SZFEMácsai PálMajor FesztCziegler BalázsVidnyánszky AttilaBondoró Fesztivál
  • facebook
  • instagram
  • 2020. július 9., csütörtök

    Király Dániel: “Szükségem volt a légkörváltozásra”

    2020. március 3., kedd 14:12

    A vígszínházi évek után ma már a k2-ben játszik, és a diákok szemét szeretné rányitni arra, hogy Greta Thunberg, a metoo vagy a klímaválság kérdése sem csak fekete vagy fehér. Király Dánielt a Magyar Narancs kérdezte.

    A Magyar Narancs cikkéből:

    Már az egyetem alatt bekerült Bodó Viktor társulatába, a Szputnyikba. Az első szerepe Baál volt Kovács D. Dániel vizsgarendezésében. “Baál máig a legmeghatározóbb szerepem. Úgy ment át rajtam az előadás, mint egy tehervonat. Minden egyes alkalommal ürességet éreztem utána. Kóvályogtam, ittam egy sört, és nem értettem, kik ezek az emberek körülöttem, és én ki vagyok. A lelki megterhelés a testemen is kiütközött: a virágföldtől, amivel teleszórták a színpadot, kiszáradt a kezem, és felduzzadt, mint egy krumpli. Leprásnak éreztem magam. Döbbenetes, testen kívüli élmény volt, amit azzal magyaráztam, hogy Baál nagyon különbözik tőlem. Dekadens, hedonista állat, akinek egyetlen döntésével sem tudtam azonosulni. Aztán egy barátom és osztálytársam, Viktor Balázs megjegyezte, mennyire illik hozzám Baál, mert én is ennyire hajthatatlan vagyok, ha el akarok érni valamit. Kénytelen voltam igazat adni neki” – emlékezett Király Dániel.

    Király Dániel (Fotó: Zsigmond László, NLC)

    Arról, hogy a Vígszínházban hamar megtalálta-e a helyét, azt válaszolta: “Az első évad, amit ott töltöttem, azóta is a kedvencem. Rögtön megkínáltak két főszereppel, Karl Moorral a Haramiákban és a Fiatalemberrel a Találkozásban. Utána is játszottam izgalmas előadásokban, de soha nem volt már olyan jó, mint az első évad. Iszonyatosan leterhelt, hogy 25-28 előadásom volt egy hónapban, mert havi 8-10-et játszottunk A Pál utcai fiúkból. Ez alapjaiban határozta meg a víges létezésemet. Nehézséget okozott az is, hogy A Pál utcai fiúk miatt kamaszként éltem a szakmai életem jelentős részét. (…) Engem korábban a férfiszerepek találtak meg, a Vígszínház közönsége viszont Csónakossal azonosított. Ha más darabban láttak, akkor is azt mondták, hogy ‘a Csónakos most ezt játssza’. Ezt nehezen dolgoztam fel, mert azt éreztem, a személyiségem és a szakmai létezésem is rétegzettebb ennél. Csónakos vagány, bátor fiú, akinek a bőrében meg lehet élni nagy toposzokat, mint a hazaszeretet vagy a barátság, de a szerepben nincs nagy játéklehetőség. Mivel nem vagyok sztáralkat, azzal sem tudtam mit kezdeni, hogy A Pál utcai fiúk körül robbanásszerűen kialakult egy rajongói bázis. Most már próbálom arra használni az ismertséget, hogy a Facebookon és az Instagramon hírt adjak a dolgaimról, de akkoriban még nagyon idegenkedtem ettől. Túlzásnak éreztem, hogy sokan hússzor megnézték az előadást” – mondta Király Dániel.

    “Azt éreztem, hogy kezdek belefásulni a vígszínházi létezésbe, és elveszteni a játékkedvemet. Eszenyi Enikő mindent megtett, hogy jobban érezzem magam, és szakmailag is fejlődni tudjak: A Pál utcai fiúkban lekettőztük a szerepemet, és kaptam új feladatokat, rendeztem egy sci-fit, a Kozmikus magányt a Házi Színpadon. Mégis azt éreztem, hogy valami másra vágyom, és nem elég, ha a következő évadban nem lesz új bemutatóm. Ezért kiléptem. Szabadúszó lettem, de a k2 elhívott egy évadra, amire megint csak nem tudtam nemet mondani. (…) Nincsenek illúzióm, a Szputnyikban már belekóstoltam a független létbe. A k2-vel nincs állandó játszóhelyünk, Az apostolt párszor a nappalinkban próbáltuk. De szükségem volt a légkörváltozásra, hogy új embereket és új munkamódszereket ismerjek meg” – mondta Király Dániel.

    A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.

    - Színházi pillanatok az Instagramon -