Emblematikus alakja volt a Kecskeméti Katona József Színháznak, de megromlott a viszonya a vezetéssel, és nem tartottak igényt a munkájára. A pandémia idején lett szabadúszó. Egyelőre van munkája, de kilátástalannak tartja a szakma helyzetét, s azt sem tartja kizártnak, hogy jöhet olyan idő, amikor már nem színészként vagy rendezőként fog dolgozni. Kocsis Pál a Magyar Narancsnak nyilatkozott.

forrás: https://magyarnarancs.hu/szinhaz2

Ebben az évadban a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban játszik és rendez vendégként.

A kecskeméti évek és a távozása kapcsán úgy fogalmazott, nem tudja pontosan, mi történt: „Cseke Péter nem nyílt ember, gyűlöli a konfliktusokat, nem képes azokat fölvállalni, így vélhetőleg a maga részéről azt is konfliktusnak tartja, ha azt mondja, menj el. Ezért ilyen nem is hangzott el. Volt az egykori SZFE-ről egy megnyilvánulása, ami rettenetesen meglepett. Ő volt az, aki a ,,pusztulat” szót használta az SZFE-re és a hallgatókra, mintegy kifejezve, szerinte milyen képzés folyt az egyetemen. Ez egészen megrázó volt. Nyilvánvaló, hogy az én viszonyom mindehhez egészen más. De lényegi konfliktus nem volt közöttünk. Kaptam egy jelzést, majd különös dolog történt, leültünk beszélgetni a színház vezetésével, elismerték a munkámat, a ,,csodálatos színészi képességeimet és érdemeimet”, meg a rendezői tevékenységemet. És közölték, hogy már nem gondolkodnak bennem. Az a szomorú, hogy valójában már én sem gondolkodtam bennük.”

Hozzátette: „Vannak látható nyomai annak, hogy mi történt a színházzal, milyen fordulatot vett azzal, hogy megkapta a nemzeti színházi státuszt. Amit nyilvánvalóan Péter ért el az éppen regnáló és irányító színházi vezető embereknél, Vidnyánszky Attilánál és Fekete Péternél. Csak a vak nem látja, mi történt. A teátrum Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház lett, Cseke átszervezte a színházi vezetést, például Szente Vajk lett a főrendező, majd Cseke Péter a pandémia idején 2020-ban érdemes művész lett, majd a rákövetkező évben Kossuth-díjat kapott. Tett egy állásfoglalást egy kultúrpolitikai harchelyzetben, bár nevezzük inkább leigázásnak, aminek meglett a fizetsége.”

Kocsis Pál úgy fogalmazott: „Akkor lettem szabadúszó, amikor leengedték a medencét. Rettenetes bizonytalanság övezi a szakmát, kivéve persze a kivételezett, jól kizsírozott helyeket. A járványhelyzetet tekintve teljesen el van engedve a szakma keze. Döbbenetes, nem véletlenül bukkannak fel Facebook-bejegyzések tesztelésről, nem tesztelésről, bántanak meg emberek olyanokat, akiket egyébként nem biztos, hogy megbántanának. (…) Az én helyzetem Csekéék döntésétől függetlenül is így alakult volna, mert nem tehettem volna mást. Nem vállalhatok közösséget olyanokkal, akik pusztulatként beszélnek az SZFE-ről, az ott tanulók munkájáról, tehetségéről. (…) Az egész szakmámmal valami olyasmi történt, ami elképesztő.”

Kocsis Pál arról is beszélt, tolakodásnak érezné megkeresni igazgatókat és olyan helyzetbe hozni őket, hogy esetleg nemet kelljen mondaniuk: „Nagyon egyszerű a dolgom, két szempontom van: azt csinálnám, ami érdekel, és amivel pénzt lehet keresni. A színészet érdekel, szerintem ahhoz értek a legjobban, de ha azzal nem tudok pénzt keresni, akkor olyasmit kell találnom, amivel lehet. Ha felújítom a targoncás jogosítványomat, elkezdhetek egy normális cégnél dolgozni. (…) Ha a szakmámon kívül dolgoznék, a másik véglet az, hogy nemcsak Pest, hanem Bécs mellett is targoncázhatnék, vagy akár Angliában is. De ez már egy bonyolultabb kérdés, komolyan függ a politikai helyzettől. Miközben azt is gondolom, hogy a tanya egy sziget, ahol ki lehetett zárni a külvilágot. Valójában nem lehet kizárni, mert a lányaink jövője nyilvánvalóan nem a tanyán lesz.”