Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Király Attila: „Az utóbbi években szárnyaira vett a szerencse”

    2023. július 16., vasárnap 06:01

    Az Orlai Produkció új előadása, a Még egy kört mindenkinek című sikerfilm színpadi változata kapcsán kérdezte a Fidelio Király Attila színművészt, aki a főszereplőt, Martint alakítja.

    A Még egy kört mindenkinek című előadás olvasópróbája (Fotó/Forrás: Orlai Produkciós Iroda)

    Édesapja (Király Levente, a Nemzet Színésze – a szerk.) kapcsán mondta egy alkalommal, számára egyértelmű volt, hogy színész lesz. Király Attila ezt megerősítette: „Egészen pontosan úgy mondanám: nem én választottam a színészetet, egyszerűen csak úgy rám esett. Fogalmam sincs, mi lennék, ha az édesapám mondjuk ácsként dolgozott volna. Az biztos, hogy nem nagyon volt más opcióm.”

    Attila négy lánya közül a legnagyobbik is erre tette fel az életét. Erről szólva a színész úgy fogalmazott: „Ez egy nagyon nehéz szakma. Nekem éppenséggel nem az, mert amióta ezzel foglalkozom, folyamatosan szerencsém van. Azt hiszem, huszonegy éves lehettem, amikor egy színész, bizonyos Garas Dezső azt mondta: három százalék tehetség, kilencvenhét százalék szerencse – ezen múlik a dolog. Ha jól emlékszem, ez volt az arányszám. Akkor ezen szörnyen megsértődtem. Micsoda megkeseredett, szörnyű mondatok ezek! Hogy mondhat ilyet, ráadásul egy akkora legenda, mint ő? Aztán eltöltöttem harmincöt évet a pályán, és rájöttem, hogy tényleg így van. Lehetsz akár a világ legtehetségesebb színésze is, ha valaki nem látja meg benned, akkor gyakorlatilag nem létezel. Ezért féltem a gyerekeimet, mert erre nincs ráhatásunk. (…) Én mindenesetre az összes gyerekemmel azt próbáltam megértetni már kiskoruktól kezdve, hogy legyenek inkább tengerbiológusok, mert akkor apukát majd öregkorában el tudják vinni mindenféle atollra. A lényeg persze, hogy mind boldogok legyenek.”

    A Még egy kört mindenkinek című előadást július 21-én mutatják be a Városmajori Szabadtéri Színpadon, a történet filmváltozata óriási sikert aratott. Arról, mi szól mégis a darab mellett, Király Attila kifejtette:
    „Rettenetesen örültem a felkérésnek. A filmben azt a szerepet szinkronizáltam, amelyet most az előadásban Epres Attila alakít majd. Szóval már azelőtt találkoztam a történettel, mielőtt még bejárt egy komoly világhírt. Az emblematikus zárójelenet eléggé megütött minket, egy kissé meg is könnyeztük a szinkronstúdióban. Nem hittem volna, hogy később ezzel nekem még dolgom lesz. Hogy mi szól a darab mellett? A jelenidejűség. Az mindig minden összehasonlításban a színház mellett szól – persze, a jó estekről és a jó darabokról beszélek. És azért is mondom ezt, mert van összehasonlítási alapom. Az utóbbi években szárnyaira vett a szerencse, meglehetősen sokat voltam kamera előtt, sok jó jelenetet forgattam, remek színésztársakkal. Voltak napok, amikor rettentő jól ment a forgatás, majd pedig este bementem a Szkénébe, és a Forte Társulat egy részével a Hegymegi Máté által rendezett Kohlhaasban három szerepet játszottam száz néző előtt – és azt éreztem, hogy nekem ez a pálya! Színházi színész vagyok, a tudásomat és az érzelmi hozzáállásomat tekintve is.”

    A teljes interjú itt olvasható.

    Ajánló a darab elé:

    Igaz, hogy mindannyian fél ezreléknyi véralkoholhiánnyal születünk? Legalábbis ezt állítja egy híres pszichiáter merész feltevése. Négy jó barát, akik kicsit mintha elveszítették volna ifjúi lelkesedésüket és lendületüket, erre alapozva kezdenek kísérletbe. Megpróbálnak úgy élni, dolgozni és szórakozni, hogy ez a bizonyos fél ezrelék soha ne hiányozzon. De vajon ez a megoldás a régi kedv és vidámság visszaszerzésére?

    A hatalmas sikerű dán film alapján készült színdarab nagy beleérzéssel és humorral szembesít bennünket azzal, milyen eufóriával és milyen fájdalmakkal jár, ha az ember megpróbálja elengedni a kontrollt.

    A film elnyerte az összes jelentős európai és tengerentúli díjat, köztük a legjobb külföldi filmnek járó Oscart (2021).

    Az előadás aVárosmajori Szabadtéri Színpad és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre a Városmajori Szabadtéri Színpad 2023-as saját bemutatójaként.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram