Kiss Mari kapta idén a Psota Irén-díjat, amit a Rózsavölgyi Szalonban rendezett kis ünnepségen adtak át. Az Almási Éva által alapított díjat mindig annak a színésznőnek ítélik oda, akinek a tehetsége, színpadi sokszínűsége méltónak bizonyul Psota Irén örökségéhez.
A Psota-díjat odaítélő kuratórium tagjait az alapító, Almási Éva kérte fel: Básti Juli Kossuth-díjas színművész, Hazai Kinga ügyvéd (az alapítvány elnöke), Ágoston Attila üzletember, Hegedűs D. Géza Kossuth-díjas színművész, rendező és Langer János ügyvéd. Kiss Mari díjátadó ünnepségén a kuratórium nevében Hegedűs D. Géza mondott köszöntőt, a plakettet Básti Juli színművész adta át.
Kiss Mari Bükkaranyoson született, az általános iskolát Nyékládházán végezte, aztán a miskolci Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségizett. Majd a Színház- és Filmművészeti Főiskolára járt 1971 és ’75 között, 1977–78-as angliai tartózkodását leszámítva évekig a Madách Színházban játszott.
“Nos, a Mari – az édes Mari, a mi Marink – erről szerényen csak annyit mondott egyszer, hogy: Hááát iiigeeen, belém szeretett egy angol filmrendező”
– mondta az átadón Balázsovits Edit, aki laudációjában úgy fogalmazott a művészről: „Tőle azt tanuljuk, hogy így is lehet színésznőnek lenni és maradni, hogy nem könyököl, nem tolakszik és nem irigy. Egyszerűen csak teszi a dolgát alázattal és hittel.”
A laudáció szerint Kiss Mari hagy levegőt a másiknak is, „nem akarja elvenni a pillanatot a színpadon, nem akar jobban látszani, nem gondolja, hogy attól, mondjuk, jobban figyelnek rá. És igaza van, mert ő csillog, belülről ragyog!”.
Az ünnepség alkalmából Nagy-Bakonyi Boglárkától és Szabó Tibor színigazgatótól is érkezett videós köszöntés Szombathelyről, hiszen Kiss Mari a Weöres Sándor Színház tagja.
A műsor szerkesztője, Karácsony Ágnes, a Rózsavölgyi Szalon sajtófőnöke és dramaturgja Kiss Mari interjúiból is idézett. „Nagyon erős képzeletvilágú voltam… És éppen ezért a képzeletről nem szeretnék beszélni. Úgy érzem, az embernek nem szabad kiadni a képzeletét, mert ha beszél róla, akkor az a képzelet már megkopott. Kell, hogy legyenek titkok az emberben! Még olyanok is, amelyeket ő sem ismer, csak észrevétlenül kiszűrt a világból, és valamikor, valamelyik szerepénél talán felszínre tör. Legfontosabb számomra, hogy magamnak is váratlan legyek” – mondta egy beszélgetésben Kiss Mari.
A színésznő azt vallja: „Engem a sport, a futás, a természet tartott meg egészséges szemléletű embernek, ez biztosította számomra a civil és a színházi lét közötti átjárhatóságot, de azt is, hogy legyőzzem a pályám esetleges veszteségeit, vereségeit, hiszen természetesen vannak csalódások, bukások, hullámvölgyek. Nem szeretem a sértett művészeket, mert a dolgokért lehet tenni, el lehet azokat fogadni, szeretettel és hittel. Vagy nem kell csinálni.”
Legfrissebb interjújában, amit a Fidelio jelentetett meg arról is beszél, hogy nagyon örült az elismerésnek, mert úgy érzi, Irénnel így még jobban össze van kapcsolva: “Szép és fontos gesztus Almási Évától, hogy megalapította ezt a díjat, mert Irén neve így fönnmarad, és nagyon odafigyelnek arra is, ki kapja meg, hogy az elismerésnek megmaradjon a méltósága és a rangja. Boldog vagyok, hogy Irén nevét ki lehet majd írni az enyém mellé. Persze, úgy érezni soha nem fogom, hogy akkora volnék, mint ő, mert akkora senki nem tudott lenni. (…) Sokszor mentem be Irén öltözőjébe őt szórakoztatni vagy csak egy jót nevetni, így indult el a mi barátságunk. Irénnel a létezés maga is élmény volt. Magas értékű művész volt, nem nyílt meg bárkinek.”
Forrás: Index, Színház Online