Az Oscarra nevezett első magyar horrorfilm, a Post Mortem főszereplője magányról, bátorságról és szerepformálásról is mesélt a Kultúra.hu-nak.

Annak kapcsán, hogy interjúkban is szokott mesélni édesanyjáról, Klem Viktor elárulta: „Anyukám a legnagyobb bizalmasom, ő mindig mindent elsőként tud meg rólam. Ha alapvetően jól működő viszony alakul ki gyerek és felnőtt között, vajon mi okozhat akkora törést, hogy ez az ősbizalom megbillenjen? Hogy egyszer csak egy gyerek úgy érezze: van, ami ciki lehet a szüleivel kapcsolatban. Nekem 40 éve élnek együtt a szüleim barátságban, szerelemben. (…) Egyetlen szokásunk vált állandóvá a családunkban: az őszinteség, hogy mindenki elmondhat mindent.”

A szakmailag is biztonságos, óvó gimnázium – a debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozata – után tojáshéjjal a fenekemen, „rózsaszín kendőbe bugyolálva” adtak át Marton Lászlónak és Hegedűs D. Gézának a színműre. Akkor még nem sejtettem, hogy az egyetemről kikerülve ennyire gyorsan a magam lábára kell majd állnom, és közben ilyen hosszú út vezet oda, ahol már önállóan is képes leszek a túlélésre. Voltak a 011 Alkotócsoportban szerzett élményeim, ahol remek, progresszív előadásokat csináltunk; voltam társulati tag a Radnóti Színházban, ahol nagyszerű csapatban játszottam. Sokszor volt olyan érzésem, hogy úgy elmondanám a véleményemet, ha nem én lennék a legkisebb kutyakölyök, és nem nekem lenne a legkevesebb szövegem aznap este is.” – mesélte pályájáról szólva.

Arról is faggatták, mi hozta meg számára az ismertséget: „Nekem olyanok a sikereim, mint a hologramok. Ha az egyik oldalról nézem, akkor elégedettség látható, amit egy szerencsés színészi helyzet okoz, míg a másik oldalról egy töprengő arc látszik, mert valami nem klappol. Ilyen volt például a Radnóti: az ország egyik legjobb színháza, ahol viszont évekig kis szerepeket játszottam; vagy a Veszettek, ami az első mozifilmem volt: komoly filmes mesterek megdicsértek az alakításom után, de csak nyolcezren látták moziban. Utána jött a Viszkis, ami nézettségi rekordokat döntött, ám abban a sikerben ismét mellékszereplőként osztoztam csupán. Olyan, mintha egy képzeletbeli mentor vigyázna rám: ad lehetőségeket, de soha nem ad lehetőséget arra, hogy megnyugodjak vagy hátradőljek.”

Azt is elárulta, bármikor eljátszaná Othellót vagy Jágót; szeretne nagy klasszikusokat alakítani: „34 éves vagyok, tele energiával, némi rutin is kezd rám ragadni, jöhetnek a nagy szerepek. Amúgy mindenben, ami korszerű, váratlan, boldogan részt veszek. Titkon évek óta vágyom rá, hogy dolgozhassak Bodó Viktorral. Az ő humora, ízlése, játékossága, szenvedélyessége, vadsága, szabálytalansága, egyszóval „bodósága” lenyűgöző számomra.”

A teljes interjú ITT olvasható.