Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 18., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „Kit nevezzen ki? Engem ismer!” – A FreeSZFE-nek is üzen Berettyán Nándor, a Karinthy új igazgatója

    2021. június 6., vasárnap 21:56

    Négy hete felhívták telefonon, május végén megszületett a döntés: július 1-jétől ő lesz a Karinthy Színház igazgatója.

    A 28 éves Berettyán Nándor Kaposváron végzett Vidnyánszky Attila osztályában, onnan azonnal a Nemzeti Színházba szerződött, majd négy évad után színházat fog igazgatni.

    Karinthy Márton egykori magánszínházát megvásárolta a Magyar Teátrumi Társaság, pályázatot kiírniuk nem kell az igazgatói posztra, pusztán kinevezniük. Hogy hogyan esett rá a választás, kik támogatták, illetve ki akarta lebeszélni, milyen művészi és gazdasági tervei vannak igazgatóként, mit üzen a freeSzFE közösségének – többek között ezekről beszélgetett Berettyán Nándorral a Partizán.

    Az interjúból kiderült, hogy a korábban magánszínházként működő Karinthy most állami támogatásból fog működni, ennek az összege az idei évre még nem ismert, de Berettyán szerint tavaly 130-140 millió forintnyi volt.

    Az új igazgató nem tudja pontosan, hogy az érkezése előtt beadott pályázatokban összesen mekkora összegre pályázott a színház, az ő meglátása, hogy 200 milliós állami támogatás szükséges ahhoz, hogy állandó társulattal működhessenek.

    Berettyán korábban nem látogatta a Karinthy Színházat, most azonban egy fiatal alkotógárdát szeretne ott verbuválni, garanciát is kapott arra, hogy ezt megteheti.

    A színházigazgatói pozícióval párhuzamosan megtartja a társulati tagságát a Nemzeti Színházban, de “csökkenti a jelenlétét”.

    Nem érzi problematikusnak, hogy színházvezetői tapasztalat nélkül Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház és a Teátrumi Társaság vezetője mint saját tanítványát és saját társulatának a tagját nevezte ki egy színház élére. “Hát kit nevezzen ki? Engem ismer” – kérdezett vissza Berettyán, majd gyorsan azt is hozzátette, hogy szerinte az egykori osztályfőnöke valójában nem is támogatta a kinevezését, mert folyamatosan le akarta beszélni arról, hogy ezt elvállalja.

    „Nem úgy van, hogy ő [Vidnyánszky] kitalál valamit és az lesz, ez ezerszer bonyolultabb ennél

    – fogalmazott Berettyán a felvetésre, miszerint ma már szinte kizárólag Vidnyánszky omnipotens alakja a magyar színházi világnak, az ő döntése az, hogy mely társulatok, produkciók tudnak finanszírozást szerezni.

    A Karinthy újdonsült igazgatója úgy látja, hogy bár valóban nagy befolyással rendelkezik az egykori osztályfőnöke, de vannak még más érdekkörök például Alföldi vagy Ascher körül, „csak nekik nincs akkora lobbierejük”.

    “El kellene jönnie egy olyan fordulatnak a magyar színházban, amikor nem foglalkozunk ennyit a politikával”

    – mondja Berettyán, aki azt ígéri, hogy nem fog politikai témákhoz nyúlni, mert az csak tovább mélyítené a szakadékot a két oldal között.

    Kérdésre válaszolva a FreeSZFE közösségének azt üzente: ha Vidnyánszky Attila azt mondta, hogy ők szabadon tanulhatnak az egyetemen, akkor biztos benne, hogy ezt a szabadságot tényleg meg fogják kapni, és azzal, hogy ha nem mennek be az egyetemre, „semmit nem fognak elérni”.

    „Van egy Móriczi Barbárok helyzet, egyszerűen nem értjük egymás szavát. Az alapszavakban nem tudunk megegyezni, abban, hogy mi az egyetemi autonómia, mit jelent az oktatási szabadság és bármi. Nem értjük egymás szavát.

    Csinálják a Freeszfet, legyenek jó tanáraik. Rendben van. De én mindig azt mondtam, próbálják meg rávenni a tanárokat, hogy maradjanak. Úgy érzik, hogy hatalmi nyomás volt rajtuk, ez is rendben van. De nem old meg semmit, ha ők nem csatlakoznak ehhez” – fogalmazott Berettyán Nándor, aki leszögezte, ismerve Vidnyánszky Attilát, biztos benne, ahol a direktor szabadságot ígér, ott szabadság lesz.

    (Ld. Értelmező kézi szótár:
    autonómia főnév – Vmely intézménynek, szervezetnek, közösségnek az a joga, hogy belső ügyeit más hatóságtól függetlenül, saját törvényei, (szabály)rendeletei, rendtartása stb. szerint – választott vezetői útján – MAGA intézi; önkormányzat(i jog).)

    Azt is leszögezte, nem tervezi felvenni a kapcsolatot Kerekes-Katz Petrával, a Karinthy Színház egyik korábbi tulajdonosával és a Karinthy Márton által választott művészeti vezetővel, Földes Eszterrel.

    A kérdésre, mit tud tenni azért, hogy ne érdekkörökhöz kössék őt, hogy valamilyen módon meghaladja a szekérlogikát, amikor bizonyos értelemben ez a szekérlogika teszi lehetővé, hogy színházigazgató legyen, azt felelte: „Azt hiszem, mi, a színházi szakma azt gondoljuk, hogy nagyon érdekeljük a politikát, de szerintem ez nincs így. Ezt a beszélgetést többen fogják megnézni, mint egy este az összes budapesti színházi előadást. A politikának az az érdeke, hogy hatalomra kerüljön. Szerintem az a hatás, amit a színház jelenleg gyakorolni tud, minimális. A közösségi média és a nyilvánosság átrendeződése okán. Ezért el kell jönnie egy olyan fordulatnak a színházi világban, amikor nem foglalkozunk annyit a politikával. Annyi gyönyörű dolog van, amiről lehet beszélni.”

    Forrás: PARTIZÁN, TELEX, Színház Online

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram