gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Kiss-B. Attila feljelentette Mérő Verát, a Nem Tehetsz Róla, Tehetsz Ellene Alapítvány vezetőjét

    2021. május 18., kedd 23:46

    Az Alapítvány közleménye szerint az Operettszínház igazgatója „nem csak eltussolta a zaklatást és a munkahelyi veszélyeztetést, de a vádlottak padjára citálja, aki ezt szóvá teszi”.

    Az alábbiakban az Alapítvány közleményét közöljük:

    Kiss-B. Attila, az Operettszínház igazgatója nem vette jó néven, hogy a Nem Tehetsz Róla, Tehetsz Ellene Alapítvány (NTRTEA) Facebook oldalán számolt be 2020 szeptember 5-én az intézményben történt, legfrisebb botrányos esetről.

    Akkor az történt, hogy a zaklatási ügyeket eltussoló, azok kivizsgálásáról valótlanságok sorát állító intézményvezető tudtával, az ő akaratának megfelelően több tucat ember próbált együtt, miután a tánckar egyik tagja – akinek az előző napokban megtartott esküvőjén legalább hat, további társulati tag is részt vett – jelezte, hogy pozitív lett a Covid-19 tesztje. Az igazgató ennek ellenére berendelte társulati tagokat az összpróbára, melyen a fertőzött is részt vett, míg haza nem küldték.

    Az NTRTEA nem először foglalkozott a Budapesti Operettszínházzal közösségi felületén, hiszen egyik ügyfelünk képviseltében többször hírt adtunk arról, hogy Kiss. B hogyan bánik munkavállalóival és hogyan „kezeli” a munkahelyi abúzussal összefüggő eseteket.

    Kiss B. most rágalmazással és becsületsértéssel vádolja az NTRTEA vezetőjét, Mérő Verát, noha a számtalan, rendelkezésünkre álló bizonyíték mellett mindjárt igen beszédes az a tény, hogy a kifogásolt poszt délután negyed négykor jelent meg az alapítvány közösségi oldalán, (és rögtön igen erős reakciókat váltott ki), az esti gálaműsort pedig pár órával később, a kezdés előtt szinte szó szerint percekkel mondta csak le az igazgató, annak ellenére, hogy az igazolt fertőzöttekről ekkor már bizonyíthatóan napok óta tudott.

    Kiss B.-nek az sem tetszik, hogy azt mondtuk: ahogy korábban a zaklatási ügyeket is, úgy a vírushelyzet kezelését, illetve a rá, mint intézményvezetőre nézve kötelező érvényű járványmegelőzési intézkedéseket is elmismásolta. Szerinte a zaklatási ügyeket egyáltalán nem tussolta el, mi ezzel mindenesetre továbbra is vitatkoznánk. Az igazgató tavaly nyáron, sorozatos, egymásnak ellentmondó nyilatkozatai után bejelentette, hogy a színházban mindent alaposan kivizsgáltak, és mindent a legnagyobb rendben találtak. Mi viszont bajosan látjuk kivitelezhetőnek bármilyen vizsgálat lefolytatását az érintettek megkérdezése nélkül. Márpedig, az ügyben a sértetti képviseletet ellátó szervezetként alighanem tudnánk arról, ha ügyfeleink vagy bármely érintett irányába történt volna ezirányú megkeresés. Tudtunkkal nem történt.

    Az NTRTE alapítvány részéről Mérő Vera azokat képviselve lépett fel az ügyben, akik elnyomástól, zaklatástól, bántalmazástól szenvedtek. Az igazság kimondásáért az Operettszínház és annak igazgatója a vádlottak padjára citálta, így május 21-én meg fog jelenni a Bíróságon, és szembenéz a vád tanújával, Kiss-B. Atillával, aki az Operettszínházban az elmúlt időszakban történtek elsőszámú felelőse.

    A tárgyalás 2021. május 21-én 11. 00 órakor lesz a Markó utca 25. szám alatt található Pesti Központi Kerületi Bíróságon, a földszint 274-es termében.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram