Van egy emlékem Földi Teriről, de lehet, hogy álmodtam. Valamikor a nyolcvanas évek elején, egy havas napon besíelt a Pannóniába – mondták -, ahogy szokott. Sándor Erzsi emlékezik.
Akkorra már mindenben láttam a Vígszínházban és mivel a hatvanas évek elején az Amerikai Elektrában is, ezt az emlékemet azonnal leszerepeltem neki a stúdióban és onnantól megjegyezhető voltam a számára és ez boldoggá tett.
Annak egyetlen színésznő sem tud ellenállni, hogy a régen elmúlt szerepére valaki még az alsótagozatból emlékszik. Ennek erős hiúsági faktora van, és egy olyan önironikus cinizmusba hajló okos színésznőn is kifog, aki egy idő után képes volt még a saját pályáját is a súlyán kezelni. Volt, amennyi volt, addig ameddig. Táskájában újságokat és könyveket cipelt, amiket egyszerre olvasott. Aki nem tudta róla, hogy színésznő – és lehetett róla nem tudni, mert erre adott – simán egyetemi tanárnak nézte alkalmazott matematikától esztétikától bármilyennek.
Ennek aztán áldozatul is esett a pályája. A rendezők nehezen bírják, ha valaki műveltségből leiskolázza őket, még akkor is, ha egy szót sem szól. A kérdőjel megcsillan a szemüvegén.
Vidéken eljátszott hatalmas főszerepek után került a Vígbe, ahol aztán beállhatott a chorus line-ba kiragyogni. Kiragyogott. Vidéki naiva ígéretből megbízható fővárosi epizodista valóság lett. A nagy női főszerepeket a szinkronban kapta meg. Akkor, amikor még levetítették a főszereplőknek az egész filmet, amikor még a stúdióban valódi színész partnerek álltak a mikrofon körül, nem csak a hangjukat hozta az elektronikus postás. Akkor, amikor még díjakat osztottak szinkronszerepekért.
Az ország az ő hangján ismerte meg Faye Dunawayt, Annie Girardot-t, Anne Bancroft-ot és eközben a Vígszínház mindenkori vezetése Földi Terinek összesen egy Jászai díjat utalt ki 1963-ban, ami egy hosszú pálya végén annyit jelent, hogy a kezdeti sikerei után egy életen át nem volt hajlandó összebarátkozni egyik direktorával sem. Fürkésző okossága közéjük állhatott. Cserébe a kollégákkal szerették egymás, akiktől Aase díjat kapott, de hát azt is valamikor nagyon régen.
Azt, hogy mi minden lehetett volna, mi mindent játszhatott volna el, ha akad bárki, aki időben figyel rá azt a Konyec című filmben játszotta el Keres Emil oldalán, filmtörténeti revansot véve színészi sorsáért Rohonyi Gábornak köszönhetően. Mert a színésznek mindig meg kell köszönnie a lehetőséget, amit egyébként már régesrégen kiérdemelt, csakhogy nem érdemre mérik.
Jó lett volna, ha a Konyec után az összes többi magyar filmben öregszik tovább, talán lehetett volna, de egyszer csak megállt benne az idő és ő ott maradt az időben valahol, ahol éppen előbukkant. Mesélik, hogy régi társa rendre megjelent nála, hogy üldögéljenek kicsit, jobb híján fogják egymás kezét, mígnem Terivel bele nem robogott a Konyec-végi autó a végtelen ködbe. Vége, főcím, csapó.
Szerző: Sándor Erzsi