1911. március 12-én született Kiss Manyi, a színésznő, aki már életében legenda volt.

Kiss Manyi pályájáról:

Kiss Manyi (1911-1971) színésznő 1926-tól Kolozsvárott, 1928-tól Miskolcon, majd 1929 és 1932 között Szegeden játszott. Pályafutása kezdetén szubrett és komika szerepeket alakított. 1932 után egy ideig olasz artista férjével külföldi cirkuszokban lépett fel, majd a fővárosi Operettszínház szerződtette, de más teátrumokban is játszott.

1954-ben a Madách Színházhoz került, ahol felfigyeltek drámai tehetségére, és ahol legendás szerepét a Kurázsi mamát alakította.

1954-ben Jászai-díjat, 1957-ben Kossuth-díjat kapott, 1962-ben érdemes, 1964-ben pedig kiváló művészi címmel tüntették ki. 

Kiss Albert így írt róla egy visszaemlékezése szerint: „A Thália legrakoncátlanabb tüneményének nevezték, tündér és boszorkány volt egy személyben. Tüneményes tehetség, egyszeri és megismételhetetlen. Színész zseni. Imádta színházát, a Madáchot, és tűzön-vízen át kitartott mellette. Optimizmusát, segítőkészségét, életszeretetét nem ingatta meg semmi.”

Bilicsi Tivadar története Manyikáról:

– Egyik hajnalban megszólalt a telefon a lakásomon. Álmosan emeltem fel a kagylót: „halló, ki beszél?” „Itt a telefonközpont beszél” – mondta egy női hang. „Halló, Bilicsi lakás?” – Igen! Mi tetszik?– kérdeztem dühösen. „Elnézést a korai zavarásért, de most még nincs forgalom, és csak ilyenkor tudjuk az állomásokat ellenőrizni. Engem jól tetszik hallani?” – Igen! – válaszoltam. „Akkor szíveskedjék a kagylóba mondani azt a szót: „marabu”.

Mondtam: marabu. „Szíveskedjék hangosabban mondani, nem lehet jól hallani!” Mondtam hangosabban: ma-ra-bu! Azt mondta erre a nő: „tessék letenni a kagylót, pár lépést távolodni a készüléktől és onnan jó hangosan bemondani, hogy „marabu!” Követtem az utasítását, aztán felkaptam a kagylót, és üvöltve kérdeztem: most már jó lehet érteni?

Erre azt mondja: „igen, nagyon jól. Csak azt nem értem, hogyha annyira marja a bú, akkor minek ordít, maga hülye ripacs?” Az utolsó szavakat már nem elváltoztatott hangon, hanem a sajátján mondta Kiss Manyi, és kacagva letette a kagylót. Persze másnap az egész színház rajtam röhögött, mert Manyika elmesélte, hogyan viccelt meg engem. Egy ideig Marabunak is hívtak a kedves kollégák.

De nem csak ez a történet bizonyítja, hogy Kiss Manyi nagy tréfacsináló volt. Az egyik ilyen elmaradhatatlan mókája a vacsorameghívással egybekötött, úgynevezett „tigriscsinálás” volt.

Manyika kint a konyhában alaposan bekormozta egy tányér alját. A tányérra pár darab süteményt tett és odatartotta a mit sem sejtő vendég elé. Kínálta, hogy egyen belőle ő sütötte. Az áldozatnak persze ízlett a remek sütemény. Ez alatt, Manyika a bal kezében tartott tányér fenekéről észrevétlenül a jobb keze ujjai végével letörölt egy adag kormot, aztán megkérdezte: „ízlik a süteményem? Neked sütöttem.” Azzal kedvesen megcirógatta a vendég arcát jobbról is, balról is. Újabb korom a tányérról: „nincs neked lázad?” – kérdezte, és megsimogatta a kérdezett homlokát kormos ujjaival. Ott állt szegény áldozat korommal összecsíkozott arccal. Valóban úgy nézett ki, mint valami őserdei tigris.” 

(Forrás: Legendás komédiások, szerző: Kalmár Tibor)