. Az igénylés feltételei között szerepel, hogy a kérelmező nem áll munkaviszonyban, nem részesül sem nyugdíjban, sem más rendszeres ellátásban, előadóművészeti tevékenységét főfoglalkozásszerűen folytatja, egyéb tevékenységből, vállalkozásból nincs jövedelme, és legalább 4 közönség előtt tartandó élő előadása maradt el, emellett legalább egy, önálló jövedelemmel nem rendelkező eltartottról kell gondoskodnia.

     A kérelmekről a Jogdíjbizottságok véleményét figyelembe véve az EJI Elnöksége dönt.

    A támogatottak nevét és a támogatásuk összegét az Elnökség az EJI honlapján nyilvánosságra hozza. 

    Az EJI és az Artisjus a szerzők és az előadóművészek támogatását összehangolja. A szűkös források optimális elosztása érdekében kérik, hogy aki előadóművészként és szerzőként egyaránt folyamodhatna támogatásért, csak az egyik közös jogkezelőhöz pályázzon (vagy az EJI-nél, vagy az Artisjusnál).

    ARTISJUS – szociális támogatás a könnyűzenei szerzők megsegítésére

    Ezen a linken érhető el a teljes pályázati felhívás, mely tartalmazza a pályázati űrlapot is.

    Bővebb információ: https://www.artisjus.hu/zenei-alapitvany/palyazatok/

    Az Artisjus a koronavírus miatt kialakult rendkívüli helyzetre tekintettel pályázati alapon biztosít szociális támogatást a jelentős szerzői életművel rendelkező könnyűzenei szerzőknek: zeneszerzőknek és szövegíróknak. Pályázhat az Artisjusnál bejelentett zeneművel rendelkező zeneszerző, szövegíró, akit az Artisjus tagsági vagy megbízási szerződés alapján képvisel, valamint olyan, az Artisjusnál bejelentett zeneművel rendelkező belföldi zeneszerző, zeneszövegíró, akit az Artisjus a szerzői jogi törtvény alapján képvisel.

    A rendkívüli pályázati felhívás kizárólag a könnyűzenei szerzőknek szól, akik jelentős bevételkiesést szenvednek el a koronavírus miatt, de nem kizárólag az elmaradó fellépéseik okán. Az elnyerhető összege nincs meghatározva, egyszeri támogatásra lehet benyújtani kérelmeket.

    A pályázatokat kizárólag emailben fogadják, a beérkezés határideje 2020. április 7-e. A kérelmezőnek meg kell jelölnie az igényelt összeget, és röviden leírni a rászorultság okát, és az ezt igazoló dokumentumokat, iratokat csatolni kell a pályázathoz.

    A beérkező pályázatokat az Artisjus Zenei Alapítvány bírálja el a szociális helyzet és a szerzői életmű figyelembevételével. A támogatásokról születő döntéseket a 14 fős könnyűzenei és szövegírói szociális bizottság készíti elő (tagjainak névsora itt található: https://www.artisjus.hu/zenei-alapitvany/ ), a döntést pedig az alapítvány kuratóriuma hozza meg. Ennek tagjai: Csengery Adrienne előadóművész, Dr. Gyertyánfy Péter jogász, az Artisjus korábbi főigazgatója, Koncz Zsuzsa előadóművész, Kovács László karmester, és a kuratórium elnöke Lakatos György fagott művész.

    Az Artisjus közleményében olvasható, hogy a lehető legszélesebb körű segítségnyújtás érdekében  szorosan együtt dolgozik az EJI-vel, egyeztetik a kérelmeket annak érdekében, hogy minél több rászoruló művész kaphasson segítséget az egyik vagy a másik egyesülettől. A támogatási keretösszeg az Artisjus juttatásainak fedezetét a jogdíjak biztosítják, amelyeket a művésztársadalom termel meg. A szervezet a weboldalán olvasható információk szerint hasonló nagyságrendű nyitott keretet állapított meg a segélyezésre, mint az EJI.

    Segítünk Alapítvány – támogatás a SzíDoSz tagjai számára

    Elérhetőség: szidosz@komedias.hu

    A Színházi Dolgozók Szakszervezete Segítsünk Alapítványát 1996-ban Pécsi Ildikó hozta létre a munkanélküli és nehéz szociális helyzetben lévő szakszervezeti tagok megsegítésére. A Színházi Dolgozók Szakszervezetének Elnöksége felhívást tett közzé azzal a kéréssel, hogy akinek módjában áll, bármily csekély összeggel is, támogassa most ezt az alapítványt. 

    Közleményük szerint a befolyt összegből segítik majd a koronavírus okán hozott szigorú intézkedések miatt munka nélkül maradt tagtársainkat. A Segítsünk Alapítványhoz fordulók segélykérelmét, a kérelmező helyzetét mérlegelve bírálják majd el, a Színházi Dolgozók Szakszervezete elnökségének tagjai. 

    A támogatás a szidosz@komedias.hu email címre küldött kérelem benyújtásával kérhető.

    A Színházi Dolgozók Szakszervezete elnöksége nevében Mihályi Győző a szervezet elnöke kéri, azon intézményeket és magánszemélyeket, akik a bajbajutottakon segíteni kívánnak, támogassák a Segítsünk Alapítványt, melynek számlaszáma: 11706016-20717588.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram