A PlayOn! Budapest Ifjúsági Színházi Fesztiválról (május 17-20.) az egyik főszervezővel, Vidovszky Györggyel beszélgettünk.

Hamarosan indul a  PlayOn! Budapest Nemzetközi Ifjúsági Színházi Fesztivál a Kolibri Színházban. Ez a második nemzetközi színházi fesztivál, amit a Kolibri Színház szervez. Az első a Győri Nemzeti Színházban zajlott le nagy sikerrel két héttel ezelőtt. Fantasztikus előadások érkeztek a világ különböző pontjairól. A PlayOn! Fesztivál mennyiben különbözik a Győrben megrendezett Patchwork Fesztiváltól?

A PlayOn! Budapest Fesztivál a Kolibri Színház 2019 óta tartó nemzetközi együttműködésén alapszik. A PlayOn! egy olyan hosszútávú európai kutatás, amiben olyan színházak vesznek részt, akik ifjúsági előadásokat hoznak létre és nyitottak arra, hogy olyan digitális eszközöket használjanak és építsenek bele az előadásaikba, amelyek növelik a nézői bevonódás lehetőségét és új utakat nyitnak a történetmesélés területén. Úgy gondoltuk, élünk a lehetőséggel, hogy ízelítőt mutassunk be a magyar közönségnek azokból a munkákból, amiket az elmúlt két évben készítettünk az együttműködés keretén belül.

Mesélj nekünk arról, hogy hogyan készültek ezek az előadások, miben áll az együttműködés?

Az együttműködés tulajdonképpen rengeteg előkészítésből és kutatásból áll, ezt végezzük közösen a többi színház alkotójával és munkatársaival együtt. Különböző konferenciákat, workshopokat szerveznek nekünk, illetve részt veszünk olyan megbeszéléseken, találkozókon, ahol olyan szakemberekkel találkozhatunk, akik a digitális eszközök művészeti területen történő használatával foglalkoznak. A közös munka 2019-ben indult el Tallinnban, Észtországban, és azóta rendszeresen találkozunk; a legutóbbi megbeszélés Krakkóban volt egy pár héttel ezelőtt, a legközelebbi a budapesti fesztivál után pedig az ősszel az Ars Electronica Fesztiválon lesz Linzben.  

A találkozók során olyan technikákkal ismerkedünk meg, amelyeket jó eséllyel tudunk alkalmazni az előadásainkban. Nemzetközi munkacsoportokat hozunk létre azokkal, akikkel együtt dolgozunk bizonyos technika megismerésén és színházi használhatóságán, miután mindenki természetesen a saját színházában hozza létre az előadását. Így készült a Kolibriben az Áruló, amiben nagyon hasonló technikát használunk, mint amilyen technikát a lengyel LudowySzínház alkalmaz az 1984 című előadásukban. Természetesen az alkotófolyamat során mind a két színház a maga módján fejlesztette tovább az alapötletet, de a kiindulóponton még együtt dolgoztunk. 

Úgy látom a programban, hogy van olyan előadás is, amelyet nem is a színházon belül adnak elő. Mesélnél nekünk erről?

Igen, a Budapest Play című interaktív városi sétát kifejezetten Budapest utcáira adaptálták az alkotók. A Landesbühnen Sachsen  előadása elkészülte óta már több városban megfordult, és mindig az adott városhoz igazítják. Ezúttal a nézők a Kolibri Színház előcsarnokában kapnak egy tabletet, fejhallgatót és egy kis útbaigazítást, majd ezek után egyedül indulnak el a városban. A tablet kameráján keresztül az a városkép, amit addig ismertünk, megváltozik, úgynevezett kiterjesztett valósággal egészül ki, miközben Kafka A kastély című regénye alapján bontakozik ki egy történet részben az előre felvett hangkulisszának köszönhetően.  Egy másik egyénileg látogatható előadás a Pilot Theatre Monolitok című VR (virtuális valóság – a szerk.) munkája. Ezt nem külső helyszínen, hanem ha úgy tetszik “belső helyszínen” játsszák, ugyanis itt a nézők egy VR szemüvegen keresztül kapják meg a teljes színházi élményt. 

Azt láttam, hogy vannak klasszikusok is a kínálatban, mint például a Frankenstein, az 1984 vagy a TokarczukNyughatatlanokcímű műve alapján készült Nomádok, amelyek mind egy-egy regény adaptációjói. Hogyan párosítható egy régebben írt regény adaptációjához a digitális technika? 

Ezek az előadások az előbb említettekhez képest hagyományosabb formában, vagyis színpadon valósulnak meg. Az olasz Elsinor Színház Frankenstein című előadásban a nézők mindegyike egy fejhallgatón keresztül hallgatja az előadást, amiben binaurális hangot hall, vagyis azt a térbeli hangot, amit a színpadon álló főszereplő hall. Így a nézők szinte egyesülnek a főszereplő pozíciójával, ez a technika egészen különleges bevonódást jelenthet az előadás világba.

Az lengyelek által létrehozott 1984-ben a nézők szavazatai döntenek a szereplők sorsáról, annak megfelelően játsszák tovább az előadást. A portugál O’Bando színház Nomádok című előadásban pedig egy interaktív robot is szerepel. 

Két német nyelvű előadás is érkezik hozzátok. Ezek közül az egyik A jövő című előadás a dortmundi ifjúsági színház előadásában, a másik a Landestheater Linz produkciója. 

A jövő című előadás a dortmundi ifjúsági színház és a dortmundi színházi és digitális akadémia koprodukciója. Talán sokan tudják, hogy ez az intézmény Európában az egyik csúcs intézmény, amelyik olyan digitális eszközök fejlesztésén dolgozik, amelyek a színházi kifejezőeszközök tárházát bővítheti. Esztétikai dramaturgiai következményei vannak ennek a kutatásnak, vagyis mindegyik előadás kapcsán színház formanyelvi újításokról beszélünk, vagy legalábbis arra tett kísérletről.

Mi az, ami miatt fontosnak gondolod, hogy ezek az előadások eljussanak a magyar közönséghez is?

Magyarországon bár már részben ismertek azok a technikák, amelyeket ezek az előadások használnak, de még nem terjedtek el széles körben. A Kolibri Színháznak nagy szerencséje van, hogy részt vehet ebben az együttműködésben, és hogy az így létrejövő előadásokban kísérletezhetünk ezekkel a digitális technikákkal. A meghívott külföldi társulatok mindegyike nagyon másként közelítette meg ezt a lehetőséget, ezért született ennyire sokféle formát bemutató válogatás. Azt remélem, hogy azok a magyar szakmabéliek, akik eljönnek megnézni ezeket a produkciókat, inspirálódnak majd, nem beszélve a közönségről, akik remélem, élvezetüket lelik abban, hogy nem hagyományos előadásokat néznek. Itt most leginkább a tizenévesekre gondolok. 

Szerző: Kevin Chester