Koltai Róberttel nyolcvanadik születésnapja kapcsán készített interjút a TELEX. Lapszemle.
A kérdésre, a Sose halunk meg milyen élményeket dolgozott fel, Koltai Róbert elárulta:
“Annak idején a lóversenyző nagybátyámnak mondogattam, hogy a Gyuszi bácsiról egyszer film lesz. De álmomban sem mertem gondolni, hogy azt én fogom csinálni, ütős lesz, és tényleg szeretni fogják. Gyuszi bácsi egy nem mindennapi fazon volt. Akárhol megjelent, mindenki imádta. Csak a közvetlen családjának volt egy igazi atombomba. Nagyon súlyos zűrökbe keveredett, és keverte apukámat is magával. Néha megjelent nálunk, anyukám már ismerte a csöngetését, olyankor mindig pénzt jött tarhálni, részben a lóversenyre.
Közel két méter magas volt, ezért sem akartam először én eljátszani. Gyerekkoromban mindig láttam, hogy ez a kétméteres ember meghajol apukám előtt, aki sokkal alacsonyabb volt, és mindig esküdözik. „Anyuka emlékére esküdözöm, hogy már nem járok lóversenyre!” – mondta. Volt, hogy a börtönből kellett kimenteni. Iszonyatos hangereje volt, ezt használom is a filmben. „Pistukám” – mondta apukámnak. „Becsület úristenemre, ne lássam anyukát, ha én még mindig kijárok, azt sem tudom már, hol van a lóverseny!” Anyuka addigra már bőven meghalt.
Annyira fájt ez, hogy van egy nagybátyám, és egész nap szégyenszemre meghajol apukám előtt, és kéri a bocsánatát. Én úgy képzeltem, hogy aki lóversenyre jár, az effektíve ül a lovon. Az ötéves fejemig annyi eljutott, hogy Gyuszi bácsi mindig veszít a lóversenyen. Arra gondoltam, hogy szegény, nem elég, hogy mindig veszít, valószínűleg le is esik a lóról, és még le is szidják érte.”
Első nagyobb filmszerepe a Bástyasétány hetvennégyben, Gazdag Gyula filmjében van. Arról is mesélt, hogyan emlékszik vissza a forgatásra:
“A csúcs az a Monori Lilivel közös játék volt. Nagyon jó barátok voltunk. A Sose halunk meg egyik legmegrendítőbb jelenete a menyasszonyi ruhabolt Lilivel. Ördögi humora van, és ördögien nagy színésznő. Gyönyörű emlék, ahogy ott közösen énekeltünk, pedig akkor még egyáltalán nem tudtam énekelni. Állítólag gépileg kiigazították, hogy ne legyen hamis. Ámor a szerelmesek cinkosa rég, és szaladgálunk a zuhogó vízben a Gázművekben. Minden csöpögött ott, a gáz, a víz. Annyira fáztunk, hideg is volt, meg csurom víz lett a ruhánk. Amikor vége volt, akkor nem törődtünk azzal, hogy ki fiú, ki lány, berongyoltunk mind a forró zuhany alá.”
Arról szólva, van-e olyan, akár saját rendezése, vagy akár alakítása, ami szerinte nem kapta meg a méltó figyelmet, kifejtette:
“Inkább többet kaptam, mint amibe reménykedni lehetett. Sokkal több jó dolog ért, mint fordítva. Vámos Miklós mondta a Sose halunk meg után, hogy ne törődjek semmivel, bárki bármit mondhat, én rendező vagyok.”
A felvetésre, miszerint számos filmje a halálról, valakinek az emlékéről szól, elmondta: “Ez egy jó megfigyelés. Talán akkor azt is észrevehette, hogy ezek a filmek megpróbálják kinevetni a halált. Megpróbálnak mosolyogni rajta. Az egész életünkben meghúzódik fölöttünk és bennünk a tragédia. Csocsó bácsi elrepül valahova, ahol biztos jobb élet van, mint itt lenn. A Szamba egy számomra rettenetesen fontos emberről, társamról szól, aki már régóta nincs velünk. De nem gyászolunk, hanem megpróbálunk mosolyogni a legrázósabb helyzetben is. A legszomorúbb dolgokban is meg kell találnunk az örömöt.”