Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „Kis pont vagyok” – Orosz Ákos a VerShaker vendége

    2021. január 24., vasárnap 08:48

    Orosz Ákos színművészt Zoltán Áron, a Vígszínház társulatának tagja kérdezte. Ákos mesélt pályájáról, első versélményéről, arról, milyen habitusú embernek tartja magát, mit gondol az emberségről, mások tiszteletéről és arról, mi a legfontosabb célja.

    Orosz Ákos 1985-ben született Budapesten. A Madách Imre Gimnáziumban érettségizett, majd elsőre felvették a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. 2008-ban végzett az egyetemen Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor osztályában.

    Ezt követően a Maladype Színház vezető színésze lett. Olyan előadásokban láthattátok őt akkor, mint a Bűn és bűnhődés, a Woyzeck, a Figaro házassága, az Übü király, a Platonov vagy a Leonce és Léna.

    2015-ben a Vígszínházhoz szerződött, ahol öt éven át volt társulati tag. Ezalatt az időszak alatt többek között a Bűn és bűnhődés, A vágy villamosa, a Haramiák, a Félkegyelmű főszerepeit alakította.

    2013 óta játssza A szökés című monodrámát, ami Gérecz Attila író életét és munkásságát dolgozza fel. Első rendezését az E.T.A. Hoffman művén alapuló Homokembert – melynek szövegkönyvét és vetített díszletét társalkotóként is jegyzi – 2018-ban láthattátok először a Mozsár Műhelyben. A 2020-as évtől kezdve szabadúszó. Számos jelentős filmalkotásban láthattátok már ilyen volt például a Saul fia és az Örök tél.

    A színházon és a filmezésen kívül, fontos szerepet játszik életében a zene. Alapítótagja az Aszittem és a Karamazov zenekaroknak, de mind a mai napig a Vígszínház Házi Színpadán játszott Kelet-nyugati pályaudvar Cseh Tamás dalait és Bereményi Géza szövegeit feldolgózó előadásban is szerepel.

    Díjai közül kiemelkedik a 2011-ben nekiítélt Soós Imre-díj, 2012-ben a Junior Príma díj, valamint 2019-ben kapott Kaszás Attila-díj.

    Ha szívesen olvasnátok még a VerShaker epizód kapcsán további érdekességeket, cikkeket, kövessétek a VerShaker Facebook-oldalát és Istragram profilját is! https://www.instagram.com/vershaker/https://www.facebook.com/vershakerface/

    A videóban elhangzó szöveg: Reményi Gyenes István: Kis pont vagyok Reményi Gyenes István: Sanzonok hangján kötet előszava

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram