Jászai MariOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. május 8., szerda
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Kitüntették Kálomista Gábort, Zoób Katit és Szemenyei Jánost is

    2021. március 15., hétfő 17:13

    Kossuth és Széchenyi-díjak mellett a Magyar Érdemrend fokozataival kitüntetettek nevét is kihirdették március 15-én. Az Érdemrend fokozatait olyanok kapják, akik a kultúra, a tudomány, a művészet, továbbá saját szakterületük terén – így Magyarország érdekeinek előmozdítása, az egyetemes emberi érdekek gyarapítása érdekében – példamutató tevékenységet folytattak. A kitüntetéseket minden esetben a köztársasági elnök adományozza.

    Az MTI beszámolója szerint, az indoklásokkal:

    Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapott:

    Kálomista Gábor Balázs Béla-díjas producer, a Thália Színház ügyvezető igazgatója a magyar színház- és filmművészet, valamint a hazai sportélet fejlesztése érdekében végzett kimagasló, példaértékű munkája elismeréseként,

    Kovács P. József televíziós bemondó, műsorvezető, előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének tagja több évtizedes, kiemelkedő színvonalú műsorvezetői, riporteri és előadóművészi pályafutása, valamint a magyar nyelv ápolása iránti elhivatottsága elismeréseként,

    Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést kapta:

    Zoób Kati alkotóművész, divattervező, a Katti Zoób Divatház vezető tervezője a magyar kézműveshagyományokat a modern divat követelményeivel egyedi módon ötvöző, kiemelkedő tervezői pályafutása, valamint világsikerű jelmeztervei elismeréseként,

    Dr. Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának korábbi államtitkára, volt országgyűlési képviselő a pedagógusi életpályamodell kidolgozásában, illetve a magyar pedagógusképzés megújításában vállalt kiemelkedő szerepe, valamint az oktatásirányítás területén végzett több évtizedes munkája elismeréseként,

    A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült:

    Boncsér Gergely operaénekes az operairodalom jelentős tenorszerepeiben nyújtott, a  közönség körében is nagy sikernek örvendő alakításai elismeréseként;

    Magyar Arany Érdemkeresztet kapott:

    Drucker Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház vezető karmestere a vokális zene professzionális interpretációja iránt elkötelezett, számos zenés színházi produkció sikeréhez hozzájáruló, magas szintű művészi munkája elismeréseként;

    Dudás Péter színművész, rendező a felvidéki magyarság identitásának megőrzéséhez hozzájáruló, több évtizedes művészi pályafutása elismeréseként;

    Szemenyei János, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze drámai és táncoskomikus szerepeket egyaránt magába foglaló, sokoldalú színművészi munkája elismeréseként;

    Magyar Bronz Érdemkeresztet kapott:

    Domján Sándor, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház ügyelője a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház előadásainak sikeréhez hozzájáruló színvonalas munkája elismeréseként;

    Frigyesi Tünde, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház rendezőasszisztense a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház előadásainak sikeréhez hozzájáruló színvonalas munkája elismeréseként;

    Giliczéné Bencze Mária nívódíjas moderntánc- és mozdulatművész-pedagógus, esztétikustest-képző kinetológus a művészitorna- és a moderntánc-irányzatok népszerűsítését szolgáló több évtizedes pedagógusi pályája, valamint Berczik Sára asszisztenseként végzett magas színvonalú munkája elismeréseként;

    Magyar Éva, a Radnóti Miklós Színház kézbesítője a művészi alkotómunka adminisztratív hátterének megteremtéséhez hozzájáruló munkája elismeréseként;    

    Sebestyén Tímea Henriett táncművész példaértékű táncművészi munkája elismeréseként;

    Szabó Csaba, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház produkciós vezetője a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház érdekében végzett, magas színvonalú munkája elismeréseként;

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram