Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 18., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Kiváló dolgozók – Igaz történetek a gondoskodásról az Örkényben

    2020. október 14., szerda 06:24

    Történetében először az Örkény Színház olyan előadásra készül, amelynek főszereplői nem színészek. A társulat tagjai mellett hétköznapi hősök lépnek színpadra. Az október 24-én bemutatásra kerülő előadást Boross Martin rendezi.

    A szereplők olyan elhivatott szakemberek, akik munkája nélkül pillanatok alatt leállna az ország. A gondoskodó szakmák képviselői, akik kitartóan, de láthatatlanul dolgoznak értünk – és legtöbbször helyettünk. Szociális munkások, gyermek- és idősgondozók, egészségügyi szakemberek, otthonápoló édesanyák.

    Fotó: Vass Antónia

    Végigkísérik életünket születésünktől a halálunkig, mégis, alig tudunk róluk valamit. Munkájuk létfontosságú, mégsem becsüljük őket eléggé. Olyan területekre merészkednek, ahova közülünk nagyon kevesen. Ki gondoskodik arról, aki nem tud saját magáról?

    Kiváló dolgozók az ő történeteikre és a színészek alkotó közreműködésére épülő dokumentarista előadás, amely evidenciának vélt társadalmi működésekre kérdez rá: lokális és globális problémákra, a színház szerepére, a segítségnyújtás értékére és kollektív emberképünkre.

    A csapat / Fotó: Bálint Dániel

    Boross Martin rendező szavai az előadás létrejöttéről:

    „Nagyra értékelem a bizalmat, példaértékű ez a nyitási kísérlet, ami néhányaknak radikálisnak tűnhet egy kőszínház részéről. Én felelős és korszerű vállalkozásnak gondolom, hisz mikor tenne markáns gesztusokat egy színház, ha nem egy olyan helyzetben, amikor semmit nem lehet többé úgy csinálni mint azelőtt?

    Ezzel a projekttel lehetőséget kapott a társulat, hogy új szerepkörben próbálja ki magát; lehetőséget kaptak a nézők, azáltal, hogy megjelent a budapesti kőszínházi repertoárban egy kortárs, rendhagyó formanyelv; és lehetőséget kapott a civil szféra és mi mindannyian, hogy nyilvánosságot kapjon a gondoskodás ügye nagyon személyes, mégis politikus történetek által.

    A főszereplők? Hétköznapi, gondoskodó munkát végző civilek. Üdítő, életerős emberek, akiktől nagyon sokat lehet tanulni. Megtiszteltetés velük dolgozni, alig várom, hogy minél többen megismerjétek őket.
    Köszönöm a gyönyörű élményt az összes alkotónak!”

    Szereplők: Borsi-Balogh Máté,Józsa Bettina, Kerekes Éva, Kókai Tünde, Máthé Zsolt,Novkov Máté, Patkós Márton ,Takács Nóra Diána, Znamenák István

    Fotó: Vass Antónia

    Közreműködnek:

    Csengei Andrea – szociális munkás, idősgondozó
    Csordás Anett – otthonápolásban érintett édesanya, aktivista
    Farkas Tamás – gyermekfelügyelő
    Görbicz Adria – bába
    Jeges Anna – hospice nővér
    Kovács Adél – pszichológus, intézményvezető
    Magyar Ilona – intenzív szakápoló
    Mezei Csongor Andrea – telefonos lelkisegély szolgálatos
    Nuszer Mirjam – szociális munkás-hajléktalan ellátás
    Valcz Edit – idősgondozó, szociális asszisztens

    Rendező: Boross Martin


    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram