Kocsis Ágnes új rendezését, az Édent is októberben mutatták volna be a mozik, de végül a járványhelyzet miatt halasztották. Nincs könnyű útja a filmnek, ami egyébként 2020-ban nagyon is aktuális dolgokról, a magányról és az elszigeteltségről mesél. Emellett a Színház- és Filmművészeti Egyetemről és Szécsi Pálról készülő életrajzi művéről is kérdezte a Magyar Hang az alkotót.
“Tavalyig egyenesen egy világjárványról szóló új nagyjátékfilm-terven gondolkoztam, amit a Szécsi Pál életéről szóló filmet követően szerettem volna megcsinálni. A koronavírus viszont elvette a kedvemet, gondolom, most majd mindenki pandémiákról forgat filmet” – mesélte Kocsis Ágnes, aki korábban A vírus címmel kisfilmet is forgatott.
“Az érdekelt, hogy az emberi kapcsolataink mennyire erősek, meddig tartanak ki. Amint kiderül, hogy a főhőssel valamiféle meghatározhatatlan, esetleg másokra veszélyes probléma van, félelmében mindenki eltávolodik tőle. Magányosan kell élnie egy átlátszó sátorban mindaddig, amíg váratlanul el nem múlik a betegsége. Meddig tart vajon a szeretet és a hűség, a mások iránti lojalitás, és mennyire helyezzük előtérbe a saját érdekeinket, mennyire vagyunk képesek szeretteinket cserben hagyni, hogy magunkat mentsük?” – mesélte Kocsis Ágnes.
“Az Édenben például az is foglalkoztatott, hogy az emberi kapcsolatainkat mennyire befolyásolja az, ahogy a környezetünkkel bánunk, ahogy tönkretesszük azt az élőhelyet, amely minket körülvesz. Közhely, hogy milyen fontosak az emberi kapcsolatok, mégsem becsüljük eléggé őket. Amíg pedig nem omlik össze minden, a legtöbb ember individualista, nem szívesen köt kompromisszumokat” – vélekedett a rendező.
Arról szólva, hogy relatíve hosszú filmeket készít, kifejtette: “Olyan nincs, hogy valami mindenkinek tetszik, és egyébként olyan sem, hogy senkinek. Nem attól tartok, hogy valami hosszú lesz, hanem hogy nem fog működni. Nem a játékidőtől lesz valami hosszú, hanem ha nem köt le. Egy 25 perces film is okozhat pokoli unalmat, ha nem találom érdekesnek. (…) Számomra nem a pillanatnyi tetszés érzése a fontos, hanem hogy később is megmaradjanak a film által keltett érzések, és a moziból kijövet, vagy akár évek múlva is elgondolkozhassanak rajta.”
Filmjeinek visszatérő eleme a magány, ennek kapcsán kifejtette: “Korábban nem volt ennyiféle eszköz, ami leköti a figyelmünket, nem volt otthon nagyon mit csinálni, ezért az emberek többet voltak együtt. (…) A társas érintkezés rengeteg megpróbáltatással jár. Az embereknek sokszor nehézségeket okoz, hogyan lehet a másikat megismerni, hogy kerülhetünk közel a másik emberhez, és ennek milyen következményei vannak. Társas lények vagyunk, szeretnénk kapcsolódni, de nem mindig sikerül. Minél több köztes eszköz kerül be az emberi kommunikációs térbe, annál nehezebb a valódi megismerés és a valódi kommunikáció, annak ellenére, hogy látszólag összeköti az embereket.”
Arról szólva, a Szécsi Pálról szóló filmje mikorra várható, azt felelte: “Még dolgozom rajta egy kicsit. Bár a Filmalap már elfogadta a forgatókönyvet, de még nem vagyok vele elégedett, szeretném átírni valamennyire.”
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett ő is. A kérdésre, mennyire derűlátó a jövőt illetően, kifejtette: “Fantasztikus, milyen támogatottsága van az ügynek. Elképesztően ügyesen csinálják a fiatalok, ötletesek, kreatívak. (…) Őszintén remélem, hogy lesz eredménye ennek a küzdelemnek, mert ha ezt is szétverik, az életre szóló szégyenfolt marad. Nem tudom, később hogy fognak tükörbe nézni, akik ezt véghez viszik.”
Az interjú nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/47. számában jelent meg, november 20-án. A napokban vált elérhetővé online.