Pszichológus, pszichológus, pszichológus. Borsófőzelék – sorolja Kizlinger Lilla, mi kell hozzá, hogy ne égjen ki huszonéves művészként. Játszott a Magyarázat mindenre és a Semmelweis című filmekben, előadást rendez a Katona József Színházban, nyert egy színészi Ezüst Medve-díjat Berlinben. Azt vallja, mindennek az őszinteség a kulcsa, a művészetben, a szexben, a politikában. A 24.hu kérdezte annak kapcsán, hogy fotókiállítás formájában dolgozta fel eddigi leghosszabb párkapcsolatát.
Kizlinger Lilla elsőként arról mesélt, milyen szempontok szerint választ munkatársakat: „Általában ugyanazokkal dolgozom, de van, hogy ki akarok próbálni új embert. Most több különböző operatőrrel dolgozom, és nem azért, mert akivel eddig dolgoztam, ne lenne jó, vagy a másik jobb lenne, hanem különböző projektekbe különböző emberek illenek.”
No budget munkaként készül a francia Riviérán forgatni, The Austrian Abuse című projektjét Váradi Gergellyel és többek között Lobenwein Marcell operatőrrel. Saját bevallása szerint az önfinanszírozás keretében születő filmkészítésben ki lehet égni.
A kérdésre, szerinte hogyan lehet elérni, hogy ne önkizsákmányolás legyen ebből a típusú filmezésből, azt feleli:
„Szerintem az is borzalmas, hogy ezek az alkotók nem kapnak pénzt, és az is, hogy emberek ennyi év után még mindig úgy osztják el a büdzsét, hogy nem fizetnek a színészeknek. Reisz Gáboréknál megtapasztaltam azt, hogy lehet úgy micro-budget filmet forgatni, hogy nagyon jól érzem magam, nem a legszarabb kaját eszem, és a forgatásra van transzport, mert úgy osztották el a pénzt.”
Kizlinger Lilla egy dokumentumfilmet is forgat éppen, amiről így mesélt:
„Az a címe, hogy Hol van az anyukám?. Édesanyám történetéről szól, aki első generációs budapesti. A nagymamám hajléktalan volt, ebből a hajléktalanságból felköltözött Békásmegyerre: innen származom, innen mentem az SZFE-re, most meg már a Margit körúton lakom. Ez az út nagyon érdekes, ahogy a transzgenerációs traumáink is.” Régóta vonz a téma, foglalkozok vele.”
Hozzátette. „A nagymamám hajléktalan, de aki az apám papíron, ő is hajléktalan lett, miután szétmentek az anyámmal. Tízévesen a húszforintosaimból adtam neki pénzt, hogy vehessen kiflit. És innen jutottam el oda, hogy a velencei filmfesztiválon azt éreztem, hogy mit keresek itt: én nem ezt akarom csinálni, nem akarok tervezői ruhákban szép lenni.
Azt éreztem, hogy ezt nekem nem kell csinálnom, mert megtehetek egy csomó minden mást. Megmutathatom egy kiállításon, hogy mit éltem át az elmúlt nyolc évben életem legfontosabb emberével, vagy megmutathatom azt, ahogy az anyám megkeresi a nagymamámat. Nekem ez a feladatom művészként, és nem az, hogy díjakat vegyek át és interjúkat adjak.”
Kizlinger Lilla arról is beszélt, hogy miről szól számára az alkotás: „Ez a félig fikció, félig igazság és a játék ezekkel nekem a szerelem, a művészet maga. Nyilván ez filmben és színházban relevánsabb, mert a kiállításnál még soha nem csináltam őszintébb munkát: ott nincs fikció, nulla hazugság.”
„Én most azt érzem, hogy bármit meg tudok csinálni. Amellett, hogy senki vagyok, minden is lehetek. Most lesz júliusban egy kiállításom Bécsben, címe még nincs. Lényegében azokat a pontokat fotózzuk, amiket szégyelltem a testemben és undorítónak tartottam, mindezt egyáltalán nem szexi, hanem realisztikus, csupasz módon. Egy osztrák fotós barátommal dolgozunk együtt. A striákon át a lyukas fogamon keresztül, amit mindig újra kell tömni, a sebes kezemig.
Tépkedem a kezemről a bőrt, és nagyon sok ember mondta már, hogy undorítóan néz ki, ráadásul ekcémás is. De így néz ki egy ember. Kinézhetek úgy is, hogy én vagyok a legszebb lány a földön, de minek hazudjak?
Alapvetően, amit kiadok, lehet személyes, de célom az, hogy a társadalmi működéseket segítsem, formáljam. Mi művészként legalább annyira szerves részei vagyunk a társadalomnak, és legalább annyira befolyásoljuk az emberek gondolkodását, mint a politikusok. A kiállítás után volt olyan, aki odajött hozzám, hogy neki ez a „bor és nyugtató” téma teljesen betalált, mert volt egy olyan toxikus kapcsolata, amiben minden reggelt egy Xanaxszal kellett indítania, nem tudta máshogy túlélni. Fontos, hogy ilyenekről beszélhessünk. Mert a gyógyulás nekem is ott kezdődött, hogy elkezdtem beszélni olyan dolgokról, amikről korábban hazudtam magamnak, és emiatt másoknak is” – fejtette ki az alkotó.